Belföld

2009.11.18. 12:59

H1N1: Ismét van tanítás a zalaszentbalázsi iskolában (frissítve)

Szerda reggeltől ismét van tanítás a zalaszentbalázsi általános iskolában, ahonnan pénteken hazaküldték a gyerekeket, miután tömeges megbetegedések voltak és három tanulónál is kimutatták a H1N1 vírust.

zaol.hu

Kajné Szabó Hedvig elmondta: szerda reggel már csak 9 diák hiányzott a 144-ből. A múlt héten volt olyan nap, amikor 82 tanuló maradt otthon betegség miatt.

Az igazgató három gyerekről tud, akinek magasabb, 40 fokos láza volt, de egyéb szövődményekről nem értesült. A gyerekeknél viszonylag enyhe lefolyású volt a betegség, amelyen néhány nap alatt túlestek.

A Petőfi Sándor Általános Iskolában döntöttek arról is, hogy az elmaradt két tanítási napot két szombati napon, december 23-án és március 13-án pótolják. A téli szünet emiatt egy nappal később kezdődik Zalaszentbalázson, márciusban pedig a hétfőre eső 15-ei munkaszüneti nappal együtt kétnaposra rövidül az ünnepi hétvége - tette hozzá az igazgató.

Az iskolából múlt pénteken délben küldték haza a tanulókat, miután három diáktól vett minta mindegyikében kimutatták a H1N1 vírust. Zalában ez volt az első iskola, amelyet az új vírus okozta megbetegedések miatt be kellett zárni.

Hasonló okok miatt múlt csütörtökön zárták be a baki óvodát is, ahol 47 gyerekből 32 hiányzott - nem mindenki volt beteg, többeket elővigyázatosságból tartottak otthon a szülők. Az ÁNTSZ hétfőn közölte, hogy három mintát vettek és ebből két óvodásnál igazolták a H1N1 vírus jelenlétét.

A baki óvoda november 23-ig tart zárva, ez idő alatt fertőtlenítik a játékokat, ágyneműket, használati tárgyakat.

 

A H1N1-ről ide kattintva olvashat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!