Belföld

2016.10.29. 07:56

Kezeik közt újraéled az idő

Pillantsunk rá az órára. Mire nézünk? A számítógépre, vagy mobiltelefonunkra? Esetleg karóránkra? S most, hogy látjuk, hány óra van – s talán azt is tudatosíthatjuk, hány időmérő szerkezet vesz körül minket – kalandozzunk egy kicsit az időben....

Keszey Ágnes

Képzeljük azt, hogy 122 évvel ezelőtt sétálunk Keszthely belvárosában. Akkor, 1894-ben nyitotta meg üzletét Winkler Vilmos órás. A boltot később Ádám Jenő vette át, majd halála után felesége, Ilonka néni üzemeltette. Ebben az üzletben kezdett el dolgozni éppen hatvan esztendeje órássegédként, majd 1969-ben átvette az üzletet Nagy Aladárné Unger Veronika. Az órásmester továbbadta a mesterséget családjának is, gyermekei: Zsuzsa és Tamás is őrzik a mesterséget, s a múltat is, hiszen elődjeik előtt tisztelegve mindegyikükről máig ott van a kép a műhelyben.

– Amikor édesanyám kezdte, akkor még olyan forgalom volt, hogy két-három tanuló is dolgozott egy ilyen pici műhelyben. Az összes kollégája férfi volt, abban az időben még nagyon ritka volt, hogy nőként órásnak menjen valaki. Idővel kikoptak mellőle a kollégák, s ő egyedül maradt a boltban, s így vette át Ilonka nénitől, a főnökétől az üzletet. Édesapám, aki üvegcsiszoló mester és festőművész volt, szintén kitanulta a mesterséget, s húsz évet töltött itt, a boltban. A nővérem 1981-ben végzett az órásiskolában, onnantól kezdve ő is itt dolgozik – idézte fel Nagy Tamás a családi történetet, Míg vele beszélgettünk, nővére fogadta a sorra érkező, betegeskedő órákat reparálásra vivő embereket, de egyetlen mondatba sűrítve megfogalmazta az anyáról-gyermekeire szálló mesterség szépségeit.

– Az a legjobb érzés, amikor a kezem között elindul az óra, életre kel – fogalmazta meg Zsuzsa. Édesanyjuk, s az ő nyomdokába lépett Tamás is, hiszen érettségi után ő is kitanulta az órás szakmát. Büszke arra, hogy olyan tanárai és vizsgáztatói voltak, mint a szakmai tankönyvek írója: Vályi László, vagy az Az órások és óragyűjtők kis enciklopédiájának és az Óraipari zsebkönyv szerzője: Magyar László – hiszen – mint felidézte: náluk tanulni és vizsgázni nagy dolognak számított.

 

Persze a mesterség szeretetet nem itt kezdődött:

– Én már ovodista koromtól kezdve ide járok haza. Az óvodából, majd az általános iskolából nem hazamentem, mert nem otthon voltak a szüleim, hanem itt, a boltban. Már gyerekfejjel magamba szívtam a műhely illatát. Nem is merült fel, hogy más szakmát választanék. Emlékszem gyerekkoromból, hogy amikor megébredtem otthon éjszaka, Anya még éjjel kettőkor-háromkor órát javított, de soha nem panaszkodott, hogy fáradt lenne, mert annyira szerette, amit csinált. Úgyhogy nekem családilag és érzelmileg el volt rendelve, hogy órás legyek – mesélte Nagy Tamás az időt őrző kis műhelyben., hiszen nem csak a percek, hanem az évtizedek is gyorsan követik egymást – s közben sokat változtak az időmérő szerkezetek. S maga a mesterség is, mely mára kihalófélben van. Nagy Tamás felidézte, amikor ő 1989-ben végzett, akkor 900 órás volt Magyarországon, de a szakemberek száma drasztikusan fogy. Ma pedig már nincsen órásmester képzés.

– Annak idején neves márkákat, arany, duplafedelű zsebórákat is javított az ember, de egyre jobban kikopik a divatból, hogy mechanikus órát vagy analóg kvarcórát javíttatnak. Sok órához szakszerviz kell, mivel alkatrész utánpótlás nincs is. Manapság a gagyinak, a replikának, a vedd meg és dobd el termékek idejét éljük, amit én nem szeretek. Ez kihat az órás mesterségre is. Nagyon sokszor nem is vállalom el egy órának a javítását, amit nehezen értenek meg. De a vásárláskor kell megnézni, milyen minőségű órát vesz az ember.

Az órásmesterek tudják, hogy a legtöbben ma már telefonon nézik meg az időt, s azt használják ébresztőnek is: a kor, a technika és a divat változása hatással van az időmérő szerkezetekre is.

- Időszakonként divatba jönnek egyes órák. Van, amikor az egészen klasszikus, régi, felhúzós mechanikus, szép, lapos órák a kedveltek, a férfiaknál barna szíjjal. Van, amikor visszajön a zsebóra, Vekkerórát már nem nagyon vesznek. De ha magamból indulok ki, nekem van otthon vekkerórám, de ha például elmegyek egy kirándulásra és ott alszom hálózsákban (a keszthelyi cserkészcsapat vezetőjeként gyakran teszi ezt), akkor én sem cipelem. Az jellemző, hogy a fiatalok nem nagyon hordanak karórát. Pedig az nem közönséges tárgy: van, akinek dekorációs kiegészítő, van, akinek szinte munkatárs, vagy egy szép emlék, vagy éppen presztízskérdés, hogy ki milyen órát hord. Van, aki a praktikum alapján választ, van, aki strapabírót keres, van, aki kedvtelésből öt-tíz órát vesz, s szinte minden ruhához mást vesz fel. Az óra nagyon érzékeny, precíziós szerkezet, ami napi 24 órában működik, sok-sok éven át. Sok mindenben társa az embernek: fel sem merül bennünk, hányszor néz a kezére egy-egy nap, s hányszor mutatja neki a pontos időt az órája. Én azt mondom, sokkal egyszerűbb az embernek ránézni a karjára, ahol van egy szép óra, mint a táskában vagy a zsebben kotorászni- vallja Nagy Tamás a régi műhelyben, ahol a berendezés máig őrzi a múltat: nem csak a számtalan régi, érdekes és szép óra, hanem a régi boltív, a közel száz éves, földhöz rögzített, három méter hosszú Wertheim kassza, a falat borító díszes faragványok is arról tanúskodnak, hogy fontosnak tartják a régi értékek, hagyományok megőrzését a becsületes munkát.

Az ódon falak között sok ember, sok óra megfordul, és sok történet elhangzik: hiszen ebben a kis műhelyben szívesen beszélgetnek is a betérővel – megállítva egy kicsit a rohanó időt.

S mit jelent az idő? – kérdeztem a családi órásműhelyben. Tamás és testvére a Zsuzsa együtt fogalmazták meg, mint gondolnak róla.

– Az idő a legnagyobb érték az ember életében, érték, amit ha elveszteget az ember, nem tudja pótolni. Amit elrontott, azt nagyon nehezen tudja visszahozni, ha egyáltalán tudja. A múltat, a jelent, a jövőt egyszerre jelenti. Ezért jó volna, ha tisztelnék az emberek. Időben térjünk észre, hogy ne mindig a múltban kotorásszunk, hanem időben tegyük azt, amire szükség van. Az idő olyan érték, amit elvesztegetni nagyon nagy kár.

 

Ezek is érdekelhetik