Belföld

2016.09.06. 09:22

Nyolc nemzeti dohányboltba törtek be Szabolcsban, elfogtak négy gyanúsítottat

Nyolc nemzeti dohányboltba törtek be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a bűncselekmények gyanúsítottjai közül négy embert elfogtak, egyet pedig köröznek - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a betöréseket 2015 októbere és 2016 augusztusa között követték el a tettesek, akik készpénzt és dohányárut vittek el az üzletekből.

A főkapitányság nyomozói és Jonatán Akciócsoportjának tagjai végül Érpatakon fogtak el négy, a betöréssorozattal megalapozottan gyanúsítható férfit, míg ötödik társuk szökésben van, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A négy gyanúsított közül egy 49 éves és egy 31 éves érpataki lakos került őrizetbe, s a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A gyanúsítottak lakóhelyén tartott házkutatások során a rendőrök lefoglalták az elkövetéshez használt eszközöket és ruhákat, az ügyben lopás miatt folytatódik az eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!