Belföld

2014.09.30. 13:12

NFH: tizennégy hintából tizenkettő nem felelt meg a követelményeknek - fotókkal

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során tizennégy gyermekhinta közül tizenkettő nem felelt meg az előírásoknak - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint, a laboratóriumi vizsgálatokon a játékok közül egy nem bizonyult elég szilárdnak, négy esetben pedig olyan éleket találtak a hintán, amelyek sérülést okozhatnak a gyerekeknek. Négy terméknél nem voltak elég vastagok a rögzítő kötelek, három hintához pedig olyan kicsi eltávolítható alkatrészek tartoztak, amelyeket a gyerekek akár le is nyelhetnek. Hat hinta az érvényben lévő szabványnak sem felelt meg, mert kioldható csomókötést tartalmazott - ismertette a vizsgálat eredményét a NFH.

Hozzátették, hogy a hinták esetében az egyik legfontosabb követelmény a statikus szilárdság. Ugyanakkor a tartókötélnek legalább 10 milliméter átmérőjűnek kell lennie, annak érdekében, hogy a gyerekek belekapaszkodhassanak, de a kötél mégse sértse meg a kezüket, továbbá nem tartalmazhatnak lenyelhető kiegészítőket.

A hatóság intézkedett, hogy a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból - tartalmazza a sajtóközlemény.

Veszélyes termékek / Könnyűipari termékek
Kategória hinta
Termék neve Fahinta (vonalkód: 5999506057012)
Típus/modellszám Fahinta
Származási ország Románia
Termék leírása Rácsos ülőkéjű tömör fa hinta, fa védőkorláttal ellátva, mely szabadon mozgatható a felfüggesztésre szolgáló kötélen. A hinta két fém karikával függeszthető fel, a védőkorlát a háttámla részen megemelt.

Iktatószám: KVO-271-7/2012

Veszély jellege A termék rendeltetésszerű használatakor a függesztőelem fém gyűrűinek sorjás szélei sérülést okozhatnak. terhelés hatására a hintakötél rögzítése kioldhat, ezáltal a lengőszerkezet maradandó deformációt szenvedhet, valamint a függesztőelem (fémgyűrű) szétnyílhat. Az egyensúlyi helyzetéből kibillenő, lendülő hinta a földre zuhanhat, miközben a kisgyermek sérülést, törést szenvedhet. A hintakötél átmérője kisebb a követelménynél az előírt terhelés alatt, agí a használat során a kötél elnyíródhat, ami balesethez vezethet. Az említett veszélyek szempontjából a termék súlyos kockázatot jelent a gyermekekre nézve.

Hatósági intézkedés A termék forgalomból való kivonásának és visszahívásának elrendelése.

 

Iktatószám:KVO-1061/2012

Veszély jellege A termék rendeltetésszerű használata során a hinta, sípoló játékából a követelménynél kisebb erő hatására a síp kihúzható, ami a kisgyerek szájába kerülve elzárhatja a légutakat, fulladáshoz vezethet, valamint a hinta terhelés hatására nagymértékben deformálódhat, ami a kisgyermek lábának beszorulásához, sérüléséhez vezethet. Az említett veszélyek szempontjából a termék nagy kockázatot jelent a kisgyermekekre nézve.
Hatósági intézkedés A fenti termék forgalomból való kivonását elrendelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!