Egész világ ellenségük – cigányok Európában és a Dél-Dunántúlon 2. rész

<-- Egész világ ellenségük – cigányok Európában és a Dél-Dunántúlon 1. rész

4. Korabeli, Zala vármegyei iratok a cigányság történetéből

Időbeli sorrendbe állítva, mégis kommentár nélkül közlök gyűjtést a XVIII. század végéről, cigányokkal kapcsolatos Zala vármegyei iratokból:

a.

„(...) Városokban és más helységekben eddigh tartózkodó czigányok, hogy bizonyos rendben vetessenek és az tolvajságok uttya bé rekesztessék és mind más szegén lakósok dologgal két kezi munkával éllenek. (...)"

Zala vármegye, Sümeg, 1752. január 19.

b.

„Aztán Keszthelen laknak czigányoknak nevek: Horváth Marczin, Horvát Benge, Horváth Josi, Boró Istók in toto 5; Györkön Horváth Jankó; Alsó Zsiden Bavári János, Kuncsi Istók, Kuncsi Lörincz Istók, Kuncsi Gásár in toto 4; Szántón Árvai István, Görcsi János, Bikárdi Mihál, Bicsakos Márton, Turó János in toto 5; Rezin Görcsi Gyurkó."

A Zala vármegyei, keszthelyi uradalomban (Festetics Pál nagybirtokosé) élő cigányok összeírása, 1762. március 7.

c.

„1mo Csiszár Mihály, felesége Horváth Éva, gyermekei Marinka, Kata, Krisztina, Éva, Panna, Susa, Laczi. Balog Mátyás, felesége Kariko Krisztina, fiai Laczi, Mihály, Éva."

A Zala vármegyei, tapolcai járásban, Diszel község cigány lakosainak összeírása, 1772.

d.

„Zánkai hellységbe lakik Péter Farkas felesége Tomai Éva. Háza vagyon az falusi házak rendiben, Diskai Ádám úr fundusán. Mindenféle külső és belső haszonvétekre való földeken kívül kovácsolással keresi kenyerét. Egyéb marhája nincsen egy fél esztendős malacznál egyéb. Az eö földes urának kovácsolással szolgál és más egyéb munkára is, a melyekre szólléttatik mindenkor kész. Magyar rongyos ruházatba maga, felesége és gyermekei járnak. Egy leánya vagyon tizen négy esztendős, egy fia 16 esztendős, kovácsolással él, más paraszti munkákat is tud. Falusi biró pálczája alatt vagyon, vajdát nem ismér, a dög húst megh nem eszi, az faluban nem csavarog nem kéreget. 31 garast füzet portiot. Semmiféle mesterséget nem tanult kovácsolásnál egyebet. Lóval ippen nem kereskedő."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. A zánkai Péter Farkas és családja adatai.

e.

„1. Mintsz. Kállán Görcsi Istók tekergő Soos Kata házában lakik. (...) 4. Az falusi házok rendiben nincsen háza, hanem az falu kutya mellett, kívül az falun. 5. Melltosághos Veszprémi Püspökség zsöllérje. 6. Belső majorsághoz való földe semmi sincsen. 7. Külső szántó földe kető volna, az is zálogba vagyon. 8. Kovácsolással élne, de jobban lovakkal kereskednék. 9. Semi szarvas marhája nincs, hanem s.v. sörtvélesse 1. 10. Az földes uraságnak gyöjteni ell hajtyák s migh benne tart ell nem bocsátyák és ha lovaik vannak üres hordokat is hordanak Badacsonra. 11. Magyar ruházatban járnak feleségivel együtt, gyermeke meztelen nem jár. 12. Egy kis gyermeke fél esztendős (...). 13. Az falusi biro pálczája alatt köllenek lenni, de ritkán fogadgyák megh szavát avagy parancsolattyát. 14. Vajdának nem neveztetik. 15. A dög hust mégh mast is, ha kaphatyák, megh eszik. 16. Mind addigh házakat járták és hol mit kaphatnak és ha hozá fértek loptak is. 17. Három forintot fizetett anni portiot, de az község közé semmi segétségek nincsen. 18. Kovácsol, más paraszt munkát nem követ. 19. Lovakkal is kereskedik.

Másik Görcsi Jankó Felesége Boronyai Kata Mintszent Kállán Méltoságos Vesprimi Püspökség fundusán, ot azon hellyben együt laknak, ennekis minden punctum szerént ugy megy a conscriptioja mint a báttyának. Harmadik özvegy öregh Görcsiné Katona Julinka fiánál, Görcsi Istóknál lakik. Egy fia 11 esztendős vagyon néki, Ezeknek semmi mesterségek nincsen, hanem koldulással és meszellő borosta kötessel tartya fiát."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. A mindszentkállai Görcsi Istók és családja adatai.

f.

„1. Udvariban. 2. Szőrös Jankó és Szőrős Istók, ez Szőrős Jankó felesége Fekete Marinka, Szőrös Istók felesége Merő Panni. 3. Kunyhóban. 4. Falu sorjában. 5. Zsöllér. 6. Mennyin a háza vagy kunyhólya fekszik. 7. Semmi sincsen (...) 8. Kézi munkával nap számba járnak. 9. Semminemű marhájok nincsen. 10. A földes uraságnak 15 napot robotol. 11. Közönséges paraszti ruhában járnak mind magok s mind feleségeik. 12. Semmi gyermekei nincsenek. 13. Az bírónak pálczája alatt vannak. 14. Nincsen sehol is. 15. A dögh hust nem eszik megh. 16. Nem házollanak, se nem kéregetnek. 17. Porcziot 1 forintot a helységbelieknek adnak, katonát nem tart, hanem levelet hordoznak. 18. Paraszti dologgal élnek. 19. Minthogy lovok nincsen, nem is cserélnek."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. Az udvari Szőrös János és Szőrös Istók családi adatai.

g.

„1. Szent Antalfán. 2. Szőrös Miska, felesége Gőbölös Jutka. 3. Konyhába lakik. 4. Falu sorjában. 5. Sessioja nincsen, a falu engedelméből egy kis helen. 6. Igen kis hele vagyon. 7. Semmie sintsen. 8. Mesterség nélkül, némelykor musikával egy keveset. 9. Semmi marhája sincsen. 10. Helységnek árendát 1 forintot fizet. 11. Közönséges paraszti ruhában mind maga, és felesége jár. 12. Egy leánykája vagyon. 13. Helység birája pálczája alatt vagyon. 14. Vaidát nem tart, se nem ismér. 15. Nem eszi meg a dögh hust. 16. Se nem házol, se nem kéreget. 17. Mégh ekoráig portziot nem adott, se más praestatioi nem lészen. 18. Kepés aratói, azután napi számmal keresi kenyerét. 19. Lova nincsen, nem cserél."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. A szentantalfai Szőrös Mihály és családja adatai.

h.

„1. Szent Jakabfa. 2. Az Lucza László, felesége Csiszár Jutka. 3. Házban lakik. 4. Falu sorjában a háza. 5. Szoros hele, sessio nélkül van. 6. Egy kis darab hellen vagyon a háza udvar nélkül. 7. Se fődgye, se rétye nintcsen. 8. Kovács. 9. Seminémű marhája sintcsen. Robotra fogadot maga helet három forintot. 10. Közönséges ruhában maga, mind felesége jár. 11. Egy fia, négy leánya, maga tartya. 12. Az helybéli biró pálczája alat vadnak. 13. Vaidát Sümeghen tart. 14. A dögh hust megh eszik. 15. Nem házol, se nem kéreget. 16. Portiot nem fizet, mivel tsak Sz. György napkor jöt a helységben. 17. Kovácsolással él. 18. Lova nintcsen nem is cserélhet."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. A szentjakabfai Lucza László és családja adatai.

i.

„1. Udvariban. 2. Szőrős János, felesége Sárzó Éva. 3. Konyhába. 4. Falus sorján kívül vagyon. 5. Zsöllérhelynél aláb való. 6. Amekkora a konyhálya, nem nagyob az udvara. 7. Se földe, se réttye nincsen. 8. Kovácsol. 9. Semmi marhája nincsen. 10. Robotot nem tész, mert sánta és vak. 11. Igen szegény ruhába jár. 12. Fi 3 és leányo 2, egyik fia szolgál, a töbi oda haza vagyon. 13. A biro paltzája alat vannak. 14. Vaidát nem tart. 15. A dögh hust megh eszi. 16. Ez, minthogy Lázár, közben korban házol és kéreget. 17. Portziot 1 forintot ád a falu közé, katonát nem tart, levelet hordoz. 18. Egy keveset kovátsol, felesége dologra jár. 19. Minthogy lova nincsen, nem is cserél."

Cigányösszeírás kérdőíveire adott válaszok a Zala vármegyei, tapolcai járásból, 1772-ből. Az udvari Szőrös János és családja adatai.

j.

„(...) Parancsolat hogy az czigányok házokat építsenek és munkálkodással élljenek, föl – s alá ne járjanak, azon rendeléseket ujétván a Nemes Vármegye és keményen parancsoltatik a városi és falusi biráknak valahol czigánynak sátorát és abban lakni tapasztallák az czigánnak azonnal sátorát öszve vagdallák és magát meg fogják, s a leg közelleb lévő Nemes Vármegye Tisztéhez vigyék, eő azt kemény öttven pálczálásokkal meg verettetik, s ugy vezessék azon helybe hol már le tette magát, az ház csinálásra pedigh rá erőltessék. (...)"

Zala vármegye, Sümeg, 1775. április 14.

k.

„(...) Az czigányoknak vagy is uj polgároknak egyik helységbül a másikba passus nélkül menni nem szabad, azért az ollanokat meg fogják és a Nemes Vármegye fogságában küldgyék a bíráknak parancsoltatik. (...)"

Zala vármegye, Sümeg, 1777. február 3.

l.

„Rendeltetett ugy különben hogy az czigányoknak, vagyis új polgároknak lovakat tartani nem szabad, ha tsak sorban házok, földek és rétek nintsen, sőtt kinek házok, födgyök, réttyek volna is várásokra ki vinni telljességgel tillmaztatik. (...)"

Zala vármegye, Sümeg, 1777. február 13.

m.

„Parancsoltatik nem különben, mihelst a helységbeliek észre veszik hogy á czigány gyermekek otthon vannak, azonnal Egerszeghre küldjék és ne várjanak mindigh parancsolatot."

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1777. szeptember 20. Vármegyei rendelkezés a cigány gyermekek visszaviteléről a nevelő szüleikhez.

Alább Kozák Notár kolompár igazolólevelei olvashatók. Az igazolóleveleket sorra kiállították és aláírták azon községek és városok illetékes elöljárói, ahova családjával bement és munkát végzett. Az igazolólevél tulajdonképpen a mai fogalmaink szerinti referencialevél akkori megfelelője is volt tulajdonképpen, valamint bizonyságlevél is:

„Fönt írt Uj Polgár Kozák Nótárnak megh engedtetik hogy az kívűl levő hellységekben mesterségét folytathassa, magát ellenben jó viselle.

Zámoly

Fekete János, Tekintetes Nemes Fejér Vármegye szolgája"

Fejér vármegye, Zámoly, 1777. január 28.

„Hogy Anno 1779. die 19a április Kozák Notár nevezetű czigány vajda minden cselédjeivel együtt Fölső Rajki helységhbe jöttek és itt usque 22a apr. Késtenek ugyan, de semmi nemű tolvajságban sem más efféle rossz cselekedetben nem tapasztaltattak. Testis recognoscalom.

Rajky Boldisár mp"

Zala vármegye, Fölső Rajk, 1779. április 19.

„Hogy az 1779. die 24ta ápr. Kozak Notár nevezetű czigány cselédjeivel együt Alsó Hahótra jöttek és itt usque 27a napjáig késtek, és semi tolvajságot nem vittek végben. Testis recognoscalom.

Flaig Mátyás"

Kolompár cigányok - 1905

Zala vármegye, Hahót, 1779. április 27.

„Kozák Notár nevezetű kolompár czigány hozzá tartozandóival edgyütt nálunk Gyömörei Tekintetes Nemes Szala Vármegyei helységhben egynehány napokig tartozkodván magokat böcsületessen semmi excessus nélkül viselték. Recognoscalom.

Fényes György

Tekintetes Nemes Szala Vármegyének esküttye"

Zala vármegye, Gyömörő, 1779. június 13.

„Hogy az fölleb nevezett Kozák Notár nevezetű, kolompár mesterséget jól értvén tovabb is munkájok recomendaltatik, tsak egyéb excessust ne tegyenek. Ezen czigán Sümegre fizetett árendát, vagy is uj polgár, Notár nevezetű.

Ratesits Sándor eskütt"

Zala vármegye, Sümeg, 1779. június 18.

„Hogy Kozák Notár nevezetű czigan itt ött napokigh Gyömöröben dolgozott minden excessus nélkül, ezért akiknek munkájok lészen vélek dolgozatsanak.

Kozári András

Tekintetes Nemes Szala Vármegyei esküttye"

Zala vármegye, Gyömörő, 1779. június 19.

„Hogy föllebb nevezet czigán itt Nagy Görbőn két nap tartozkodott hozzá tartozandojival, minden usus nélkül. Praesentibus recognoscalom.

Hevenyesi László mp."

Zala vármegye, Nagygörbő, 1779. június 31.

„Ezen sümeghi ujj polgár Kozák Nótár nevű, máskép kolompár, azért hogy ezen kolompári mesterségét (amint az levelei bizonyíttyák) helységekrül helységekre folytatta, ide a Nemes Vármegye fogságában, mint csavargó bé hozatott, de meg vizsgálván, és látván, hogy nem mint csavargó, ha nem életének táplálására valoságosan csupán csak mesterségét folytatta. Azon okbul el is eresztetett, és a meg irtt lakó helyére vissza igazétatott, azért senkitül bántása ne legyen.

Vizlendvai Farkas

Tekintetes Nemes Szala Vármegyei Esküttje"

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1779. augusztus 16.

„Hogy Kozák Notár nevezetű uj polgár, másként kolompár mesterséget tudó itt Szent Groth Városába élete táplálására ennyihán napokig vas fazokakat, serpenyőket, és más aféliket foltozgatot. Senkit meg nem károsétott, se lopásba, se más rossz cselekedetben nem tapasztaltatot. Recognoskálluk és adgyuk ezen írásunkat.

Mihál Ferenc Város Birája x

Bálint Sándor Város Notáriussa mp"

Zala vármegye, Szentgrót, 1779. augusztus 27.

„Ezen levelemet mutató Kozák Nótár Sümeghi Püspök Eő Exellentiája czigányai, kolompár mesterségeket foltattyák itt Gyömörőben is egy darab időtül fogva dolgoztak, jo munkákat tettek, a melyet böcsületesen viselték magukat, semmi némű excessust nem tettek, azért recomendaltattnak. A mely uraknak szüksége lészen reájak recomendaltatnak semmi gondolkodás nélkül is engedjék dolgozni.

Fényes János Szala Vármegye, eskütt

Kozák Notár Kolompár két foréntot portio képpen be füzetett.

Praesentibus recognoscalom

Kultsár Ádám perceptor

Ezen cédulát mutató Kozák Nótár Sümeghi Püspöknek kolompárok. Ezen felül irt kolompár mester Szent Gróthon dolgozván mind addigh magát böcsületessen viselvén és ott az adoját nekem be is adta, azért irtt helységben szabadon foltathassák, hogy kenyereket keresessek és feleséget, gyermekeit magával edgyütt tarthassa.

Kultsár Ádám m.p."

Zala vármegye, Fogaskerék, 1779. szeptember 12.

„Enyihány jó attestátumokkal nálam meg jelenvén Kozár Nótár nevü uj polgár, aki is kivánnya, hogy Puszta Csáfordon adgyam néki lakást, melyet is igértem, de nem mostan, hanem midőn foghom tapasztalnyi, hogy magokat jól viselynek, akkor házat és állandó lakást reminyheti, addig is hogy semi bántodása ne legyen neki és hogy én az Méltóságos Uraságh részérül bé fogatam, adatik nekiek ezen levél is.

Kalbrenner András tisztartó"

Zala vármegye, Zalaszentgrót, 1779. szeptember 14.

„Hogy az föllebb irtt uj polgár tovab is mesterségét kint lévő helségekben folytathattya azt, és szabadon bocsassak ahol magokat jol viselik.

Kultsár Ádám m.p."

Zala vármegye, Fogaskerék, 1779. szeptember 17.

„Kozák Notár nevezetű uj polgár nálam a mindenemű kolompári munkát tett, abban hiba nem talaltatott.

Super Novák sig"

Zala vármegye, Zalabér, 1779. szeptember 19.

„Csáfordi Kozák névű kolompár czigánnya Méltósághos Szent Grotthi Urasághnak vass fazokakat részemre igazétván és foltozván minden némú excessus nélkül magát viselvén az munkát házhoz hozta, melyért minden uraknak meirsztek reconcudálni hasonló munkára.

Vőrős Sándor Szalabéri Posta Mester"

Zala vármegye, Zalabér, 1779. szeptember 19.

„M. de Verebély

Bizodalmas Nagy Jó Uram!

Ezen uj polgár ki is kolompári mesterséget igen jól érti, magát jelenti sogor uramnál, ha Pakodon egy házat adna nékie árendában. Böcsületessen ledolgozván és más uraságok is hasznát vehetnék. Többnyire az aszonyt tisztelvén, uri favoriban, ajálottam magamat.

Igaz köteles szolgája

Vörös Sándor"

Zala vármegye, Zalabér, 1779. szeptember 20.

„Kozák Notár, kolompár Petenden házomban lakos apjával, anyával, eötsével falukra megyen kolompári mesterséget foltatni. Ki is mind igaz utban járó, bocsájtassék és viszaeresztessék. Recommenáltatik.

Verebély Viktor"

Zala vármegye, Petend, 1779. szeptember 28.

„Kozák Nótár kolompár, itt Tarnakban jól viselte magát, seminemű excessust nem tészen munkáját böcsületessen végben vitte.

Isvánffi Farkas"

Zala vármegye, Tárnok, 1779. október 2.

„Hogy fölüll irtt kolompár cigányok itt Tárnokban is megh fordulván némely munkákat részbül jól megh csináltak, ezennel megh ismérem és hogy eddigh az ideig még azt irom, semi panasz ellenük nem jött. Recognoscallom.

Deák Gábor m.p."

Zala vármegye, Tárnok, 1779. október 20.

„Kolompár czigán Notár Ferenc apjával és anyával szándékozik magának orvost keresni, azért ha kárt nem tesznek szabadon bocsáttassanak.

Tuboly Mihály F(eő) biró"

Zala vármegye, Szent Liszó, 1779. október 25.

„Kozák Notár Kolompár itt Bakonakon lévén böcsületessen forgatta magát, semi excessust nem tévén munkáját helesen végbe vitte, Pakodon pedig Verebéli urasgnak, cziganyai földes urasagnak ismérvén recognoscalom.

Rigó Imre tekintetes Soós Páll uram ispannya"

Zala vármegye, Bakónak, 1779. október 28.

Bűnügyi és egyéb fellelhető iratokból:

a.

„Tizenhárom forintokrul és kilenczfen pénzekrül, mellyeket én alább megh írtt vettem, egy Hont Vármegyei czigány gyermeknek tartásáért 1783-dik esztendőben 15 juniustul fogva utolsó octhoberig járandó fizetésemet Tekintetes, Nagy Ignácz generalis perceptor uramtul, minden fogyatkozás nélkül kirül is az Tekintetes Urat quietalom.

Elia Kutnauer X

Coram me Adamo Kultsar, Comitatus Szaladiensis particularis perceptor"

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1784. január 12. Feljegyzés cigány gyermek neveléséért átvett járandóságról.

b.

„Tizenhárom forintokrul és negyven pénzekrül, mellyeket nékem elulirottnak Tekintetes Hont Vármegyébül által küldött új polgár gyerkeknek tartásátul a 20-a mens. Junii 1783. usque ultimam 8-bris ejusdem anni, naponként tíz pénzeket számlálván, Tekintetes Szalapatakai Nagy Ignácz generalis perceptor ur minden fogyatkozás nélkül kifizetett, mellyek eránt tett generalis perceptor úr ezennel quietáltatik.

Nagy Kanisán lakozó Kasner József X

Coram me Paulo Hegyi, Cottus Szaladiensis Jurassor"

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1784. január 28. Feljegyzés cigány gyermek neveléséért átvett járandóságról.

c.

„Didi Moyzes Tekintetes Nemes Hont Vármegyei czigán gyermek 8 esztendős fekete, sovány gyermek, Horvátul, és Tótul beszél, Horváth Országhbul, ahová Tekintetes Helytartó Tanács által föl nevelésre rendelve volt, el szökött. Ezen gyermek azon cigányok közül való, kik ember hussal szoktak élni."

Zala vármegye, Sümeg, 1784. május 23. Körözvény egy Hont vármegyéből horvátországi nevelésre adott cigánygyermek szökéséről.

d.

„Mi neved? Horváth Miska. Miért fogattál meg? Szent Györgyvölgyi, czupi, barabási, szilvágyi lopások miatt. Kik voltak társaid? Mondér Jancsi, Mondér Farkas és Horváth Éva. Ki vezetett ezen helységbe? Horváth Éva. Mit loptatok Szent Györgyvölgyirül, és kitül? Nevét az embernek nem tudom, hanem egy valakitül husz forint kész pénzt, egy szoknyát, két patyolatot, két fél ümgöt, három hoszabb gyolcs fejrevalót, kettőt rövidebbet, egy pintölt, két vánkos fenekét, eöt keszkenyőt, két selyem és három zsidó keszkenyőt, több is lehetett, de többit is jó szerint nem tudattya. Hovát tettétek az husz forintot és azon partékát? Czupon elvettették az partékát velünk, de a pénzt el vittük. Miért vetettétek el? Azért, hogy a czupi molnár más társával utánnunk jött. Hát a melly lovat ott szereztetek honnénd loptátok, kié volt? Az királyok malmátul Császár Tamás lova volt, mellyet is a midőn az molnár érkezett, azt is eleresztettük. Azon húsz forintokat hová tettétek? Közönségessen kocsit vettünk rajta. Hol vagyon azon kocsi? Amidőn meg fogattattam, Lendvára a kocsit is bé vitték, még forint és tiz krajcár ár egy pár szerszámokkal együtt. Hát Czuprul mit loptatok? Készpénzt tizenheted fél forintot és más ruházotokat is. Mellyeket a midőn utánnuk jöttek elvetettük és kezére is került, hanem a pénzt el vittük. Hová tettétek azon pénzt? Két szoknyát és egy barbély elekötőt vettünk tiz foréntyán, az többin pedig lovat. Hát az a ló hol vagyon? Úgy nem különben azon portéka? Mind ló, mind azon portéka Lendván vagyon. Barabárson mit loptatok és kitül? Gelencsér Györgytül egy mentét, két fejrevalót, egy vánkoshajat, egy lepödőt és egy tarka keszkenyőt, mely portékák is Lendván vannak tiszttartó uramnál. Hát Szilvágyon loptatok-e? Loptunk az erdő pásztortul negyvenhét forint kész pénzt, más ruházatot pedig, két fejrevalót, két szoknyainget, három zsidó keszkenyőt, és egy hitván barbély elekötőt, két sódért. Hová lett ezen pénz ruházattal együtt? Magunk között föl osztottuk a pénzt, ruházat pedigh az többivel Lendván vagyon. Öszvösségesen mely pénzbül esett három felé mindenikünknek harmincz forintunk. Hát másutt loptatok-e most vagy előbb valmikor is ezen Mondér Jancsi és Mondér Farkas tolvai társaiddal társalkodtál é? Sohasem loptam, és nem is társolkodtam vélek, hanem az lendvai boltot ez előtt két vagy három esztendővel ezek törték föl, melybül is pénzt is vittek el, nékem magok beszéllették. Hát a feleségedet miért hattad el? Azért hogy ezen velem lévő Horváth Éva el csalt és arra kénszerétett, hogy eő véle éllek, mint férjemmel (sic!). Mennyi üdeje, mi ulta vele társalkodol? Nem voltam tovább véle négy vagy eöt napnál. Ismerted-é ez előtt ezen személyt és társolkodtál e véle? Soha sem ismértem, se nem is társolkodtam többé véle. Hogy ezen Horváth Miska előttem eképpen tette vallását recognoscálom.

Simon Márton

Tekintetes Nemes Szala Vármegye eskütye m.p."

Zala vármegye, Baksa, 1761. július 29. Horváth Mihály cigány tanúvallomása a többrendbeli lopásokkal vádolt Horváth Mihály, Mondér János, Mondér Farkas és Horváth Éva bűnügyében.

e.

„Tekintetes Nemes Vármegye!

Nagy szívem sérelmétül kintekenétettem Nagyságtok s Kegyelmetek kegyes szine eliben ezen alázatos instantiám által el viselhetetlen panaszaimat terjesztenem. Történt ennek előtte cir. két holnap amint Lövőrül vásárhelre bizonyos kocsim tsináltatása végett indultam, utamban Koszári Thamás Andráshidai embertül egy lovat tseréltem, melyet amiglen vissza térnék, láttam Gébárti Horváth Miska Tekintetes Mérei uraság czigánya gondviselése alatt. Azonban kárban bocsáttatott, és ugyan Andráshidai Gyuk Miháltul bé hajtatott, melyet hogy ki adná, az föllebb már irtt Horváth Miska egy köböl gabonán sokszor izben kért, de ki nem adta, hanem alatomban ki vette. Azonban ismig az ló előbbi kárban visszatértt, másodszor is az emlitet vissza bé haitotta hogy peniglen akkor az Horváth Miska czigány oda haza nem lévén ki nem kérhette, sem én arra vissza nem térhetem, náló gondvisseletlensége miatt káromra el veszett. Azért nagy alázatossággal könyörgök az Tekintetes Nemes Vármegyének, méltóztassék ezen igen szerentsétlen ügyemet meg orvossolni, a károm meg téritéségyével. Mely kegyességét az Nemes Vármegyének mindennai imádságaimmat meghalásomig el nem mulatom, maradván az Nemes Vármegyének leg kisebb szolgja.

Ábrahám Lövői czigán"

Zala vármegye, Zalalövő, 1764. A zalalövői Ábrahám nevezetű cigány kérelme a vármegyéhez.

f.

„Alább írt praentibus reconstálom, hogy minekutánna m.p. sigáltam volna azt, hogy az elmult 1775dik esztendőben Kis Páliban ezen nemes Szala völgyei helységben tartozkodo Boros István nevezetű czigány ugyanaz fölebb irt esztendőben mert portio fizetés alá nem vétetett ki jött az, hogy az nevezetes czigány az pogalis conscriptio exiptio alkalmatosságával még Páliban nem lévén oda nem is conscribálódott és akkoron adó alá sem vettetett, ezt észrevevén tüstén elugrot az nemes Szala völgyébe a mái napig is oda vagyon, azért is conscriptio után reá vetett addig elmaradot. Nagyszelei új polgár aki csak hegedüjével mondatik keresni kenyerét (amint hogy meg is bizonyodot) azért 12 pálcza ütésekhel megbüntetett és hogy más kézi munka által is folytatna életett nékie keményen meg parancsoltatott. Kívűl adom ezen testimonialyomat.

Dereskey János I.N.Szala Völgyei F: Bírája"

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1776. május 3. Intézkedés az elszökött és így adót nem fizető Boros István cigány zenész ügyében.

g.

„Georgius Mihály Uj polgár Bács Vármegyébül Legyen nevezetű helységbűl (ahogy az Annya vagyon) való, mint egy 28 esztendős kovács, hirstin testű, fekete himlőhelyes és egy kevéssé vörös ábrázoti, gesztenye színű haju, személdekű és bauszu. Szeme pedig fekete, az haját rácz modon öszve fonyva viseli. Gatyában és fejér bárán bür premmel meg premzett bür mentében jár. Ráczul czigányul beszél, a bal lábának ujjai, vagy mint az hövek és az mellette való ujja összve huszva és tüzes vassal meg égetve vannak.”

Zala vármegye, Zalaegerszeg, 1778. május 10. Mihály György új polgár (cigány) körözési személyleírása.

5. Letelepednek

Ha a romák letelepedéséről beszélünk – itt most általánosságban értve, és nem csak a Dunántúlra lebontva –, akkor alapvetően 4 fajta típusú megtelepedést kell említenünk. Az első esetben arról van szó, hogy ténylegesen beköltözik a faluba, de általában a falu szélén álló házak valamelyikébe a cigánycsalád. Megfigyelhető, hogy ha már éltek az adott településen romák, akkor a betelepülő cigányok igyekeztek hozzájuk közel költözni, főleg akkor, ha valamilyen rokoni kapcsolat is volt közöttük. Itt ismét csak fontos megjegyezni, hogy a romák falun belüli elkülönülése, „saját” utcarésze, a „cigánysor” akkortájt nem a kiközösítés miatt volt különálló. Sajnos hozzá kell tenni, hogy „mint ma”, ugyanis jelenünkben, a jelen politikai körülmények – és itt most gondolok a szélsőjobb térnyerésére – között egyértelműen próbálják – próbálnák – egyes politikai körök a romákat elszeparálni. A 18. század végén, a 19. században ennek teljesen más jelentése volt. Ugyanis megvoltak az elkülönülések, a „sorok” a magyarok, németek, tótok (szlovákok), rácok (szerbek), horvátok esetében is. Tehát az egy nemzetiségűek általában igyekeztek közel lakni egymáshoz, a romák erőteljesebben, persze ettől még minden lakos és utca a település – és az ország, a haza – szerves részét képezte. Amíg ez az észrevehető elkülönülés megszűnt a 20. század végére az egyéb nemzetiségek esetén, addig a romák esetében megmaradt, és táptalaját adta a gettók, a romatelepek kialakulásának. Ide, az első típusú megtelepedéshez annyit még feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a ténylegesen megtelepedett cigánycsaládok is eljártak vásározni szerte a megyében, nem ritkán az országban, elsősorban a megélhetés miatt.

Cigánytelep - Ózd

A megtelepedés második fajtája volt, amikor egy-egy cigánynemzetség több évre szóló engedélyt kért és kapott az adott településtől, hogy a falu-város határában táborozhasson le. Vagyis nem magába a községbe költöztek, hanem annak határába, hosszabb-rövidebb időszakra, tulajdonképpen egy cigánytelepet hozva létre. Ez a típusú betelepedés kizárólag munkavégzés céljából történt. Például a falunak szüksége volt bizonyos feladatok elvégeztetésére, itt a szénégetéstől kezdve erdővágásig minden szóba jöhetett. A település megbízta a cigánycsaládot a munka elvégzésével, akik annak ismeretében kértek aztán letelepedési engedélyt. Tehát, ha a munka előreláthatólag másfél évet vett igénybe, akkor nem csak az ellenszolgáltatásban egyeztek meg a falu elöljáróival, hanem erre az időre letelepedési engedélyt is kértek és kaptak a község határában. Amint a munkát elvégezték, és más feladat nem akadt már nekik az adott helyen, akkor felkerekedtek, és – újabb munkalehetőség után kutatva – továbbálltak. Itt fontos megjegyezni, hogy ha nem csak idénymunkáról volt szó, hanem legalább éves dologról, akkor a cigánycsalád általában vályogból házakat is készített magának, tehát a sátor ilyenkor „talonba” került. Utóbbi egyébként is elsődleges szerepet a vándorlás során kapott. Tipikusnak tekinthető erre a megtelepedési módra például a legkülönbözőbb famunkák elvégzése. A határban letáborozó cigánycsalád az összes munkafolyamatot maga végezte. Kivágták a kijelölt fákat, és abból mindent kihoztak, amit csak lehetett: tálak, teknők, kanalak és egyéb eszközök készültek a maguk, vagy a falu lakói számára. A hulladékfával tüzeltek, főztek, így tényleg semmit nem hagytak kárba veszni. És persze itt számtalan megállapodás születhetett, tehát – példával világosítva – a település az ártéri erdő kivágásáért a ledöntött fákból készült eszközök egy részét, vagy akár az egészét is a cigánycsaládnál hagyta fizetség gyanánt, amit aztán ők akár helyben eladtak a falusiaknak, vagy elvitték vásározni, és úgy értékesítették. Érdekes, hogy sokszor a kézműves munkájukkal, az elkészült munkadarabokkal adóztak is a földesúrnak. Például a Festetics-uradalomban a cigányoknak megengedték, hogy ne pénzben, hanem az általuk elkészített eszközökkel róhassák le az adót. Az e fajta móddal – időlegesen – megtelepedő cigányokra az is jellemző volt, hogy ha tovább is álltak, egy régiót akkor sem hagytak el, hanem abban vándoroltak ide-oda, munkát keresve. Tehát például az Észak-Dunántúlon, vagy a Dél-Dunántúlon, és így tovább. A beások, mint tipikusan fával dolgozó cigányok az uradalmak, városok, községek vezetőitől például rendszeresen az ártéri erdőket kapták meg „feldolgozásra”. Ugye az elvégzendő munka meglehetősen nehéz és időigényes volt, az itt növő fafajták épületfának nem voltak alkalmasak, eszköznek azonban kiválóak voltak. Így egy-egy ártéri erdőrész kivágatásával a földesúr kétszeresen is jól járt, hiszen nem kellett külön embereket a fakitermelésre alkalmaznia, és a kitermelt, építkezésekhez egyébként nem használható fából pedig értékes eszközök készültek. Ebbe belegondolva megláthatjuk, hogy a romák hasznos munkát végeztek, nem hiába „marasztalták” őket a települések vezetői, és adtak nekik akár több évre szóló munkát, feladatokat, megtelepedési engedélyt.

A harmadik típusú megtelepedés esetén az adott cigány közösség úgymond csak telephelynek használta azt a várost vagy falut, ahol letelepedett. És innen kiindulva, szinte egész évben járták az országot, vásárról-vásárra. Mikor „holtidő” volt a vásározásban, akkor hazatértek a „telephely városba”, és ott éltek, tartózkodtak mindaddig, amíg el nem kezdődött újfent a vásározási szezon. Itt zalai példaként keszthelyi lókereskedő családokat lehetne megemlíteni, akik így éltek, és fontos látni, hogy ezek a cigányok egyre inkább polgári életmódot folytattak, sőt, törekedtek is erre.

Vándorcigányok egy német karikatúrán

Végül a negyedik eset a harmadik típushoz hasonlatos, mégis azzal, hogy ezek a cigányok országhatárokon át jártak, és a legkevésbé alakult ki kötődésük, identitásuk az adott településhez. A cirkuszosok a legjobb példa-e helyre. Ők a világ vándorai, de se nem magyarnak, se más állam polgárának nem tartották magukat, függetlenül attól, hogy hol volt a „telephelyük”: ők identitásuk szerint is – csak és kizárólag – cigányok voltak. Éppen ezen okból, sok helyen – például Nyugat-Európában – őket tekintették az eredeti, igazi cigányoknak. A legtöbb probléma mindig a vándorló cigányokkal volt, legfőképp azokkal, akik még telephellyel sem rendelkeztek, hanem például járták a vidéket a Balti-tengertől az Adriáig. Ők törődtek a legkevésbé az adott ország törvényeivel és ők éltek leginkább a saját normáik szerint. És ki is alakult a vándorló cigányságnak, elsősorban az oláh cigányoknak egy rétege, amelyik bizony bűncselekmények elkövetésére is „szakosodott”, tehát csempésztek, orgazdák voltak, fegyverrel kereskedtek, loptak stb. Ma egyre többet hallani a francia és az olasz régiókban valóban sok gondot okozó cigányságról. Nos, most is – mint akár 300 évvel ezelőtt – ezekről a vándorló, táborokban élő, elsősorban román, oláh cigányokról van szó.

Egy erdőszéli oláh cigánytábor

Ha Európát olyan szempontból vizsgáljuk, hogy mely térség volt a legbefogadóbb – például a cigányság szempontjából is –, akkor elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medence, országok viszonylatában pedig Magyarország, Szerbia, Bulgária és Románia.

6. Cigányok Dél-Zalában a második világégésig

Vasas vándorcigányok egy település határában

Nagykanizsán és Dél-Zalában az 1760-as évektől tulajdonképpen már folyamatosan jelen van egy itt dolgozó és itt is élő cigány közösség. A katonáskodás nem volt jellemző rájuk, bár az 1848-as szabadságharc résztvevői között is megjelennek roma emberek. Egyre inkább sikerül a beilleszkedésük és munkához jutásuk a dualizmus korszakának elejére, például a téglagyártás felfutásával, illetve Nagykanizsa kereskedelmi csomóponttá válásával. A vasút volt az az első számú munkáltató, ahol nagy számban dolgoztak cigányok, egész családok is. Jellemzően a vasútvonalak építésénél, a „vasas”, illetve az egyéb, „segéd” jellegű munkák elvégzésénél kaptak feladatokat. Mert azt is látni kell, hogy a cigányok ekkor egyáltalán nem képzettek, tehát általában a fizikai munkák elvégzése a feladatuk, de ez akkortájt egyáltalán nem jelentett gondot. A munka becsületet jelentett, a munkát megbecsülték, tisztelet járt annak, aki dolgozott. Mindegy, hogy mi volt a foglalkozása. A 19. és 20. század fordulóján legalább 50 cigánycsalád élt és dolgozott így, Kanizsa környékén, elsősorban a vasútépítésnél, a kereskedelem és az ipar segédmunkáiban illetve a téglagyártás területén.

A „kaszinós” világ eljöttével, a „boldog békeidők” vége táján pedig a cigányzenészek második aranykora is eljött. Nagykanizsa gyorsan fejlődött, elsősorban a kereskedelem által: gazdag kereskedőcsaládok tucatjai éltek a városban, és volt igény és kereslet a cigány zenészek szolgáltatására. Bocskáról és Zalakomárból is jártak be ekkortájt Kanizsára zenélni muzsikus cigányok. Ugyanígy kedvezett a muzsikusoknak, hogy a „laktanyák városa” lettünk, hiszen a sok katona ismét csak igényelte, és meg is tudta fizetni a zenéjüket. Csak Nagykanizsán 6 helyi cigányzenekar működött és még két bocskai zenekar is bejárt zenélni a városba.

A fafaragás és a fa eszközök készítése és árusítása jellemző még ebben az időszakban a romákra, hiszen ez egy ősi cigány mesterség tulajdonképpen. Olyannyira, hogy a cigányok a mai napig az egyik legjobb fafaragók és kézművesek. Illetve a cigányság állattartásban való részvételénél pedig hangsúlyos elsősorban a „csordásság” (pásztor, marhahajcsár, kondás, csordás stb.) feladatainak ellátása a 19. és 20. század fordulóján, és az első világháború időszakában. Itt a várostól egészen Homokkomáromig húzódó hatalmas legelőket említhetjük meg, mint „munkaterületet”. Az első világháború előtt egy nagy cigánytelep létezett ezeken a réteken, míg a másik jelentős telep pedig Bagola mellett volt, a Fakos felőli részen húzódott.

Fontos megemlíteni, hogy ebben az időszakban nem beszélhetünk a cigányok által elkövetett súlyos, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekményekről. Csekély számú bűnesetekről tudunk, és itt elsősorban a kisebb értékű, vásári lopások jönnek számításba. És ezekben az esetekben is általában a szükség viszi rá a cigányt a bűnelkövetésre, tehát azért lopott, vagy kurválkodott például egy cigányasszony, mert egyedül nevelte a gyerekeit, és enni kellett adni nekik. A kanizsai vásárok hatalmasak voltak, és emiatt vonzották a zsebtolvajokat és a prostituáltakat is, de ezen elkövetők jó része nem helybeli cigány volt, persze a prostitúció esetében előfordult azért jócskán ilyen eset is. Súlyos bűncselekményt, például gyilkosságot viszont egyet sem követtek el cigányok. Saját maguk között pedig a saját törvényeik szerint éltek és ítélkeztek, persze ez már korábban is jellemző volt a roma közösségekre. Például a Batthyány-uradalom uradalmi számtartója, de a főerdész is a cigány közösség vezetőivel tartotta a kapcsolatot, és a kisebb, problémás ügyeket mindig a vezetők, a vajdák segítségével oldották meg. A cigány közösségekben a vezető, a vajda szava mindig is szent volt, és azt lehet mondani, hogy ő egyértelműen rendet tudott tartani a közösségben. Az pedig ugyancsak ritka volt, hogy a cigány egy másik cigánnyal való perlekedésében akár csak a falubíróhoz is fordult volna, mert a saját törvényeik és szokásaik szerint szinte minden vitás ügyet meg tudtak oldani maguk között a romák. Létezett elkobzás és megverés is, de a legsúlyosabb büntetésnek mégis a kiközösítés számított. Amelyik cigányt kiközösítették, annak el kellett még a vidékről is költöznie, ugyanis az többé a cigány közösségben megélni nem tudott. Mint már említettem, testi fenyítés is létezett büntetésként – egyszerűen megverték az illetőt, de a megvert mégsem ment utána a csendőrökhöz panaszra és nem is tett feljelentést, mert ugyanis a büntetést a közösséget vezető vajda a cigányközösség nevében és ezért annak egyetértésével szabta ki. Aki ilyenkor külső helyre fordulva hatóságot igyekezett bevonni, azt egykettőre kiközösítették, és ezáltal abból a cigánynemzettségből mennie kellett.

Itt még meg kell említeni egy bizonyos, két világháború közötti, nagyon tanulságos esetet. A Várfölde melletti erdőben történt gyilkossággal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a bíróságok nagyon „korrekten” jártak el. Az eset: fatolvaj cigányokra támadtak fegyverrel részeg falubeliek. A cigányputri ablakán belődözve meghalt egy roma kisgyermek, többen pedig megsebesültek. A Zala vármegyei királyi törvényszék példás büntetést hozott, hiszen egy ártatlan gyermek halt meg, miközben egy szekérnyi fa tűnt el, amit – és az elkövetőt – pedig a csendőrök megtaláltak. Itt csak azt szeretném érzékeltetni, hogy egyrészt a magyarra legalább annyira jellemző a vak indulatosság és a düh, mint a cigányra, másrészt pedig, hogy a hatóságok becsülettel tették a dolgukat – akkor is

Az első világháborúban, csekély számban ugyan, de vettek részt dél-zalai romák is. Sajnos feljegyzéseink, adataink szinte elenyészőek ebből az időszakból, ugyanis csak az 1960-as évektől jellemző a cigánysággal kapcsolatos, egyre szélesebb körű adatgyűjtés és információfeldolgozás. A cigányok nem úgy éltek, mint a zsidók például, ugyanis sosem írták le – egészen az 1960-as évekig – a közösségükben történt dolgaikat, történetüket, „életüket”, egyáltalán: nem írtak magukról, mint nemzetiségről. Ezért mégoly kevés ismeretanyaggal rendelkezünk róluk.

Ebben az időszakban – a két világháború között – a dél-zalai cigányok zenészként, iparosként, kovácsként, szappanfőzőként, a földeken napszámosként, illetve a téglagyárban és a vasúton segédmunkásként keresték a kenyerüket. Itt csak mintegy a margóra jegyezném meg, hogy ekkortájt a Nyugat-Dunántúl egészen más jellemzőkkel bír szinte minden téren – a cigányság számára is – mint például az Alföld. És a vándorcigányokra – illetve általában a mozgó elemekre – vonatkozó külön jogszabályok is az ez utóbbi térségben-vidékeken tapasztalható visszásságok és problémák miatt születtek: az igazoltatásokra, ellenőrzésekre, kikutatásokra vonatkozó szabályozásra gondolok itt most elsősorban, illetve az ún. háromnapos ideiglenes letelepedési engedélyre. Ugyanis – és ez problémát elsősorban az Alföld térségében jelentett – ha egy cigány közösség letáborozott valahol, akkor vagy le kellett telepíteni őket abban a településben, amelynek a közigazgatási területén tartózkodtak, vagy három napon belül tovább kellett őket küldeni.

Csendőrök cigányokat igazoltatnak

Egy érdekes adalék e fejezet végére – rendszabályok csendőröknek a cigányokkal való bánásmód tekintetében:

„Cigányok felügyelése és ellenőrzése.

A cigánytelepek portyázása alkalmával meg kell figyelni az állandó vagy rendes foglalkozással nem bíró cigányokat, továbbá azokat, akikről indokoltan feltehető, hogy házukban kóborló, vagy nyomozott cigányok szoktak elrejtőzni vagy megfordulni.

Különös figyelmet kell fordítani a kóborcigányokra. A csendőr ismerje meg azokat a helyeket, ahol ezek rendszerint tanyázni és azokat az útvonalakat, amelyeken átvonulni szoktak.

Ha a járőr kóborcigánykaravánnal szemben fellép, puskáját vegye lövésre kész helyzetbe, mert a megtámadtatás veszélyének a cigányok részéről mindig ki lehet téve. A cigányokat ezért magához közel soha se engedje, még a gyermekeket sem. Különösen ügyelni kell arra, hogy közülük senki el ne osonhasson.

Igyekezzék a cigánykaraván tagjainak személyazonosságát lehetően megállapítani, kutassa át a holmijukat, hogy nincsenek-e náluk büntetendő cselekményből eredő tárgyak vagy támadásra alkalmas eszközök.

Az egyes holmik előmutatására a cigánygyermekeket kell felhasználni.

A járlatokat és igazolványokat különös gondossággal kell átvizsgálni, mert ezek gyakran hamisak vagy érvénytelenek.

Ha az átkutatás ott, ahol a járőr a cigányokat találta, segítség hiánya miatt nem lehetséges, a karavánt a legközelebbi lakott tereptárgyhoz vagy községi elöljárósághoz kíséri és ott lehetően zárt udvaron kutatja át.

Ha a karavánt tovább kell kísérni, azt a helyet is át kell vizsgálni, ahol tanyázott.

Cigánykaraván kísérése olyan módon történik, hogy a kocsikon csupán aggok, betegek és gyermekek maradnak, a többi cigány az utolsó kocsi után gyalog megy. A járőr egyik tagja a legelső kocsin helyezkedik el, míg a járőr többi tagja a karavánt oldalt és hátul közrefogva gyalog (lóháton) kíséri.

A kóborcigányokkal szemben minden szükségesnek vagy célszerűnek látszó elővigyázati intézkedés jogosult. Különösen meg kell tiltani, hogy a karaván tagjai egymás között cigány nyelven beszéljenek.

A kóborcigányokat egy őrskörletben sem szabad megtűrni, ezért őket, ha terhükre bűncselekmény nem volt megállapítható, illetőségi helyükre való toloncolás, ha pedig külföldiek, az országból való kitoloncolás végett a legközelebbi közigazgatási hatósághoz mindig be kell kísérni.”

Egész világ ellenségük – cigányok Európában és a Dél-Dunántúlon 3. rész -->

Egész világ ellenségük – cigányok Európában és a Dél-Dunántúlon 4. rész -->