Belföld

2013.04.11. 09:53

Agyonverték a rendőrök? A román külügyminisztérium azonnali tájékoztatást kért

Izsák - A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatás igénylésére utasította Románia budapesti nagykövetségét és magyarországi konzulátusait annak a román állampolgárságú férfinak az ügyében, akit az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn rendőrök halálra vertek - derült ki a román külügyminisztérium csütörtöki sajtóközleményéből.

MTI

A diplomaták továbbították már a román fél azon elvárását, hogy a magyar hatóságok a törvényeknek megfelelően büntessék meg azokat, akik felelősek a Magyarországon őrizetbe vett és bántalmazott román állampolgár haláláért - mutat rá a közlemény.

A budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviseletek készek konzuli támogatást adni az áldozat családjának a holttest hazaszállításában.

A román külügyminisztérium mély együttérzését fejezte ki csütörtöki közleményében a gyászoló családnak.

A kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vett két izsáki rendőr egyikét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő ülésre a Kecskeméti Városi Bíróság udvarán 2013. április 11-én. MTI Fotó: Noszlopy N. Miklós

A kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vett két izsáki rendőr egyikét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő ülésre a Kecskeméti Városi Bíróság folyosóján 2013. április 11-én. MTI Fotó: Noszlopy N. Miklós

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán újságíróknak megerősítette, kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség kedden őrizetbe vett két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt. Mint mondta, a megalapozott gyanú alapján az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, akit a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmaztak, hogy rövid időn belül elhunyt. Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett.

Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, ugyanakkor elmondta, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Az országos rendőrfőkapitány szerdán elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és tűrhetetlennek nevezte a történteket.

Agyonvertek a rendőrök egy férfit kihallgatás közben?

Halált okozó testi sértés miatt őrizetbe vettek két rendőrt Bács megyében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!