Már februárban elkezdődött a pollenszezon

OLDALTÖRÉS: Egyre többen vagyunk

Egyre többen vagyunk
Szinte törzsgárda tagnak tekintem magamat az allergiások között. Nekem már akkor volt, amikor sokan még hírét se hallották. Ezzel most nem a magányos hős partizán mintájú történet fonalát kezdem legombolyítani, mert már sokan vagyunk, akik egymás mellé kuporodhatunk anekdotázni tucatnyi tüsszentés és szapora orrfújás közben megpihenve. Az első allergiavizsgálaton megkapott szurival az ajtóig nem értem ki, bőröm elvörösödve tiltakozott az ellen, ami az orromat, szememet hetek óta piszkálta. Én meg nem értettem, hogyan lehet ennyire megfázni nyár derekán. Kellemetlen évek következtek. Ha pénzt kértem volna az általam kipróbált hivatalos és tudományosan kevésbé elfogadott szerek, módszerek elemzéséért, ma nem sok gondom lenne.


Szerintem (Arany Gábor jegyzete)
Pollenözönben élünk, és ismerjük be, ők voltak itt előbb, valószínűleg tovább is fogják bírni nálunk. Pedig egyre növekszik azok száma, akik könnybe lábadt szemmel gondolnak mindenre, ami természetes környezetünkből származik. Nem mintha a fák és virágok váltak volna agresszívebbekké, mi satnyulunk. Már kisgyermekkortól óvjuk szervezetünket, élelmünk művi, a legapróbb betegséget is azonnal csírájában szeretnénk elfojtani. Később, felnőttként sem érünk rá betegnek lenni, rögvest keresünk valami szert a bajunkra. A mellékhatásokon mosolygunk, csak az elérni remélt célra figyelünk. Nátha nem tarthat tovább egy napnál, fejfájás egy óránál, a gyulladás múljon el mire a gyógyszer reklámja véget ér a tévében. Közben a legfontosabbat rongáljunk, az immunrendszerünket, azt ami a legtöbbet tehetné értünk, ha mi is tennénk érte.

Egyre többen vagyunk
Szinte törzsgárda tagnak tekintem magamat az allergiások között. Nekem már akkor volt, amikor sokan még hírét se hallották. Ezzel most nem a magányos hős partizán mintájú történet fonalát kezdem legombolyítani, mert már sokan vagyunk, akik egymás mellé kuporodhatunk anekdotázni tucatnyi tüsszentés és szapora orrfújás közben megpihenve. Az első allergiavizsgálaton megkapott szurival az ajtóig nem értem ki, bőröm elvörösödve tiltakozott az ellen, ami az orromat, szememet hetek óta piszkálta. Én meg nem értettem, hogyan lehet ennyire megfázni nyár derekán. Kellemetlen évek következtek. Ha pénzt kértem volna az általam kipróbált hivatalos és tudományosan kevésbé elfogadott szerek, módszerek elemzéséért, ma nem sok gondom lenne.


Szerintem (Arany Gábor jegyzete)
Pollenözönben élünk, és ismerjük be, ők voltak itt előbb, valószínűleg tovább is fogják bírni nálunk. Pedig egyre növekszik azok száma, akik könnybe lábadt szemmel gondolnak mindenre, ami természetes környezetünkből származik. Nem mintha a fák és virágok váltak volna agresszívebbekké, mi satnyulunk. Már kisgyermekkortól óvjuk szervezetünket, élelmünk művi, a legapróbb betegséget is azonnal csírájában szeretnénk elfojtani. Később, felnőttként sem érünk rá betegnek lenni, rögvest keresünk valami szert a bajunkra. A mellékhatásokon mosolygunk, csak az elérni remélt célra figyelünk. Nátha nem tarthat tovább egy napnál, fejfájás egy óránál, a gyulladás múljon el mire a gyógyszer reklámja véget ér a tévében. Közben a legfontosabbat rongáljunk, az immunrendszerünket, azt ami a legtöbbet tehetné értünk, ha mi is tennénk érte.

Egyre többen vagyunk
Szinte törzsgárda tagnak tekintem magamat az allergiások között. Nekem már akkor volt, amikor sokan még hírét se hallották. Ezzel most nem a magányos hős partizán mintájú történet fonalát kezdem legombolyítani, mert már sokan vagyunk, akik egymás mellé kuporodhatunk anekdotázni tucatnyi tüsszentés és szapora orrfújás közben megpihenve. Az első allergiavizsgálaton megkapott szurival az ajtóig nem értem ki, bőröm elvörösödve tiltakozott az ellen, ami az orromat, szememet hetek óta piszkálta. Én meg nem értettem, hogyan lehet ennyire megfázni nyár derekán. Kellemetlen évek következtek. Ha pénzt kértem volna az általam kipróbált hivatalos és tudományosan kevésbé elfogadott szerek, módszerek elemzéséért, ma nem sok gondom lenne.


Szerintem (Arany Gábor jegyzete)
Pollenözönben élünk, és ismerjük be, ők voltak itt előbb, valószínűleg tovább is fogják bírni nálunk. Pedig egyre növekszik azok száma, akik könnybe lábadt szemmel gondolnak mindenre, ami természetes környezetünkből származik. Nem mintha a fák és virágok váltak volna agresszívebbekké, mi satnyulunk. Már kisgyermekkortól óvjuk szervezetünket, élelmünk művi, a legapróbb betegséget is azonnal csírájában szeretnénk elfojtani. Később, felnőttként sem érünk rá betegnek lenni, rögvest keresünk valami szert a bajunkra. A mellékhatásokon mosolygunk, csak az elérni remélt célra figyelünk. Nátha nem tarthat tovább egy napnál, fejfájás egy óránál, a gyulladás múljon el mire a gyógyszer reklámja véget ér a tévében. Közben a legfontosabbat rongáljunk, az immunrendszerünket, azt ami a legtöbbet tehetné értünk, ha mi is tennénk érte.