Belföld

2011.01.20. 13:41

EU-elnökség - Budapesten rendezik az EU és a fejlődő országok parlamenti közgyűlését

Megerősítette az Európai Parlamentnek (EP) az afrikai, a Karib-tenger menti és a csendes-óceáni térséggel (ACP) intézményes kapcsolatot tartó delegációjának elnöksége csütörtökön, hogy Budapesten rendezik a május közepén esedékes EP-ACP közgyűlést.

MTI

Az elnökség csütörtökön Strasbourgban tárgyalt a témáról, miután Charles Goerens luxemburgi liberális képviselő kezdeményezte, hogy tiltakozásul a médiatörvény miatt helyezzék más helyszínre a közös parlamenti közgyűlést.
   
Goerens csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az elnökségben arról is döntés született: ha a rendezvény közeledtével továbbra is fenntartások mutatkoznak a magyar jogszabállyal szemben, a testület azt "értésre fogja adni".
   
A képviselő méltatta, hogy az ülésen elhatározták: a delegáció nem marad tétlen. Kifogásolta, hogy az európai intézmények sokáig hallgattak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Úgy vélte, kezdeményezésének köszönhetően az elnökség azt tette, amit tennie kell, azaz felhívta a figyelmet a fenntartásokra.
   
Fontosnak mondta, hogy uniós részről kikérjék az alapjogi ügynökség véleményét is a médiatörvény ügyében.
   
A szlovákiai magyar, néppárti Bauer Edit (MKP), a delegáció egyik tagja úgy nyilatkozott: a felvetés "kezdettől fogva elképesztő volt", mert "hányszor tartanak ülést olyan afrikai vagy karibi országban, ahol a demokrácia igencsak megkérdőjelezhető".
   
Hangoztatta: az ülésen a jobboldal egyértelmű kiállása mutatkozott meg a magyar helyszín mellett. Mint mondta, tudomása szerint a néppárt és a konzervatív frakció határozottan kiállt Budapest mellett.
   
Más források szerint legalább egy szocialista elnökségi tag is elutasította a helyszínváltoztatást.
   
A belga liberális Louis Michel, a közgyűlés európai társelnöke az MTI információi szerint azzal kommentálta a döntést, hogy a delegáció "fenntartja a jogot a médiatörvény kritizálására", ha a kormány nem tesz eleget a készülő európai bizottsági jelentésnek.
   
Bauer Edit ezzel kapcsolatban azt mondta: "Nem gondolom, hogy egyáltalán sor kerülhet bármiféle vitára a magyar médiatörvényről a budapesti ülésen, hiszen tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy még ezen a héten kommunikálni fogja véleményét a médiatörvényről, és meggyőződésem, hogy kormány, ahogy a miniszterelnök meg is ígérte, figyelembe fogja venni, ha egyáltalán kifogások merülnek fel".

 

Dosszié az EU-elnökség híreivel - Klikk!

Ezek is érdekelhetik