2010.12.11. 14:09
Fagyos hangulat: 18 millióval tartoznak a társasház lakói a szolgáltatónak
Több mint 18 millió forintos tartozást halmozott fel a keleti városrész egyik panelháza Nagykanizsán. A Kazanlak körút 11. számú társasházban a szolgáltató már több korlátozást is bevezetett. Bár fűtés és meleg víz van a lakásokban, továbbra is fagyos a hangulat.
A lakóknak családonként mintegy 200 ezer forintot kellene azonnal befizetni ahhoz, hogy rendezzék tartozásukat a szolgáltatók felé, melyek közül akadt már olyan, amelyik korlátozta a melegvíz-használatot, illetve a lakások fűtését.
- A ház több mint 30 évvel ezelőtt épült, jómagam a kezdetektől itt lakom - kezdte Horváthné Takáts Ágnes, aki egyike azon tulajdonosoknak, akik már régóta próbálták feltárni a társasház pénzügyi helyzetét.
- Mivel az elmúlt évtizedekben komolyabb felújítás egyszer sem történt a házon, ezért két éve úgy döntött a lakóközösség, hogy belevág a panelprogramba - így Horváthné. - Akkor azt gondoltuk, hogy az állami támogatással és a társasház évtizedekig gyűjtött felújítási alapjával nem is lesz olyan megterhelő a beruházás finanszírozása.
Nagyot tévedtünk, kiderült ugyanis, hogy a társasház szinte valamennyi szolgáltatónak tartozik, az E.ON például 12 millió forintos elmaradást regisztrált, de tartoztunk a vízműnek, a szemétszállítóknak. A hiány 18 millió forint volt akkor. Pedig a lakók zöme rendszeresen befizette a közös költséget, igaz - magamat is beleértve - voltak és vannak páran, akiknek elmaradásuk van. Ez az összeg azonban nem éri el a 3 milliót.

A társasház kazáncserét is igényelt, a berendezést egy győri cégtől rendelték meg. Akkor állítólag a lakók azt a tájékoztatást kapták, hogy a kazán cseréje nem jelent többletköltséget, ugyanannyit kell fizetniük, mint korábban, a megtakarítás fedezi a költségeket.
- Ez is túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, sokáig azt sem tudtuk, hogy győri céggel kötött szerződést a társaház - így Horváthné Takáts Ágnes. - A dokumentumot szintén az előző közös képviselő írta alá, melyben az szerepel, hogy havonta 460 ezer forintot kell fizetnie a társasháznak, mely a kazán havi részletét és az üzemeltetés költségét takarja. Mi lakók erről sem tudtunk. Mivel a berendezést 12 évre lízingelte a lakóközösség, ez azt jelenti, hogy 2019-ig több mint 100 millió forintot kell kifizetnünk egy nyavalyás kazánért.
A lakók egy része arra is rájött, hogy az elmúlt években valaki közel 20 millió forintot vett le a társasház számlájáról, így amikor a lakóközösség leváltotta a korábbi közös képviselőt, a ház számláján alig 100 ezer forint volt. A lakók bejelentést tettek a rendőrségen, majd ügyvédet fogadtak.

A hatalmas tartozás következményeit a lakók a saját bőrükön is tapasztalták, a melegvíz-szolgáltatást már a nyár során korlátozták, míg a fűtést alig egy hónapja kapcsolta vissza a szolgáltató.
- A fűtés korlátozása eléggé kellemetlen volt, nálunk fent a 4. emeleten csupán 15- 18 Celsius-fok volt a lakásban - mesélte Salamon Andrea, aki két gyermeket tart el egy fizetésből. - Korábban havonta 25-30 ezer forintot fizettem a közös költségre, de most, hogy kiderült: mennyi szolgáltatónak tartozunk, közel 40 ezer forintot kell havonta fizetnie minden lakónak. Sokan nem is tudnak ennyi pénzt kiszorítani a nyugdíjukból, fizetésükből.
- Örülök, hogy nem kell már ruhában aludnunk, s nem azzal telik az egész este, hogy fürdővizet forralok a tűzhelyen - így Véghelyi Vilmosné, aki szerint minden lakónak van felelőssége abban, hogy idáig fajultak a dolgok. - Az az igazság, hogy a lakók egy részét abszolút nem érdekli a társasház gondja, nem fogják fel, hogy a tartozást közösen kell kiegyenlíteni.
Az üggyel kapcsolatban a ház korábbi közös képviselője, Huszicsné Erdősi Ibolya elmondta: minden egyes alkalommal tájékoztatta a lakóközösséget a ház pénzügyi helyzetéről, arról, hogy a lakók egy része nem fizeti a közös költséget. A volt közös képviselő szerint a hatalmas hiányhoz az is hozzájárult, hogy a társasházban 2007 óta nem emelték a közös költség díját, holott erre szükség lett volna. Az E.ON-os mintegy 12 milliós tartozással kapcsolatban az egykori közös képviselő jelezte: régóta vitáznak a szolgáltatóval, mivel 2000-ben olyan számlát állított ki - 90 ezer köbméteres gázfogyasztásról -, ami nonszensznek számít.
- Nem igaz, hogy a lakók nem voltak tisztában a ház pénzügyi helyzetével, minden alkalommal tájékoztatást kaptak, sőt, az éves beszámolókat a négy lépcsőházban is kifüggesztettem - mondta a volt közös képviselő, aki szerint néhány ember rosszindulata miatt lett belőle első számú közellenség.

OLDALTÖRÉS: Könyvvizsgálót!
Könyvvizsgálót! (Szerző: Arany Gábor)
Könyvvizsgálót! (Szerző: Arany Gábor)
Könyvvizsgálót! (Szerző: Arany Gábor)
Nem könnyű tisztán látni a társasházak gazdasági ügyeiben, a legtöbb lakó nem is mélyed el bennük. Általában csak a fizetési gondok esetén derülnek ki számukra a pénzügyi visszásságok.
Laczó Géza zalaegerszegi okleveles könyvvizsgáló hívta fel a figyelmet arra az előírásra, mely szerint kötelező a könyvvizsgálat, amennyiben a társasház éves pénzforgalma a 10 millió forintot eléri vagy meghaladja, illetve a külön tulajdonban lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek száma 50 vagy több. A könyvvizsgálói munkára – segítve a számvizsgáló bizottságot – regisztrált mérlegképes könyvelőt vagy annál magasabb számviteli képesítésű szak- embert, gazdasági társaságot kell igénybe venni. A gazdasági ellenőrzést segítő személy nem lehet tulajdonostárs, haszonélvező az adott társasházban, és egyéb kizáró okok is vannak.
– A vizsgálat lakásonként 6-800 forint. Ez kiadás, de a tulajdonosok csak a független vizsgálat alapján kaphatnak tiszta képet befizetett pénzük sorsáról. E nélkül szinte nincs lehetőségük a gazdálkodás ellenőrzésére – mondja. Épp ezért fontos az is, hogy a könyvvizsgálót pályázaton válassza ki a lakóközösség. Előírás, hogy a könyvvizsgálói véleményt mellékelni kell a közgyűlési meghívóhoz. Ennek hiányában e témakörben érvényes közgyűlési határozat nem hozható, tehát az éves pénzügyi elszámolást sem lehet e nélkül elfogadni.
OLDALTÖRÉS: Szerintem
Szerintem (jegyzet)
Szerintem (jegyzet)
Szerintem (jegyzet)
A szakértők szerint több sebből vérzik a társasházi törvény. Egyrészt problémát jelent, hogy a társasházak költségvetési adatai nem nyilvánosak, ezért az új tulajdonosok csak a beköltözés után szembesülhetnek azzal, hogy egy társasház adott esetben adósságcsapdába került. A szakértők szerint az sincs rendjén, hogy sok esetben olyan emberek intézik a társasházak ügyeit, akiknek semmiféle képesítésük nincs, noha a jelentős pénzforgalom miatt könyvelőnek, könyvvizsgálónak kellene a pénzügyeket intézni.