Belföld

2010.11.30. 06:29

Vegyépszer-ügy: csalódottak és elkeseredettek az alvállalkozók

Zalai cégeket is csődbe juttathatnak a magyar építőipar egykori zászlóshajójának, a Vegyépszer Zrt.-nek pénzügyi nehézségei. A cég ellen megyénkből is nyújtottak be felszámolási kérelmeket.

Kiss Anna

OLDALTÖRÉS: Lehívhatják a bankgaranciát

Több zalai építőipari vállalkozás fordult lapunkhoz azzal, hogy hónapok óta nem tud hozzájutni a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. megbízásából különféle uniós projektekben alvállalkozóként végzett munkája ellenértékéhez. Az elmúlt években már hallani lehetett a korábban páratlan karriert befutott, nagy állami megrendeléseket elnyert hazai építőipari cég hanyatlásáról, de most már felszámolási kérelmeket is benyújtanak ellene a türelmüket vesztett alvállalkozók. A zrt. fizetési nehézségei miatt olyan régóta prosperáló vállalkozások is bajba kerültek, mint a Fő-Ép Kft., amely többek között az egerszegi Dél Hercegnője társasházat építette, és közintézményeket, iskolákat újított fel.

- A szombathelyi szennyvíztelep laboratóriumának és diszpécserközpontjának felépítésére kötöttünk alvállalkozói szerződést a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-vel mintegy 280 millió forint összegben - vázolta Tornyos Ferenc, a Fő-Ép Kft. ügyvezetője. - Határidőre és jó minőségben elvégeztük az uniós projekt keretében zajló munkát, készre jelentettük, de nem kaptunk időpontot a Vegyépszertől az átvételre. Gondolom, húzni akarták az időt, hogy minél később kelljen fizetni. A szombathelyi önkormányzat hathatós közbenjárására sikerült lebonyolítani az átadást június végén. A számláinkat befogadta a fővállalkozó, de csak 23 milliót fizetett. A többi pénzzel hónapok óta tartozik, annak ellenére, hogy 2006 óta folyamatosan dolgozunk neki. Ha nem kapjuk meg rövid időn belül a pénzt, abba kell hagynunk a tevékenységünket, mert nem tudjuk megfinanszírozni a projekteket. Most Csesztregen és Kisbucsán dolgozunk a közösségi házon, és a zalaistvándi templomot újítjuk fel. Ezeket a munkákat remélhetőleg be tudjuk fejezni, de újakat nem merünk vállalni.

 A Fő-Ép a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. felszámolását kezdeményezte, mert hiába ostromolta a céget a követelésével. Panasszal fordult a közbeszerzési tanácshoz, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez és a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz is. A Közbeszerzések Tanácsa azt válaszolta: a Vegyépszer nem sértett jogszabályt, mert a szerződéskötéskor még nem volt érvényben, hogy csak akkor kaphatja meg a fővállalkozó a pénzét, ha már kifizette az alvállalkozókat. A tanács és a szombathelyi önkormányzat kivételével a többi szervezet válaszra sem méltatta a céget.

Felszámolási kérelem érkezett az eddig fővárosi, múlt héttől azonban zalai, szentgyörgyvölgyi székhelyű Vegyépszer ellen a boncodföldei Á.P.R. Bau Kft.-től is. A zalalövői Horváth Zoltán érdekeltségbe tartozó cégnek, és egy másik vállalkozásának, a ZIZPIJ Kft.-nek összesen 40 millió forinttal tartozik a Mota-Engil Magyarország Zrt. és a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. Megbízásukból hulladéklerakó-rekultivációs munkákat végeztek az alvállalkozók a Zalaispa program során.

 - Ígéretet rengeteget kaptunk, pénzt nem - szögezte le Horváth Zoltán, s hozzátette: a Zalaispa program rekultivációs munkáit nem csak neki nem fizették ki. Más magánvállalkozásoknak és önkormányzati hulladékgazdálkodási cégeknek is tartoznak 400-500 millió forinttal. Horváth Zoltán nemcsak a fővállalkozót, hanem a Zalaispa kedvezményezettjét, a közel háromszáz önkormányzatot tömörítő társulást is hibáztatja a történtekért.

 - Az a véleményem, hogy a megrendelőnek kutya kötelessége nyomon követni, hogy megkapják-e az alvállalkozók a járandóságukat - szögezte le.

 A lenti Le-Ko Kft. ügyvezető igazgatója,Verein József elmondta: a Vegyépszer több mint 600 ezer euróval tartozik az önkormányzati gazdasági társaságnak. A Le-Ko Kft. is hulladéklerakó-rekultivációt végzett a zrt. felkérésére.

- A Vegyépszer mindeddig biztos partnerünk volt, de sajnos most nem tud fizetni. Több mint egy éve lejárt a követelésünk, a kintlévőség miatt el kell halasztanunk az idei évre tervezett korszerűsítéseket. A cégünk működőképessége azonban továbbra is biztosított, és mi kifizettük az általunk megbízott alvállalkozókat, csak a szintén önkormányzati tulajdonú Lenti Hulladékkezelő Kft.-nek tartozunk 40 millió forinttal. Tettünk jogi lépéseket annak érdekében, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz, de mi nem kezdeményeztünk felszámolási eljárást a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. ellen. Megállapodást kötöttünk a céggel az adóssága törlesztésére, de sajnos nem tartja a fizetési ütemezést. A Fővárosi Bíróságon továbbra is folyik az eljárás, és bízom benne, hogy eredményes lesz - mondta Verein József.

 - Sokkal többet teszünk, mint amennyit kellene annak érdekében, hogy az alvállalkozókat kifizessék - jelezte Vass Nándor, a Zalaispa projektmenedzsere. Hozzátette: pedig nem feladatuk lépéseket tenni az ügyben, mert nincsenek szerződéses viszonyban az alvállalkozókkal. Azzal sem vádolható a társulás, hogy rajta múlt a kifizetések elmaradása, említette. A Zalaispa ugyanis minden számlát pontosan rendezett, nem a társulás indított tehát körbetartozásos lavinát.

 A Vegyépszer a konzorciumi partnereivel már a Zalaispa építési munkálataiban is részt vett, elnyerte például a zalaegerszegi hulladékkezelő központ kivitelezését. Akkoriban még nem volt probléma a fizetőképességével, csak a rekultivációs munkák után.

 - A rekultiváció egy részét a Mota-Engil és a Vegyépszer konzorciuma végezte fővállalkozóként, a gesztor a Mota-Engil volt - mondta Vass Nándor. - Ez azt jelenti, hogy az államkincstár a Motának utalja az uniós projekt pénzeit, s a Mota fizeti ki a konzorciumi partnerét, valamint kivitelezőként a saját alvállalkozóit. A Mota alvállalkozói részben megkapták a pénzt, s úgy tudjuk, hogy hamarosan, a végszámla terhére a többieknek is utalni fogják a vállalkozói díjakat. A Vegyépszer tartozásaival kapcsolatban azt próbáljuk elérni, hogy ha a végszámla ellenértéke megérkezik a Motához, ne adja át a Vegyépszernek, hanem közvetlenül fizesse ki az alvállalkozókat. Ismerve a hazai jogi és gazdasági környezetet, ez nem lesz egyszerű, de ami rajtunk múlik, azt megtesszük az ügy érdekében.

Vass Nándor szerint abban, hogy pórul jártak az alvállalkozók, szerepet játszottak a nem megfelelő magyar jogszabályok.

- Említek egy példát: szerettük volna feltüntetni a közbeszerzési kiírásban, hogy nem pályázhat a munkákra, akinek lejárt tartozása van a megrendelővel vagy a vállalkozói körével szemben, de ezt nem tehettük, mert ez a kitétel diszkriminatívnak minősül. A magyar jogszabályok nem védik az alvállalkozókat. Talán a nemrég elfogadott új közbeszerzési rendelkezések változást hoznak, de a puding próbája az evés, lehet, hogy aki akar, talál kiskaput. A másik probléma, hogy az alvállalkozók kényszerhelyzetben voltak. Nagy szükségük volt a megbízásokra, és elfogadták a fővállalkozók által diktált feltételeket. Nem tudtak kellő garanciákat kikötni, például azt, hogy csak akkor jelentik készre a munkát, ha legalább a pénz egy részét megkapják.

Egyelőre nyitott kérdés, hogy beérkeznek-e a kintlévőségeik. Szerettük volna megkérdezni erről a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-t is, de a Seprényi Sándor operatív vezérigazgatónak küldött levelünkre nem jött válasz.

Lehívhatják a bankgaranciát

Kérdés, hogy a Vegyépszer esetleges fizetésképtelensége esetén mi lesz a Zalaispa projekthez kapcsolódó garanciális munkákkal. Valószínűleg ugyanaz, mint a rekultivációban szintén fűvállalkozóként részt vett, s azóta csôdöt jelentett Green Network esetében: az önkormányzati társulás a bankgarancia lehívásával fedezte a költségeket. Vass Nándor szerint ez kellô fedezetet nyújt a felmerülô hibák kijavítására

OLDALTÖRÉS: Szerintem

Szerintem (Szabó Judit jegyzete)

Vajon mit finanszíroznak a fôvállalkozók az uniós beruházásokért kapott, de a munkát ténylegesen elvégzôknek ki nem fizetett pénzbôl? Valószínûleg soha nem tudjuk meg, az viszont érzékelhetô, hogy az alvállalkozók alulmaradni látszanak a jogos járandóságukért folyó küzdelemben. A felszámolási eljárás megindításáig százféleképpen ki lehet térni követeléseik elôl, s utána sem biztos, hogy lesz mibôl kifizetni ôket. Rebesgetik, az új közbeszerzési szabályok sem jelentenek megoldást: elég lesz beiktatni még egy alvállalkozói lépcsôt, s máris ugyanott tartunk, mint most.

Ezek is érdekelhetik