Belföld

2010.08.30. 06:59

Szívesen felednék ezt a nyarat

Elégedetlenek a fürdőüzemeltetők a nyári szezonnal. Elsősorban a szeszélyes időjárás tartotta távol a vendégeket a tavaktól és medencéktől, de a pénztárcákban is kereshető a magyarázat.

Sámel József

- Megfelelő üzemeltetés mellett az eredményesség nyáron elsősorban az időjárás függvénye. A költségek ugyanis viszonylag állandóak, a vizet rossz időben is keringetni kell, s a vegyszermennyiségen sem lehet spórolni. Legfeljebb a bérekkel takarékoskodhatunk: ha nincs strandidő, kevesebb alkalmazottal dolgozunk - engedett betekintést a gazdálkodásba Gyuk György.

A zalaegerszegi aquaparkot eddig 56500 látogató kereste fel ezen a nyáron, tájékoztatta lapunkat Pál Petra, az üzemeltető Strand Kft. munkatársa, az AquaCity marketing menedzsere.

- Több vendégre számítottunk, de sajnos az időjárás közbeszólt - értékelte a szezont a marketingvezető. - Annak azonban örülünk, hogy megnőtt a zalaegerszegi látogatók száma. Ebben közrejátszhatott, hogy 50 százalékra emelkedett a Egerszeg-kártyához kapcsolódó kedvezmény.

Tavaly, amikor még a Thermalplus Kft. működtette az aquaparkot, 30 százalékos árengedményt biztosított az Egerszeg-kártyásoknak, ez emelkedett 20 százalékkal. A helybelieken kívül érkeztek külföldi vendégek is többek között Németországból, Ausztriából, Csehországból és Oroszországból. A Balaton-parti településekről és Hévízről is átjöttek sokan a nyaralók közül, ők azonban csak egy napot töltöttek Egerszegen.

A zalalövői Borostyán-tónál az üzemeltető cég egyik vezetője, Tuboly Béla arról számolt be, hogy a nyitást követő napok bizakodásra adtak okot, de összességében kedvezőtlenül alakult a szezon, július közepétől már alig volt vendég a változó időjárás miatt.

- Zalaegerszegről is kevesebben jöttek, mint tavaly vagy azelőtt. A gébárti strand üzemeltetője nagyon levitte idén az árakat, szerintem ez is visszavettte a zalalövői strand forgalmát - foglalt állást Tuboly Béla.

Bár a vízminőség kiváló volt Zalalövőn mind a négy mintavétel alkalmával, gondot okozott a víz algásodása. Azt tervezik, hogy jövőre már nyár elején beavatkozásokat végeznek, hogy megelőzzék a kellemetlenséget. Régi probléma a vizesblokkok rossz állapota, azokat is szeretnék felújítani. Az önkormányzat eddig nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy áldozni tudott volna a felújításra, de sokáig már nem halasztható a beruházás. Tuboly Béla még nem számolta ki, hogy pénzügyileg hogyan zárják a szezont, de egyáltalán nem optimista az eredményeket illetően. Abban reménykedik, hogy a kormány eltörli majd a vízkészletjárulékot (már hallott erről híreket), s akkor, ha az önkormányzatot már nem terheli ez a kiadás, talán a strand használatáért fizetett bérleti díj is csökkenhet.

Az idei szezont Zalakaroson is szívesen felednék, a dél-zalai fürdővárosban szinte mindenki megérezte a vendégforgalom drasztikus csökkenését. A legnagyobb érvágás a fürdőt érte, a gyakori rossz idő miatt sokkal kevesebb strandbelépő fogyott, mint arra előzetesen számítani lehetett.

- Mi tagadás az idei nyár nem aranybetűkkel fog bekerülni a turizmus históriáskönyvébe - válaszolta Horváth Vencel, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója. - A nyár több ok miatt is gyenge volt, egyrészt alig volt strandidő, másrészt az európai és a magyar fizetőképesség is jelentősen romlott. A készpénzes fizetés drasztikusan csökkent, s az egyenleget még az sem javította, hogy az előző évihez képest közel ugyanannyi üdülési csekket gyűjtöttünk be. Amúgy még mindig ez utóbbi tartja életben a hazai idegenforgalmat.

De, hogy valójában mennyire volt rossz az idei szezon, arról néhány adat is tanúskodik. A karosi fürdőben például tavalyhoz képest 8-11 százalékkal csökkent a forgalom, ami a bevételben 5-8 százalékos mínuszt eredményezett.

- A gyenge nyári szezon ellenére azért nem vagyunk teljesen pesszimisták, remélhetőleg a fedett fürdő felújítása - melynek keretében új gyógy- és wellness szolgáltatások is elérhetők lesznek - kellő vonzerőt jelent majd.

Ha a karosi strandon gyenge volt a szezon, akkor a kanizsain - ahol csak két medence van - egyenesen katasztrofálisnak nevezhető. Ezt amúgy Karácsony Károly, a strandot üzemeltető Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetője mondta, aki majdnem sírva fakadt, mikor az idei nyárról kérdeztük.

- A strandnyitást a foci világbajnokság nyitányához igazítottuk - kezdte az ügyvezető. - Akkor még nem tudtuk, de utólag kiderült, hogy az volt a legjobb napunk. Ami ugyanis utána következett az valóban katasztrofális volt. Júniusban 8100 látogatót fogadtunk, ám ebből csak 4300 volt a fizetővendég. Júliusban kicsit javult a forgalom, a kéthetes kánikulának köszönhetően cirka 10 ezer vendég járt a strandon, ám ez a szám is elnyésző az előző évekhez - 2007. júliusában 15 ezer vendég volt - képest. Az augusztus kifejezetten gyötrelmes volt, a rossz idő szó szerint elijesztette a fürdőzni vágyókat.

A gyenge szezon egyébként a kft. üzleti tervére is negatív hatással van, a bevételkiesést ugyanis saját forrásból kell kompenzálni.

- Egy termálmedencére mindenképpen szükség lenne, a számítások szerint hat éven belül megtérülne egy ilyen beruházás - mondta Karácsony Károly. - A megvalósításához pályázati forrásra lenne szükség, ami egyelőre nem áll rendelkezésre.

- Tavalyhoz képest, az idén cirka egymillió forinttal volt kevesebb a strand bevétele - ezt már Iványi László, Bázakerettye polgármestere mondta, aki jelezte: a nyereség elmaradása miatt jövőre semmilyen felújítást, rekonstrukciót nem tudnak betervezni. - A folyamatos rossz idő nálunk is éreztette hatását, tavalyhoz képest közel 2 ezer fővel csökkent a látogatók száma. Amúgy az elmúlt időszak legjobb szezonja a 2008-as volt, akkor 16 ezer vendéget fogadtunk.

A polgármester szerint ha pályázati pénzek révén lehetőség lenne némi energiaracionalizálásra, anyagilag kevésbé viselné meg az önkormányzatot egy-egy gyengébb szezon. Erre azonban egyelőre még várni kell, mint ahogy a napsütéses, jó időre is. Legalább egy évet...

OLDALTÖRÉS: A vízminőség kiváló volt

A vízminőség kiváló volt
Az ÁNTSZ többször ellenőrizte a strandokat a nyári szezonban, s mindent rendben talált. Legfeljebb olyan apróságok miatt kellett figyelmeztetni az üzemeltetőket, hogy nem volt kitéve a dohányzás tilalmára vonatkozó tábla. Cseh Miklós regionális tisztiorvos közölte, a Gébárti- tó, a zalalövői Borostyán-tó és a Balaton vízminősége mindvégig kiváló volt, s a medencés fürdőknél sem találtak hiányosságokat.

Szerintem (Szabó Judit jegyzete)
Nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak a strandok üzemeltetői, s joggal gondolhatták, hogy a gazdasági válság az ő malmukra hajtja a vizet. Mivel külföldre utazni egyre kevesebbeknek van lehetőségük, bíztak benne, hogy a vendégek a magyarországi tavakat, strandokat, s lakóhelyük fürdőhelyeit választják. Nem csak az időjárás húzta keresztül a számításaikat: azzal is szembesülniük kellett, hogy sok családnak ma már egyetlen vízparton töltött nap is luxusnak számít. A veszteségeket pedig Zala számos fürdőjében az önkormányzatoknak, vagyis mindannyiunknak kell viselni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!