Belföld

2010.08.20. 18:48

Szent Istvánra emlékezve: abbahagyni egymás bántását

Államalapításunk évfordulóját ünnepeltük pénteken. Megyeszerte szentmisék és megemlékezések keretében elevenítették fel Szent István munkásságát, s szegték meg az új kenyeret.

Zalai Hírlap

Zalaegerszegen tíz éve avatták fel Seres János és Szórádi Zsigmond Szent István szobrát a csácsbozsoki városrészben. Azóta itt tartják az augusztus huszadikai ünnepséget, emlékeztetett rá Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő a csütörtöki megemlékezésen. A rendezvény a városi fúvószenekar vezette fáklyás felvonulással kezdődött. Az est szónoka dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár volt, aki rámutatott: Szent Istvánt senki nem kérdőjelezheti meg, azok sem, akik szerint nagy baj, hogy nem Koppány lett a magyarok vezetője.

– Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha Koppány győz, azt viszont tudjuk, hogy ezer éve fönnáll Magyarország, s ez Szent Istvánnak köszönhető - hangsúlyozta dr. Papp Lajos.
Az aktualitásokra térve, az alkotmány módosítása kapcsán rámutatott, az erkölcs hiányzik belőle. Nem kellene mással kiegészíteni, mint azokkal a gondolatokkal, melyeket Szent István vetett papírra a fiához, Imre herceghez írt intelmeiben. Napjaink gondjairól azt mondta, Magyarországot ugyanaz marcangolja szét, mint István korában: a megosztottság, a szeretet hiánya, a gyűlölködés. Ennek véget kell vetni, abbahagyni egymás bántását. Akkor egy-két év alatt paradicsommá változtathatjuk ezt az országot, fogalmazott.


A Canterina Kamarakórus közreműködésével zajlott ünnepség Keresztes Ildikó koncertjével zárult.

Pénteken az olai templomban tartott mise után Kauzli Józsefné önkormányzati képviselő mondott beszédet, majd megszegték az új kenyeret. A Göcseji Falumúzeumban a hagyományoknak megfelelően egész napos kenyérfesztivál várta az érdeklődőket. A rendezvényre hanti és manysi vendégek is érkeztek, s az elmúlt napokban felépített új kemencében sütöttek kenyeret. A falumúzeumba látogatók megkóstolhatták a zalaegerszegi Páterdombi-szakközépiskola péktanulóinak kenyerét, valamint a zalai kenyérlángost a vasboldogasszonyi Gorza család standján. A napot solymász bemutató, kézműves vásár és folklórprogram színesítette.

Nagykanizsán péntek reggel a Deák téren indult a Szent István napi városi ünnepség, s a Kanizsa Fúvós Egyesület Zenekara és a Kanizsa Lovasklub hagyományőrző huszárai közreműködésével zajlott a zászlófelvonás. A HSMK bejárata előtt Fliszár Károly esperes-plébános és Hella Ferenc református lelkész szentelte és áldotta meg az új kenyeret, amit dr. Márkus Ferenc, Nagykanizsa díszpolgára szegett meg.


Ünnepi beszédében dr. Márkus Ferenc emlékezett Szent István királyra, az államalapítóra, az egyházszervezőre, a törvényhozóra, azaz életművére, amely oly sok idő, annyi megpróbáltatás után is szilárd, romolhatatlan, követhető örökségünk maradt. Az ünnepséget a Kanizsa Táncegyüttes műsora színesítette.
A programok az Erzsébet téren folytatódtak, az ünnepi szentmisét az Alsóvárosi templomban tartották.

Letenyén csütörtök este, Halmi Béla polgármester köszöntőjét követően Páli Lajos, a Zalai Da Bibere Borlovagrend kancellárja nyitotta meg a Mura Menti Bornapokat, pénteken pedig – a Szentháromság templomi szentmisét követően – a Kastélyparkban tartották a városi ünnepséget. V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott beszédet, s Szent István életművét áttekintve fogalmazta meg a ma emberének szóló üzenetet:
– Felelősséggel kell tartoznunk az elődök örökségéért, minden magyarnak minden magyarért, és önmagunknak, mert egyszer minden cselekedetünkért el kell számolni.
A Köz Szolgáltáért kitüntetést Májer József ötven éves önkéntes tűzoltói tevékenységért vehette át, Letenye Város Díszoklevelét a hagyományőrző Pataki István és a strandkézilabdázó Musits Norbert kapta, Molnár Ferencné pedig a pedagógusi Arany oklevelét vehette át.

Keszthelyen
az ökumenikus istentisztelet után a Templomkertben tartották a városi ünnepséget. Az egybegyűltekhez Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke szólt, a történelmi múlttal kapcsolatosan hangsúlyozva: Szent István művét időtálló, örök emberi értékekre építette. Népünk a kereszténység felvételével egyenjogú tagja lett az európai népek akkoriban formálódó családjának. A jelen helyzetet említve kiemelte: „a magyar nép ezer év után ismét válaszút elé állt, és jól választott. Ismét döntenie kellett, hogy a gazdaságilag és erkölcsileg megtépázott nemzet útját, vagy a gazdasági függetlenség, a rend, a kiszámítható jövő útját választja-e. Választott, és a nemzeti összefogásra és a valódi értékekre adta voksát. Most hosszú távon kell gondolkodni” - tette hozzá.

Szavait követően a Goldmark Művelődési Központ, a Keszthelyi Nemzeti Kör, az Örökség Alapítvány, s a Szent István Dalárda előadásában a Szent István szertartás következett, majd Ruzsics Ferenc polgármester mondott beszédet. Méltatta első királyunk életét, munkásságát, a Szent Korona értékét, és örömének adott hangot, hogy az országnak úja alkotmánya lesz, benne sok, eddig nem szereplő értékkel. Reményét fejezte ki, hogy a káosszal teli világban végre rend lesz, s Magyarország ebben utat mutathat.
az istentisztelet után a városházán tartották az ünnepséget, melynek szónoka Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke volt. Géza fejedelem és Szent István érdemeit egyaránt hangsúlyozta, mondván: nekik köszönhető, hogy a magyarság megmaradt a Kárpátmedencében. Hangsúlyozta: fontos a múlt is, de most a jövőre kell koncentrálni, mivel jövőre indulnak azok a források, melyeknek köszönhetően épülhet az ország, fejlődhet Hévíz. Az új kenyeret Vértes Árpád polgármester szegte meg.


Hévízen az istentisztelet után a városházán tartották az ünnepséget, melynek szónoka Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke volt. Géza fejedelem és Szent István érdemeit egyaránt hangsúlyozta, mondván: nekik köszönhető, hogy a magyarság megmaradt a Kárpátmedencében. Hangsúlyozta: fontos a múlt is, de most a jövőre kell koncentrálni, mivel jövőre indulnak azok a források, melyeknek köszönhetően épülhet az ország, fejlődhet Hévíz. Az új kenyeret Vértes Árpád polgármester szegte meg.

Várvölgyön az augusztus 20-ai ünnepség keretében – gálamérkőzéssel egybekötve – sportöltözőt avattak, szenteltek. Megtudtuk: a több mint 100 négyzetméteres épület rekordgyorsasággal, Másfél hónap alatt készült el. Érdekessége, hogy a rendszerváltás óta ez az első, önkormányzat által épített létesítmény. A beruházás 24,2 millió forintba került.

Zalaszentgróton pénteken késő délután a Szent István téren tartották az ünnepséget. Császár József polgármester köszöntője után Török Zoltán zalaegerszegi református lelkész mondott beszédet.

Lentiben a korábbi években kialakult hagyományoknak megfelelően ünnepi szentmisével vette kezdetét a megemlékezés, majd a templomkertben található Szent István szobornál dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke mondott beszédet. 


Lovásziban
egész napos program várta az érdeklődőket. Délelőtt főzőverseny, majd a nap további részében változatos szabadidős és kulturális programkavalkád kínált elfoglaltságot. Szerepelt többek között a Kerka táncegyüttes, a letenyei fúvószenekar és majorett-csoport, a lenti ír sztep tánccsoport, de volt modern tánc és operett-bemutató is és fellépett a Sweet Girls énekegyüttes.



Szerzők: Gyuricza Ferenc, Kelemen Valéria, Sámel József, Szabó Judit

Ezek is érdekelhetik