Belföld

2010.07.05. 07:29

Szúnyoginvázió a Balatonnál: újabb kémiai irtást rendeltek el

Az elmúlt héten is hallani lehetett a Balaton felett szúnyogirtást végző repülőgép hangját. Az idei szezonban eddig négy vegyszeres védekezésen vannak túl, ám mégis úgy tűnik, hogy a gyérítés nem kellő mértékű. Hétfőn újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a Balatonnál.

Magyar Hajnalka-Horváth A. Attila

 - A harmadik vegyszeres irtást követő állapotok általános felháborodást váltottak ki az egész üdülőkörzetben - mondta Hatvani Miklós, a Balatoni Szövetség ügyvezető elnöke. - Azt el tudtuk érni, hogy a szolgáltató végezzen el egy garanciapermetezést, ami a múlt héten megtörtént. A finanszírozás sem egyszerű dolog. Az állam idén már csak 40 százalékban járul hozzá a költségekhez, ez is utófinanszírozással történik, jelentős összegeket kell a településeknek megelőlegezniük. Évente mintegy 70 millió forintot tesz ki a védekezésre fordítható pénzünk, ennél többet nem tudunk költeni.

- A tartós csapadékos idő miatt megsokszorozódtak a tenyészhelyek - magyarázta Sáringer Kenyeres Tamás, a védekezések elrendelésére jogosult szakértői csoport vezetője. - Egy permetezéssel 80 százalékos gyérítést kell elérni.

- A 80 százalék a kifogásolt permetezéssel is teljesült - folytatta a szakember. - A méréseink olyan hirtelen felszaporodást mutattak, miszerint az óránkénti átlagos csípésszám 180-at ért el. Az utóellenőrzési mérések szerint ez 36-ra csökkent, ami azonban még mindig olyan magas szint, aminél normális körülmények között a védekezést már el szoktuk rendelni.

Az intézményesített szúnyogirtás a Balaton körül mintegy másfél évtizedes múltra tekint vissza, azt a Balatoni Szövetség kezdeményezte, a turisztikai célterületekre összpontosítva.

- Ez a Balaton-partnak átlagosan egy 250 méteres szélességű sávja, ugyanakkor a szúnyog repülési távolsága az 5 kilométert is eléri, így nagy a lehetőség a védett terület újbóli telítődésére - folytatta Sáringer Kenyeres Tamás, hozzátéve, hogy az ugyancsak fontos biológiai védekezést idén a megfelelő szer hiánya akadályozza: - Sajnos, az ehhez szükséges anyagot most nem lehet granulátum formájában kapni, márpedig a növényzet lombos állapotában csak az használható. A kémiai anyag magát a szúnyogot pusztítja, a biológiai a lárvát, amik a talajon vannak. A szemcsés anyag a levelekről leperegve odajut a megfelelő helyre, a folyadékot a lomb felfogja. Idén még tavasszal egy permetleves biológiai védekezést tudtunk elvégezni, amíg a vegetációs állapot azt lehetővé tette. 
 


A legkellemetlenebb helyzetben a kempingezők vannak.

- Akik a nyaralásnak ezt a természetközeli formáját kedvelik, tudják, hogy számolni kell a szúnyogokkal - így Kisgyörgy Borbála, a keszthelyi Park kemping vezetője. - Az igaz, hogy a múlt hónap végén voltak kellemetlen tapasztalatok, a legutóbbi permetezés óta azonban jól érzékelhetően csökkent az invázió.

A faházakat ellátták szúnyoghálókkal, a férőhelybővítési céllal most telepített mobil lakóegységekre éppen ottjártunkkor szerelték a hálókat. 
 


- Kerékpártúrán vagyunk, több helyen megszálltunk eddig, szúnyog mindenütt van - mondta az osztrák Bitterli família szószólójaként Anita Wigger. Egy speciális eszközt is mutatott: a kicsi vákuumos alkalmatossággal meg lehet szívni a csípés helyét, azzal elmúlik a viszketés...

- Elektromos csapda, spray, kenőcs - sorolta a csomag tartalmát Triebes Kőnig.

A kétgyermekes család törzsvendég a Balatonnál. 
 


A vakarózási szezon beindulása számos bőrgyógyászati kérdést is felvet, melyekkel dr. Hohl Györgyi főorvoshoz fordultunk.

- Kell hozzá némi önfegyelem, de a legjobb, ha nem vakarjuk a szúnyogcsípést, hiszen avval csak gerjesztjük a folyamatot. Kenjünk rá hűsítő kenőcsöt, vagy tegyünk rá borogatást, az csillapítja az ingert - válaszolt a bőrgyógyász szakorvos. - A patikákban recept nélkül kapható cinkrázó a leghatásosabb. Egyéb rovarcsípésre ajánlott gélek is léteznek, de vigyázni kell, mert fényérzékenyíthetnek, s helyi gyulladás alakulhat ki. Aki napra megy, inkább kerülje a használatát. Segíthet még a kalcium pezsgőtabletta, vagy az ugyancsak recept nélkül kapható antihisztamin tartalmú allergia elleni tabletta. Ez csökkenti a gyulladásos tüneteket és a viszketést egyaránt.

- Tulajdonképpen miért viszket a szúnyogcsípés?

- A szervezetünk helyi allergiás reakcióval védekezik, lokalizálja a behatolást . A csípés helyén felszaporodnak az allergiás mediátorok, s ez viszketéssel jár. Komolyabb, az egész szervezetre kiterjedő, nyálkahártya-duzzanattal járó allergiás reakciótól azonban nem kell tartanunk szúnyogcsípés esetén.

- Mit tegyünk, ha a gyerek, minden intelem ellenére véresre vakarja a csípéseit?

- Hasznos, ha jóddal fertőtlenítjük a bőrt, nehogy fertőzés alakuljon ki. Vakarni azért sem szabad, mert lassabban gyógyul a csípés, s akár még a helye is megmaradhat.

- Milyen esetben tanácsos orvoshoz fordulni?

- Ha fájdalmas duzzanat, tenyérnyi gyulladás mutatkozik, érdemes szakemberhez fordulni, mert elképzelhető, hogy bakteriális fertőzést közvetített a csípés. Ilyenkor antibiotikus kezelésre is szükség lehet. Nagyon ritkán, egyéb hajlamosító tényezők mellett akár még orbánc is kialakulhat a csípés nyomán.

- Mitől függ, hogy kit szeretnek a szúnyogok?

- Erre sokféle teória létezik: például a finom bőrűeket, vagy hogy a vércsoporton múlik, de ezek egyike sem bizonyított.


Kiszáradnak a tenyészhelyek

A sokak által várt csapadékmentes, kánikulai strandidőben a párolgással, elszivárgással hamar kiszáradnak a nagy szaporulati forrást jelentő sekély vizes tenyészhelyek, s nem lesz további utánpótlás. A szúnyogok ellen egyébként nem lehet csupán egyféle módon védekezni. A kellemetlenségek elkerüléséhez a legjobb szervezett irtás mellett is ajánlatos berendezkedni tartós egyéni védelemre, amelynek számos formája létezik.  


Szerintem (Arany Horváth Zsuzsa jegyzete)
Ha rám fanyalodnak, akkor nagyon éhesek lehetnek. Amúgy, ha nincs náluk háborús készletezés, békén hagynak. Míg a családtagjaimat rommá marják, s verbális (anyád!) és fizikai csapkodásuk az égig hallik, én vígan elvagyok a tóparton, az erdőben. Vajon milyen ócska vérösszetétellel bírok én, hogy még a szúnyogok se...? Na, a napokban helyreállt a világkép, s a kis piszkok nemzetközi ízléséből is mintát vettem. Kiderült, a Balcsi közelében a szúnyogirtás után kerestek menedékjogot rajtam és amerikai beszélgetőtársaimon. Temérdek volt az áldozat. 


A balatoni szúnyoginvázió megfékezésére erre a hétre újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el - LAPOZZON a részletekért!



OLDALTÖRÉS: Újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a Balatonnál






Újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a Balatonnál



A balatoni szúnyoginvázió megfékezésére erre a hétre újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a tónál annak ellenére, hogy a múlt héten volt a legutóbbi - tájékoztatta Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője hétfőn az MTI-t.






Újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a Balatonnál



A balatoni szúnyoginvázió megfékezésére erre a hétre újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a tónál annak ellenére, hogy a múlt héten volt a legutóbbi - tájékoztatta Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője hétfőn az MTI-t.






Újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a Balatonnál



A balatoni szúnyoginvázió megfékezésére erre a hétre újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a tónál annak ellenére, hogy a múlt héten volt a legutóbbi - tájékoztatta Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője hétfőn az MTI-t.

A legutóbbit megelőző szúnyogirtás gyenge eredményt hozott, ezért a balatoni önkormányzatok újabb permetezést követeltek a szolgáltatótól "garanciába". Az esőzések miatt ez csak a múlt héten történhetett meg, de annak eredménye sem volt átütő, jelenleg is rendkívül sok a szúnyog a Balatonnál. 
   
Sáringer-Kenyeres Tamás beszámolója szerint az idei rendkívüli csapadékos időjárás miatt nehezen kezelhető a balatoni "szúnyogkérdés", hiszen a tóparti sávban végzett permetezés után az irtott terület nagyon hamar feltöltődik újra szúnyogokkal a közeli talajvizes, tocsogós, pocsolyás területekről. Az eddigi beavatkozások ellenére kiugróan magas a csípések száma, s ebben az irtást követően is csak átmeneti, pár napos enyhülés tapasztalható.
   
A szúnyogok elleni védekezésben nem okoz gondot, hogy a biológiai irtáshoz szükséges hatóanyag hiánycikk a piacon, hiszen a jelenlegi körülmények között a kémiai beavatkozás lehet a legcélravezetőbb - mondta a szakember.
   
Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára az MTI-vel azt közölte: az e heti beavatkozásra még van pénzügyi forrás, de kérdésessé vált a folytatás, ezért tárgyalásokat kezdeményeztek a Nemzetgazdasági Minisztériummal. A balatoni önkormányzatok szeretnék elérni, hogy az előző kormány által bevezetett teherviselés helyett - miszerint a kémiai szúnyogirtás költségeinek 70 százalékát kell az önkormányzatoknak állniuk - álljon vissza a régi rend, amelyben az állam fizette a költségek felét. Ebben az esetben a rendelkezésre álló forrás elegendő lenne még egy irtásra - tette hozzá, jelezve, hogy a folytatás még így is kérdéses.
   
A szervezet titkára kitért arra, hogy a csapadékos időjárás miatt megszaporodott az árvaszúnyogok száma is, ez ha nem is csíp, de szintén igen "turistariasztó jelenség" az üdülőövezetben. Már több önkormányzat kezdeményezte, hogy végezzenek szúnyogirtást az árvaszúnyogok ellen is, de ezt az illetékes nemzeti park ezeknek a rovaroknak az állatok táplálékláncában betöltött fontos szerepe miatt nem engedélyezi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!