2010.03.17. 12:08
Bordélyházat számoltak fel a rendőrök
Miskolc - Bordélyházat számoltak fel a rendőrök a Borsod megyei Bogácson; a gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a mezőkövesdi rendőrkapitányság és a Borsod megyei rendőr-főkapitányság felderítő osztályának nyomozói állampolgári bejelentés alapján tartottak házkutatást a bogácsi ingatlanban. Az akció során lefoglalt bizonyítékok alapján az épületben feltehetően valóban bordélyház működött - tette hozzá.
"A piroslámpás házat üzemeltető házaspárral szemben a mezőkövesdi rendőrkapitányság üzletszerű kéjelgés elősegítésének minősített esete miatt folytat eljárást", a gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
Az ügyben folytatódik a nyomozás, ezért a rendőrség az ügy részleteiről csak később ad tájékoztatást - közölte a helyettes szóvivő.
A Büntető Törvénykönyv szerint, aki bordélyházat tart fenn, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.