Belföld

2010.02.03. 10:37

Választás 2010: Zalában 240 ezer választópolgár adja le szavazatát

Zala megye 257 településén 240 ezer választópolgár adja majd le szavazatát az áprilisi voksoláson. Ezekkel az adatokkal kezdte tegnap sajtótájékoztatóját dr. Sifter Rózsa megyei főjegyző, az országgyűlési választásokra való felkészülésről szólva.

Varga Andor

Aki nem kap értesítőt és ajánlószelvényt a jövő héten, annak lakhelye jegyzőjéhez kell fordulnia panaszával, s itt élhet kifogással az is, aki a polgármesteri hivatalokban február 10-től 17-ig kifüggesztendő választói névjegyzékben nem találja magát.

Aki már tudja, hogy a választás idején nem tartózkodik lakhelyén, igazolással szavazhat természetesen máshol is. Ilyen dokumentumot ugyancsak a jegyzők adhatnak, április 9-én 16 óráig. Nagyon fontos: ha menet közben kiderül, hogy az illető mégis inkább otthon szavazna, április 8-án 16 óráig kérnie kell visszavételét az eredeti névjegyzékbe, enélkül ugyanis ott nem voksolhat.

Mozgóurnás szavazás csak írásban kérhető, a szavazás napja előtt az illetékes jegyzőtől, a napján pedig a szavazatszámláló bizottságtól.

Dr. Mester László, a főjegyző jogi helyettese beszélt eztán a lehetőségről, miszerint a külföldön tartózkodó választópolgárok természetesen idén is szavazhatnak hazánk nagykövetségein. Az ottani névjegyzékekbe való felkerülést ugyancsak a jegyzőségeken lehet kérni, a szükséges dokumentumot március 19-én 16 óráig kéretik benyújtani. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy a választás első fordulóját külföldön április 4-én (az amerikai kontinensen április 3-án) rendezik, míg a másodikat április 25-én (Amerikában 24-én) bonyolítják.

Egyéni választókerületi jelöltet március 19-én 16 óráig lehet bejelenteni, s a jelöléshez 750 választópolgár érvényes ajánlása szükséges. Zalát az új, 386 tagú parlamentben tízen képviselik majd: öten az egyéni választókerületek győzteseként, öten pedig területi listáról jutnak be.

A jegyzők választási felkészítése ma kezdődik, s a zalai településszerkezetből adódóan is lesz munkájuk bőséggel: a hazai választókerületek közül a zalaszentgrótiban és a lentiben van a legtöbb település.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!