Belföld

2009.11.30. 03:29

Mint mikor a ménkű... - Gázrobbanás egy udvari lakásban

Nagykanizsa - Egyelőre tisztázatlan körülmé-nyek között óriási robbanás történt szom- baton este a Csengery utca 65. szám alatt, egy udvari lakásban. Az épület rombadőlt, két férfi kórházba került.

Szalabán Attila

A tények: szombaton este fél hat körül óriási robbanás rázta meg a szóban forgó udvart és a környező épületeket. A detonáció az egyik udvari lakásban következett be. A robbanás erejére jellemző volt, hogy hangját jó pár utcával arrébb is hallani lehetett, a rázkódás következtében pedig még a két háztömbnyire lévő lakásokban is károk keletkeztek.

- Pontosan akkor nyitottam ki a lakásom bejárati ajtaját, mert ki akartam lépni. Valami iszonyatos erőt éreztem, ami visszalökött a szobába - idézte fel a Csengery 63. szám alatt lakó Villányi Ferenc. - És az óriási dörej. Először arra gondoltam, valahol egy kályha robbant fel. Hirtelen senki nem tudta, mi történt.

A környéken élőkben óriási riadalmat keltett a detonáció. Az egyik férfi például felkapta a gyerekeit, és az ablakhoz futott velük, hogy ha kell, kiugorjon - azt hitte, kamion csapódott a házukba.

- A robbanás után kijöttünk az udvarra, és láttuk, hogy a szomszédban történhetett valami - magyarázta egyikük. - Ahogy kezdtük felfogni, hogy mi történhetett, tudatosult bennünk, hogy a 65. szám alatti udvari lakás robbant fel, annak a légnyomása okozott károkat nálunk.

A felrobbant lakásban két ember tartózkodott: egy hét fős család feje, és tizenéves fia. Mindketten a saját lábukon hagyták el a romokat, mire a mentők és a tűzoltók megérkeztek, már az udvari kapuban álltak - súlyosan megsérülve. A szomszédok szerint sokkos állapotban azt hajtogatták: csak főztünk .

A két sebesültet a mentők a Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi betegellátó osztályára szállították, ahol az orvosok megállapították: az édesapa testfelületének több mint 50 százaléka megégett, égési sérülései másod-, helyenként harmadfokúak. Mivel a sebei speciális kezelést igényelnek, azonnal Pécsre továbbították, ahol információink szerint ma fogják műteni. Fia valamivel könnyebben megúszta - ezért is tudta édesapját kimenteni a romok közül -, mindkét karján, illetve az egyik lábszárán szenvedett másodfokú égési sérüléseket. Állapota a körülményekhez képest stabil.

Azt azonban még a szakemberek sem tudták megmondani, hogy mi okozta a hatalmas erejű robbanást. Az első benyomások és információk alapján szinte mindenki arra gyanakodott, hogy a család által a tűzhely működtetéséhez használt PB-palack robbant fel. Déri Tibor, a helyszínre érkező hivatásos tűzoltók parancsnoka mejegyezte, hogy az édesapa annyit mondott neki: a tévét nézték és közben ételt melegítettek. Váratlanul, minden előzmény nélkül robbant fel a tűzhelyet tápláló gázpalack, bár talán némi szivárgás lehetett .

A helyszínen tegnap is folytatódott a kárelhárítás. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak a romok eltakarításán - ugyanők a robbanás estéjén két kutyát is előástak a törmelék alól. A munkát a család rokonai is figyelték, akik kérdésünkre elmondták: maguk sem értik, mi történhetett. A megsérült családfő veje például úgy tudta, hogy épségben került elő a tűzhelyet tápláló 11,5 kilogrammos gázpalack - ám ezt hivatalosan senki nem cáfolta vagy erősítette meg.

- Nem tudjuk, hogy pontosan mitől következett be a robbanás - szögezte le Dobos István tűzoltó őrnagy. - A mintegy 70 négyzetméteres, két szobából, fürdőszobából és konyhából álló épület teljesen megsemmisült, de életveszélyessé vált a szomszéd lakás is. Ugyanakkor meg kell vizsgálni a környéken található többi ingatlant is, hogy pontosan megállapítható legyen, melyikben milyen károk keletkeztek.

A helyszínre érkezett Marton István, Nagykanizsa polgármestere is, aki arról igyekezett tájékozódni: milyen segítségre szorul a 7 fős család.

- Ha tehetném, most azonnal biztosítanék egy lakást ennek a szerencsétlen famíliának, hogy legalább legyen hol lehajtaniuk a fejüket, de a kanizsai közgyűlés egyes, személyes gyűlölet vezérelte tagjai ezt megtiltatták nekem a testülettel - fakadt ki a polgármester. - Mindenesetre utasítottam a szociális osztályvezetőt, hogy vizsgálja meg, milyen lehetőségeink vannak azonnali segítség nyújtására. Akár az is lehetséges, hogy vállalok még egy fegyelmit, és kiadatok szerencsétleneknek egy lakást a saját felelősségemre. Mindenesetre a folytatólagos közgyűlésen ez téma lesz...

Kámán Lászlótól, a Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk: megegyezés született a Csengery utca 63. szám alatt lakókkal, hogy az udvaruk hátsó traktusán található, a robbanásban megsérült melléképületek egy részét lebontják. Várhatóan eldózerolnak majd a 63. szám alatti önkormányzati bérlakások közül is kettőt. Ezek ugyanis hátfalukkal csatlakoztak a megsemmisült lakáshoz, és a robbanás ereje óriási károkat okozott bennük - bár a végső szót a statikus mérnök mondja majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!