Belföld

2009.08.07. 05:29

Ha lejár a munkaidő - megszűnő korkedvezmények

Zalaegerszeg - Egy tavaly decemberi kormányrendelet szerint már csak ez évben lesz mód korengedményes nyugdíjra, további egy év múlva pedig a korkedvezmény lehetősége is tovább szigorodik, újra szabályozzák.

Hajdu Péter

A korengedményes nyugdíjazás feltételeit tavaly decemberben módosították, de az is csak év végéig szól. Jövőre már nem kezdeményezhet a munkavállaló és munkáltató korengedményes nyugdíjba vonulást.

- Harmincegy éve dolgozom a Zalaiparkernél. Kényszer a távozás, leépítés miatt szűnik meg a munkaköröm. De annak örülök, hogy lehetőségem van még a korengedményes nyugdíjra - így Árvai Józsefné, aki a részvénytársaság központjában több adminisztratív munkakört lát el.

- Választhattam a felmondás és végkielégítés, valamint a nyugdíj között. Előtte érdeklődtem, körülbelül annyi nyugdíjat kapok majd, mint a fizetésem, ezért ezt választottam - mondta.

- Mivel a társaság a jelenlegi formájában nem tud gazdaságosan működni, két éve elhatároztuk, hogy öt részre válik szét - magyarázza a változást Virágh József vezérigazgató-helyettes. - Kiválással öt jogutód társaságot hozunk létre. Megmarad a zrt., és mellette négy kft. válik ki, így működnek tovább, összesen hat üzlettel - tette hozzá.

A megye egykor legnagyobb kereskedelmi cége az előprivatizáció idején, a 90-es években több mint negyven üzletet működtetett, de a kereskedelmi versenyben egyre olvadt a hálózat. Végső megoldásként az említett átalakítás mellett döntöttek, s a két éve elhatározott átalakulástól kezdve, még 100 fölötti létszámról csökkent a dolgozók száma a mai 40-50 közé.

- Megvizsgáltuk a korengedményes nyugdíjazás feltételeit, s ahol lehetett, alkalmaztuk. Most három munkavállaló esetében lehetséges ez, a napokban egyeztünk meg velük. Véleményem szerint felesleges ezt a lehetőséget megszüntetni. Ha vannak olyan cégek, amelyek ezt meg tudják csinálni, hagyni kellene, hiszen a cég fizeti a terheit. Hozzá kell tennem, a jelenlegi korengedményes nyugdíjak alkalmazása nem volt nagy gesztus részünkről. Hiszen ha az érintetteknek felmondunk, a végkielégítésük is körülbelül ennyibe került volna. Az érintett dolgozók ezt választották - mondta Virágh József.

- A korengedményes nyugdíjat a munkavállaló az öregségi nyugdíj korhatáránál 5 évvel korábban veheti igénybe, ha a feltételeknek megfelel - mondja dr. Fürediné Kerkai Valéria, a Nyugat-dunántúli Nyugdíj Igazgatóság igazgatója, majd az alapvető feltételeit említi: - Nők és férfiak esetében egységesen legalább 37 év szolgálati idő szükséges, az 57. életév betöltése, valamint a biztosítási jogviszony megszüntetése a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontjáig. A foglalkoztatottnak és a foglalkoztatónak megállapodást kell kötnie, melyben a foglalkoztató vállalja a munkavállaló előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárának (nők esetében 59, férfiaknál 60. életév) betöltéséig terjedő időszakra a nyugellátás összegének, és az ehhez járuló postaköltségnek a megfizetését. Köztisztviselők esetében a munkáltató nem egyben, hanem félévente fizeti be a nyugdíjat - mondta az igazgató, majd kérdésünkre hozzátette, ha idén nem hoznak újabb módosító jogszabályt, akkor már csak ez év végéig fogadhat be a nyugdíj igazgatóság korengedményes nyugdíjazással kapcsolatos kérvényeket.

A korkedvezményes nyugdíjra az jogosult, aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, illetve az egészségre különösen ártalmas tevékenységet végez a jogszabályban meghatározott ideig. Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet tételesen felsorolja az érintett munkaköröket. A foglalkoztató a korkedvezményre jogosító munkakörben foglalkoztatott után a társadalombiztosítási járulék alapjának figyelembevételével - a tb-járulékon felül - korkedvezmény biztosítási járulékot is fizet, melynek mértéke 13 százalék. E többlet járulékot 2007-ben a költségvetés vállalta magára, de folyamatosan változik a teherviselés aránya. Idén a korkedvezmény biztosítási járulék felét már a munkáltatónak kell befizetnie a korkedvezményes munkakörben foglalkoztatott dolgozói után, jövőre 75 százalék hárul a munkáltatóra, 2011-től pedig a járuléktöbblet egésze a munkáltatót terheli. Ezt a terhet egyre kevesebb cég képes elviselni, ami sok esetben megkérdőjelezi a korkedvezményes lehetőségek folytatását.

A Zala Megyei Kórházban, mint dr. Csidei Irén főigazgató érdeklődésünkre elmondta, korábban a sugárhatással kapcsolatos munkakörök jöhettek szóba. A korkedvezmény biztosítási járulék befizetése viszont egyre nagyobb terhet jelentett az egészségügyi intézmény számára.

- Tavaly 6 millió forintot fizettünk többlet járulékként, és egyúttal kezdeményeztük a munkakörök felülvizsgálatát. Felmérésre került a munkatársak mozgása, tartózkodási ideje az említett munkahelyeken, továbbá rendszeresen felülvizsgáltuk a sugárzást kibocsátó berendezéseinket. Utóbbiak, valamint az alkalmazott védőfelszereléseink olyan korszerűek, hogy senki sincs sugárveszélynek kitéve. Így a munkavédelmi hatóságtól (OMMF) ez év januárjában felmentést kaptunk a korkedvezmény biztosítási járulék fizetése alól - mondta a főigazgató, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a megyei kórházban februártól nincs korkedvezményes munkakör.

Az autóbuszvezetés még korkedvezményes munkakör. Mint Horváth Lászlótól, a Zala Volán üzemi tanács elnökétől, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége alelnökétől megtudtuk, a cég idén 65 millió forintot fizet az ezzel járó többlet járadékként, de fontosnak tartják e munkavállalói kedvezmény fenntartását, s még ez évben kezdeményezik a tárgyalásokat a szaktárcával. A cégtől idén több mint tízen vonulnak nyugdíjba korkedvezménnyel, köztük az 55 éves Tóth Ferenc, októberben.

- Harmincegy év alatt 2 millió kilométert tettem meg. Imádom a munkámat, sohasem szerettem volna mást csinálni. De aki azt mondja, 50 felett is ugyanolyanok a reflexek, mint 35 évesen, nem mond igazat. Itt nem szabad hibázni. Különjáratos buszvezetőként Európa útjait járom, legutóbb Szentpétervárról fordultam meg a csoporttal. Ehhez a munkához elhivatottság kell. Számomra az az elismerés, amikor hazatérve az utas megköszönve azt kérdezi, hová jöhet legközelebb velem - így a sokak által Csoki néven ismert buszsofőr, aki vagy 15 éve fuvarozza a ZTE csapatát is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!