Belföld

2007.07.14. 02:29

Több ezer év lenyomatai

Zalaegerszeg - Borostyánok a Baltikumból, cserépedények és üvegtárgyak Észak-Itáliából. Ezek a tárgyak beszélik el a régésznek, hogy tehetősebb családból szárma- zó római kori asszony nyughelyére bukkantak.

Zalai Hírlap

A Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rekonstrukciójának részeként pár hete elkezdődött az új nyomvonallal érintett területeken a megelőző régészeti feltárás, Mint Frankovics Tibor, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, Zalaegerszeg és a megyehatár között kilenc ásatási helyszínen őszre kell befejezniük a feltárásokat. Ezek közül Pakod határában már lezajlottak a próbaásatások és nem hoztak eredményt, ám másik két helyszín már bőségesen kárpótolt az eddigi fáradságért.

Pókaszepetk szélén, kőhajításnyira a Zalától, a Kalló-dombon Kvassay Judit régész, főmuzeológus kalauzol.

- Ez itt régóta ismert régészeti lelőhely, már a hatvanas években kerültek elő rézkori és késő középkori cserepek - utal a közelebbi múltra a szakember.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Pókaszepetk szélén, kőhajításnyira a Zalától, a Kalló-dombon Kvassay Judit régész, főmuzeológus kalauzol.

- Ez itt régóta ismert régészeti lelőhely, már a hatvanas években kerültek elő rézkori és késő középkori cserepek - utal a közelebbi múltra a szakember.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Pókaszepetk szélén, kőhajításnyira a Zalától, a Kalló-dombon Kvassay Judit régész, főmuzeológus kalauzol.

- Ez itt régóta ismert régészeti lelőhely, már a hatvanas években kerültek elő rézkori és késő középkori cserepek - utal a közelebbi múltra a szakember.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Ez itt régóta ismert régészeti lelőhely, már a hatvanas években kerültek elő rézkori és késő középkori cserepek - utal a közelebbi múltra a szakember.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Ez itt régóta ismert régészeti lelőhely, már a hatvanas években kerültek elő rézkori és késő középkori cserepek - utal a közelebbi múltra a szakember.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Ezen a helyen már hat-hét ezer évvel ezelőtt lakott ember. Több korszakban is megtelepültek itt, szinte az egész domb régészeti lelőhely - mondja Kvassay Judit. - Az ásatáson különböző korok objektumai egymás mellett találhatók. Ide, a Zala folyó feletti első földteraszra, közel a vízhez, de mégis biztonságban telepedtek le a rézkori emberek - magyarázza.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Több rézkori kultúra nyomait is megtalálták már: Lengyel, Balaton-Lasinja és Baden - hangzik felsorolásuk. Ezen kultúrák hagyatékát Tolnában, Balaton-vidéken, Szlovénia-Horvátország és Ausztria területén is azonosították már.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

A vasművesség nyomai már az Árpád-korra utalnak, s szép számmal kerültek elő leletek a 4-500 évvel ezelőtti késő középkorból is. A hely régészeti gazdagságát jelzi, hogy naponta tucatnyi új objektum mellé kerül oda az azonosító szám.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Házak és kemencék nyomát lehet kivenni a humuszrétegtől letisztított talajon. Annak idején az épületek falai, fából, illetve agyaggal tapasztott sövényből - úgynevezett patics-fallal - készültek, ám ezeket az idő általában nyomtalanul eltűntette. Hacsak, nem égett le, mert akkor a tűzben cseréppé keményedő paticsos falakból évszázadokig megmaradó üzenetet kaphatnak a régészek.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

- Most is találtunk egy ilyet - mutatja a kukoricatábla szélén az égett agyagdarabok sokaságát a régész, és valóban, laikus szemmel is jól kivehető, itt valamikor épület állhatott.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorvátiban, Nagykanizsán és Söjtörön, valamint Zalalövőn tártak fel, tudjuk meg Basticz Zoltántól.

Az építésre kijelölt vasútnyomvonalon kívüli területeken a feltárások nem folytatódnak. Mint Frankovics Tibor, a múzeumi igazgatóság osztályvezetője elmondja, erre anyagi lehetőségek híján nem kerülhet sor. Így a Zala-parti települések és temetőik tovább pihennek a föld alatt.

Az ilyen nagy objektumokból szép számban kerülnek elő használati tárgyak, kerámiák is. Ezek díszítése, valamint formája meséli el, vajon melyik korszakban és melyik népesség használhatta, hangzik a magyarázat.

Az itt talált pattintott kőeszközök pedig a rézkorból származnak. Elődeink hat-hét ezer évvel ezelőtt használták azokat az eszközöket - kőbaltát, kővésőt és apró, kovakőből pattintott nyílhegyet -, amelyek most már gondosan feliratozott zacskókban pihennek.

- Réz tárgyak még nem kerültek elő - sajnálkozik a szakember. - Azok inkább a gazdagságot jelezték, főleg ékszereket öntöttek belőle, mert használati tárgynak túl puha volt - szól a magyarázat.

A késő középkorról szintén főleg a cserepek mesélnek, de ebből az időből már számos vastárgy is napvilágra került. Rozsdától gyötört kés, fúró, ajtópánt, reteszfő és más vasalatok, formájuk, akár a maiaké. Ha valamelyik közeli porta fészerébe bekukkantanánk, hasonlókat találhatnák.

Következő állomásunk Alibánfa, ahol a falu északi határában, a Posta út alatti dűlőben nézünk körül, szemben a kemendi kápolnára látunk. A Zalától szelíden emelkedő domboldalon felhalmozott földkupacok karéjozta letisztított ásatási területen jól kivehetők egymás mögött a félköríves árkok, középpontjukban a sírokkal. Némelyikben még ott a cserépedény és az urna. A sírokba helyezett edényekbe a túlvilági útra enni- és innivalót készítettek a halottnak.

- Ezen a területen időszámításunk szerint az első század végéről, a második század elejéről származó római halomsírokra bukkantunk - kezdi a magyarázatot Basticz Zoltán régész. - Eddig a sírokból ötöt, az azokat övező körárkokból pedig kilencet találtunk meg - sorolja.

A Zala-parti településen anno elhamvasztották a halottakat. A körárok közepére épített máglyára került a test, égetés után a hamvakat, a megmaradt pár égett csontdarabot néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el - hangzik a fiatal régész magyarázata.

Jellemzően két-három edényt helyeztek a sírokba. Az egyikből előkerültek az elhunyt borostyán gyöngyei, ami arra utal, nő nyughelyét találták meg. S hogy nem lehetett szegény, arra az üvegedényekből lehetett következtetni. Ezeket általában Észak-Itáliában készítették, törékenyek és aránylag ritkák voltak. Kerültek elő díszes ruhatűk, fibulák is, így valószínűsíthető, hogy a halott a felső középosztály sorából került ki. Hasonló halomsírokat Zala megyében eddig Esztergályhorv

Ezek is érdekelhetik