Belföld

2007.02.16. 03:28

Nyakára kötött zsinórral húzta el

Zalaegerszeg (ag) - A bűncselekmény elévülése miatt még decemberben lezárták a nyomozást a tavaly augusztusban Alsópáhokon talált férfiholttest ügyében, tudtuk meg a Zala Megyei Főügyészségen dr. Pirger Csaba sajtószóvivőtől.

MTI

Mint lapunkban annak idején beszámoltunk róla, Alsópáhokon egy Fő utcai portán a használaton kívüli melléképület elbontásakor az aljzatbeton alól emberi maradványok kerültek elő.

A falubeliek azonnal tudni vélték, hogy a ház 10 évvel azelőtt váratlanul eltűnt idős lakója kerülhetett elő.

A lefolytatott nyomozás eredményéről a sajtószóvivő adott tájékoztatást. E szerint H. Károly 1997. február 10-én tűnt el Alsópáhokról. Hollétéről ezt követően érdemi információ nem érkezett. A vele kapcsolatba hozható következő hír már 2006. augusztus 10-én kelt. E napon egy melléképület betonozott aljzatának feltörésekor emberi csontok kerültek elő. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy azok H. Károly földi maradványai lehetnek. A test lágy részeinek elbomlása miatt nem lehetett megállapítani, hogy H. Károly halálában bármiféle külső behatás szerepet játszott. A szakértői vélemény szerint feltehetően szív-, keringési, légzési elégtelenség okozhatta a halált. Igaz, ennek alátámasztása is nehézkes a maradványok állapota miatt. Ennek ellenére felmerült az emberölés gyanúja, emiatt egy hónappal később elrendelték a nyomozást.

Ennek során meghallgatták H. Károly unokáját. Ő az esetet úgy idézte fel, hogy 1997. február 9-én az esti órákban felkereste a Fő utcai portát, hogy ellássa az állatokat. Bement a nyári konyhába a nagyapjához, hogy megbeszélje vele a következő napi teendőket. Ekkor vita támadt közöttük, az ittas idős ember szidalmazni kezdte őt. Ekkor kiment a helyiségből, ellátta a jószágokat, majd visszatért a nagyapjához.

Újra kezdődött a kiabálás a két férfi között. Az idős ember fel akart állni az asztal mellől, de megtántorodott, nekiesett a mellette lévő szekrénynek és a bal vállát, valamint nyakát, fejét beütötte, majd visszaesett a padra. Mozgása elbizonytalanodott, az idős ember a feje hátsó részét kezdte tapogatni. Unokája ekkor kiment a nyári konyhából, ám az öregember folytatódó szidalmai miatt visszalépett és határozott mozdulattal belökte az ajtót. Mivel nagyapja épp utána indult, ő ezzel a mozdulattal az ajtó mögött álló embert hanyatt lökte. H. Károly az esés után már nem tudott felállni, ezért unokája segítette fel és ültette a székre, majd magára hagyta. Másnap a nagyapját a nyitott terasz betonjárdáján találta holtan. Miután félt attól, hogy nagyapja haláláértőt teszik felelőssé, a holttest nyakára bálazsinórt kötött és az udvar hátsó részére húzta az istállóhoz, vallotta az unoka. Ott negyven centi mély gödröt ásott, nagyapját beletette, földet szórt rá, majd hazament. Később az istálló alját lebetonozta. Édesanyjának azt mondta, nagyapja a reggeli busszal elutazott otthonról és nem jött haza. Ezt követően tettek bejelentést az eltűnéséről.

Az eljárás során a helyszínen lefolytatott kihallgatáskor is ezt a történetet erősítette meg az unoka.

Mint dr. Pirger Csaba rámutatott, nem lehetett bizonyítékokkal megerősíteni, hogy emberölés történt volna. Ám az elmondottak alapján felmerült a segítségnyújtás elmulasztása, hiszen miután az idős ember a fejét beütötte, elesett és nem tudott felállni, illetve fejfájásra panaszkodott, elvárható lett volna, hogy unokája orvost hívjon. Ezt nem tette meg. A segítségnyújtás elmulasztása bűntettének az elévülése azonban öt esztendő, ezért a felelősségre vonásra már nincs mód. Mindezek alapján a rendőrség a nyomozást megszüntette. Az erről szóló határozat ellen nem nyújtott be senki fellebbezést, így az jogerős, tudtuk meg dr. Pirger Csabától.

Ezek is érdekelhetik