Belföld

2006.09.09. 02:26

Vidám szőlőszemle

Keszthely - Két helyszínen tartott szakmai programot tegnap a Pannon Egyetem Georgikon karának kertészeti tanszéke, a szőlészet tudományos és gyakorlati aktualitásainak témakörében.

Mórocz Zsolt

Az intézmény tanácstermében borverseny-értékelésre, könyvbemutatóra került sor, majd a Tanüzem Kht. cserszegtomaji szőlőfajta kísérleti telepére látogattak a résztvevők. Dr. Kocsis László tanszékvezető a megnyitón elmondta: első ízben hirdették meg a Georgikon Gazdász Borversenyt azzal a szándékkal, hogy szakmai fórumot teremtsenek az egyetemhez kötődő, borászati ágazatban dolgozók számára. Húszan neveztek több mint félszáz fajtával, széles körben felölelve a termőhelyi kört is. Magyarország huszonkét történelmi borvidékéből tízet képviseltek a nevezők. A szakértő bírálóbizottság valamennyi bort dobogós helyen értékelt: 15 kapott aranyérmet, a minták fele került a középkategóriás ezüst minősítési körbe, tucatnyi fajtának jutott bronzérem.

Az oklevelek átadása után dr. Bakonyi Károly mutatta be a dr. Kocsis László kollégájával közösen írt könyvet, mely a 200 éves Georgikon cserszegtomaji szőlőtelepének történeti jelentőségét taglalja. Majd a szakmatörténeti helyszínen a mai kísérleti ültetvényeket tekintették meg a résztvevők. Dr. Kocsis László beszélt az idei évjárat hatásairól, a korai fajták szüreti eredményeiről. Az elhangzottak szerint a szép őszi napok már észrevehetően meggyorsították a későbbi fajták érését. Jellemzően jónak mondhatók a mennyiségi kilátások is.Könyv a 200 éves Georgikon cserszegtomaji szőlőtelepének történetéről

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik