Belföld

2006.09.29. 02:29

Nem sztrájk, hanem demonstráció

Körkép (mh, pa) - A patikaliberalizáció elleni tiltakozás jegyében tegnap a legtöbb zalai gyógyszertár is késve nyitott ki. Tíz óráig elvileg csak az aznap felírt, sürgős gyógyszereket lehetett kiváltani.

nincs nev

Dudás Antalnétól, a gyógyszertár vezetőjétől, aki egyben a Zala Megyei Gyógyszerészkamara elnöke, azt tudakoljuk, mi a véleménye arról, hogy az egészségügyi miniszter jogsértőnek tartja az akciót, s az ÁNTSZ ellenőrzéseket tart.

- Fontos leszögezni, hogy nem sztrájkolunk, hanem demonstrálunk, s aki becsenget, megkapja a gyógyszerét. A betegek szolidárisak velünk, tegnap még azt is megkérdezték, nem lehet-e valahol támogatói ívet aláírni. Hallottuk, hogy az ÁNTSZ ellenőrzi a nyitva tartást, nálunk még nem jártak. Arról is beszélnek, hogy a személyi jog visszavonását is kezdeményezhetik, ha ismételten és súlyosan megszegjük a szakmai szabályokat. Meglátásom szerint ez erre a helyzetre nem áll, hiszen a betegek hozzájutnak a gyógyszerhez.

Elmondja még, a kamarának valóban nincs joga sztrájkfelhívást közreadni, de a demonstrációról maguk a gyógyszerészek határoztak egy nagygyűlésen, ráadásul önkéntes a csatlakozás. Többen ingadoztak is, de közben felröppent a hír a 6 százalékos patikaadó bevezetéséről, s ez a bizonytalanokat is a demonstrálók mellé állította.

A Paracelsus Gyógyszertár előtt többen is állnak. Egy idős úr egész zacskónyi gyógyszerrel távozik.

- Láttam, hogy nincsenek nyitva, el akartam menni, de a kisablakon kiszólt a hölgy, hogy mit szeretnék... Mondtam, hogy tíz receptem is van, de azt felelte, adjam csak oda, s megkaptam mindent.

Akad, aki hallott a demonstrációról, akad, aki nem, de mivel mindenki hozzájut a patikaszerhez, különösebben nem foglalkoznak az ügyeleti üzemmóddal. Az ÁNTSZ zalaegerszegi intézetének munkatársait azonban hivatalból érdekli a dolog, két hatósági tanú jelenlétében épp jegyzőkönyvet írnak tapasztalataikról, jobb híján az ablakpárkányon.

Az út túloldalán, a Zala Megyei Kórházban működő Egerszeg Pharma a szokott rendben tart nyitva, zárt forgalmú gyógyszertár lévén nem csatlakoztak a demonstrációhoz.

- Amúgy nem ebbe a patikába járunk, de megláttuk, hogy nyitva van, bejöttünk, s percek alatt hozzájutottunk a gyógyszerhez - mondja Devecser Andrásné, akit éppen akkor szolgáltak ki.

Nagykanizsán szinte az összes patika csatlakozott a tegnapi demonstrációhoz, ám ez nem okozott gondot az ellátásban. A belvárosi patika előtt röpiratot is osztogattak, melyen a kamara hivatalos álláspontja volt olvasható.

- Demonstrálunk, mert a tárca figyelmen kívül hagyjaa szakma állásfoglalását - jegyezte meg Molnárné Gulyás Enikő gyógyszerész. - A liberalizáció egyértelműen a multinacionális gazdasági csoportok érdekeit szolgálja, ettől nem lesz olcsóbb a gyógyszer Magyarországon, mint ahogy Európa többi országában sem lett az. Ez a lépés ráadásul az eddigi gyógyszerbiztonságot is kockáztatja, lejárt szavatosságú, illetve illegális készítmények is megjelenhetnek a piacon. A demonstrációt addig folytatjuk, ameddig a kormány meg nem hallgatja az érveinket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!