Gazdit keres a kis bice-bóca háromlábú cica

Ezt az emberszabásúak ’aszem úgy nevezik: fogyatékkal élő, vagy valami ilyesmi. Lehet, hogy csak ezért nem kellek majd senkinek? Amúgy ez így nem igazság, képzeljék már el, a fiúk is állandóan cikizni fognak majd. Pedig nemrég még anyuhoz bújva aludhattam. Úgy szerettem, mindig nyalogatott, és volt tej bőven. Játszottunk a tesóimmal: vadászosat, anyu valami olyasmit mondott, hogy meg kell tanulnunk egeret fogni, bár fogalmam sincs, mi fán terem ez az egér. Egyik este összebújtunk megint a tesóimmal, anyukám meg mellénk feküdt. Ezek az éjjelek egyre hidegebbek Aztán hirtelen arra ébredtem, hogy jött egy ilyen kétlábonjáró emberszerűség. Nyakon ragadta anyut, és messzire hajította. Még jóformán fel sem ébredtünk, és már egy zacskóba tettek minket. Hallottam anyukámat, hogy mennyire sír utánunk, én is nyávogtam neki, hogy gyere anya, segíts, szeretlek, veled akarok maradni!  De nem volt segítség, pár pillanat, és már egy négykerekű valamiben találtuk magunkat. Még egyszer hallottam anyát, ahogy sír, aztán nem láttam többé.

Zötykölődtünk valamennyit, aztán ez a kétlábú fogta a szatyrot, amelyben egymás hegyén-hátán feküdtünk, és bevágott minket a bozótosba. Nagyon megütöttem magam, mikor földet értünk, megsérült a bal hátsó lábacskám. A tesóim elszaladtak, és bárhogy is próbáltam, de nem értem őket utol. Elbicegtem egy ilyen fogadószerűségig, ahol viszont kedves kétlábúakkal találkoztam. Megsimogattak és tejet is kaptam, csak a lábam fájt borzasztóan. Anyu jutott az eszembe, hogy vajon mi lehet vele. Aztán jött megint egy ilyen négykerekű valami, az volt ráírva: nagykanizsai állatmenhely. Betettek egy ilyen dobozkába, és vittek egy nagy házba, ahol egy fehér köpenyes bácsi matatott rajtam valamit. Egyszerre csak elálmosodtam, majd azon kaptam magam, hogy már nem fáj a lábam, és nyargalok egy nagy mezőn, és anyuék integetnek felém, én meg csak szaladok, szaladok. Aztán hirtelen egy nagy bögre, meleg tejet tettek elém, és azt szürcsöltem és lefetyeltem, egészen addig, amíg tele nem lett a bendőm. Aztán hangokat halottam, és megint elkezdett fájni. Felnéztem, és a fehérköpenyes bácsi állt ott, és szomorúan néztek rám. Meg akartam nyalogatni a fájós lábamat, de már nem volt mit Hát ez történt velem. Most egy egész jó helyen vagyok, van itt egy csomó macsek. Néha jönnek emberek, meg embergyerekek, és magukkal viszik egy-egy lakótársamat. Olyankor annyira boldog mindegyikük. Én meg csak itt szomorkodom, mert persze én nem tudok úgy ugrándozni, mint ők. Csak bicegek. De én is tudok ám gombolyagot gombolyítani, én is tudok dörgölőzni meg hízelegni, és isten bizony, hogy megpróbálkozom azzal az egérfogással is, ha engem is magával visz valaki. Csak jönne már az én gazdim is. Itt várok rá, minden nap, az állatmenhelyen, Nagykanizsán