Ünnep

2024.04.26. 09:00

Pészah a zalaegerszegi hitközségben

Április 25-én, csütörtökön este rendezték meg a zalaegerszegi zsidó hitközségben a pészah ünnepét, melyen Virágh Judit, a hitközség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Rosenfeld Dániel, a hitközség kántora vezette a vacsorával egybekötött estet.

Arany Horváth Zsuzsa

Rosenfeld Dániel Imre kántor a szédertálat, Virágh Judit hitközségi elnök az új hagada kötetet mutatja

Fotó: AHZS

Zalaegerszeg városát dr. Vadvári Tibor alpolgármester képviselte, a megyét Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke, az evangélikus közösséget Zsugyel Kornél lelkész, a cigány nemzetiségi önkormányzatot Kovács Kálmán, a bocföldei roma közösség vezetője. Rosenfeld Dániel szólt a szédertálon elhelyezett ételek szimbolikájáról, majd imát is mondott.
A pészah a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, ekkor a rabszolgasorsból való megszabadulásra emlékeznek. A kovásztalan kenyér ünnepének is nevezik, kenyér helyett 8 napig a kovásztalan kenyér, a macesz (más néven pászka) kerül az asztalra. A pészah előestéje a szédereste, amelynek során elmesélik az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulás történetét a Hagadából, az egyiptomi kivonulásra emlékező könyvből. A szédereste legfontosabb kelléke a szédertál, melyen 3 macesz (pászkaszelet) található, a zsidó nép 3 rétegét szimbolizálva. Kerül rá egy keménytojás, égetett csirkenyak, ami az áldozatra emlékeztet, főtt krumpli vagy retek, keserű gyökér, salátalevél és reszelt torma, illetve reszelt almából, darált dióból és borból gyúrt keverék. A szédertál mellett egy tálkában sós víz is van, amely a könnyeket jelképezi. A zalaegerszegi hitközség tagjai ez alkalomra a Mazsihisz által eljuttatott új, idősek számára is jól olvasható hagadát kaptak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában