2024.05.06. 12:30
Horgászverseny gyermekeknek Pusztaszentlászlón
Gyermekek számára szervezett halfogó versenyt Pusztaszentlászlón a helyi Haladás Horgász Egyesület. A szombati rendezvényre 35 fő nevezett.
Dr. Jandó Zoltán a díjazott gyerekek egy részével
Fotó: Gyuricza Ferenc
Dr. Jandó Zoltán egyesületi elnök elmondása szerint a verseny sikeres volt, hiszen összesen 170 halat sikerült a résztvevőknek kifogniuk. Többségében keszegfélék akadtak horogra, de volt köztük néhány ponty és egy csuka is. A szervezők két kategóriában díjazták a versenyzőket. A spiccbotos készséggel horgászók közül Barta Dóra végzett az első helyen, a második Bertók Adél, a harmadik Kaj Gergő lett. Az orsóval szerelt készséggel horgászók mezőnyében Tóth Milán szerepelt a legjobban, ebben a kategóriában Dávid Marcell lett a második, Rákos Bendegúz pedig a harmadik. A legtöbb halat Barta Dóra, a legnagyobbat, egy 2,2 kilogrammos pontyot Tóth Milán fogta, ők különdíjat kaptak.