ZTE FC

2014.02.24. 13:20

Lendvai Miklóst a héten véglegesítik (frissítve)

Zalaegerszeg - A múlt hét óta alaposan felpörögtek az események a ZTE FC-nél és hétfőre is jutott egy friss hír: az NB II-es labdarúgó klub végre hivatalosan is szerződést bontott Simon Antallal, a csapat előző szakvezetőjével.

Kerkai Attila

Szombaton rajtol az NB II-es labdarúgó bajnokság tavaszi sorozata. A ZTE FC együttese az Ajka vendége lesz 14.30 órától és mint hétfőn megtudtuk, marad az eredeti terv, azaz a héten már nem játszik előkészületi találkozót a csapat. Mindez csak amiatt érdekes, mert Lendvai Miklós vezetőedző is úgy érzi, hogy a felkészülésben van elmaradás, az ismert nehézségek okán.

– Az anyagi problémák ellenére a csapat tagjai becsülettel dolgoztak, de a legfontosabb szakaszban vált a pattanásig feszültté a helyzet, és a játékosok ekkor nem tudtak csak az edzésekre koncentrálni – magyarázta a szakvezető. – Ez egy tíznapos időszakot takart és hiányzik ez a munka, de most nem akarok már kockáztatni. Kevesebben vagyunk, mint az ősszel, a rajt előtt nem jönne jól egy sérülés, úgyhogy nem játszunk felkészülést találkozót a héten. Viszont nem akarunk sírni sem, úgyhogy dolgozunk keményen a rajtig.

A ZTE FC-hez visszatért kölcsönadásából Vittman Ádám, aki most arra készül, hogy az NB II-ben is bizonyítsa, mennyire gólerős. Az Andráshida NB III-as csapatában az ősszel 9 gólig jutott, és rá hárul az a feladat, hogy a csapattól távozott Darko Pavicevic találatait pótolja.

– Az utolsó pillanatban jött ez a váltás, hiszen Pavicevic Kecskemétre igazolt, Lendvai Miklós vezetőedző pedig azonnal szólt, hogy számítana rám a ZTE-ben – mondta el érdeklődésünkre a hétfő délutáni edzésre érkező Vittman Ádám. – Andráshidán egy nagyon jó közösségben futballoztam, ahol most jó esély van feljebb lépni, s ezért nehéz szívvel jövök el onnan. A ZTE-hez viszont hasonló lelkesedéssel tértem vissza, komoly előrelépés lehet ez az én karrieremben is, hiszen mindig az volt a vágyam, hogy itt a stadionban futballozzak. A csapatot ismerem, ez is egy nagyon jó közösség.

Hétfőn pedig visszatért Simon Antal, a munkavégzés alól felmentett szakvezető, aki hivatalosan, szeptemberi menesztése óta továbbra is a ZTE FC vezetőedzője volt. A feleknek nem sikerült megegyezni a válás feltételeiben, ezért a szakvezető, az elmaradt járandóságai miatt az MLSZ-nél is panasszal élt. Emiatt vonták meg a klubtól az átigazolási jogot, melyet a múlt héten kapott vissza a ZTE, miután – önkormányzati forrásból – időközben törlesztett a Simon Antallal szembeni tartozásából. Hétfőtől a klub visszarendelte munkavégzésre a korábbi szakvezetőt, de délután már közös megegyezéssel végre valóban szerződést bontottak vele.

Lendvai Miklós szeptember végétől csak mint megbízott szakvezető irányíthatta a munkát, ugyanis a csapatnak volt hivatalosan megnevezett edzője, Simon Antal személyében. A szombati rajtig hivatalosan meg kell nevezni a csapat új szakvezetőjét, így Lendvai Miklóst a héten véglegesíthetik ebbéli minőségében.

Kapcsolódó cikkek:

Bajnoki főpróbát tartott megyénk NB II-es és NB III-as klubja is

Nagy Ferenc aláírta

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!