Zene

2014.08.23. 13:54

A Nice One Babe ragaszkodik a fizikai formátumhoz

Fizikai formátumban, azaz CD-n is megjelentette bemutatkozó nagylemezét a metalcore zenét játszó Nice One Babe. Az öt fős zalaegerszegi zenekar a The Weight Of Judgement című album dalait még a tavasz folyamán tette közzé az interneten.

Gyuricza Ferenc

A 2010-ben alakult Nice One Babe gitárosa, Tóth Krisztián szerint már akkor tervezték a CD-s megjelenést is, mert bár napjainkban egyre fontosabb szerep jut a digitális zeneterjesztésnek, azért vannak rajongók, akik ragaszkodnak a fizikai formátumhoz.

– A CD ugyanazokat a dalokat tartalmazza, mint a digitális album, nem többet, és nem is kevesebbet – magyarázta Tóth Krisztián, majd arról beszélt: érdekes módon a The Weight Of Judgement lemez iránt nagyobb külföldről nagyobb érdeklődés mutatkozott, mint itthonról.

– A határainkon túl annak ellenére is jobban értékelték ezt a zenét, hogy eleve kisebb az esélyük a személyes találkozásra. Ott úgy tűnik, nyitottabbak, befogadóbbak az emberek. Alaposan megterítettük az internetet a dalainkkal, igyekeztünk bejáratni a zenekar nevét, itthonról mégis kevés visszajelzést kaptunk.

A Nice One Babe gitárosa egy másik problémát is felvázolt, Zalaegerszegen az eddiginél is jobban beszűkültek azok a lehetőségek, ahol egy hozzájuk hasonló underground zenekar élőben   meg tudná mutatni magát.

– Lett volna egy helyi zenekarokat összefogó  koncert, de most úgy tűnik, helyszín hiányában ez a lehetőség egyelőre ugrott – folytatta a zenész. – Ezért jelen pillanatban egy lendvai koncertre készülünk, egy svéd zenekarral közösen lépünk fel. Emellett egy új video forgatását  tervezzük, egy komolyabb klipben gondolkodunk, nem próbatermi, illetve nem is koncerten rögzített felvételben. Lesz sztorija, amit színészek játszanak el. Ha tovább akarunk lépni, ezt nem kerülhetjük ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!