Zalaszentgrót

2015.08.25. 12:40

Megújították a német Germersheimmel kötött együttműködési megállapodást

Zalaszentgrót - Az ünnepi hosszú hétvégén a németországi Germersheim város 37 fős küldöttsége Marcus Schaile polgármester vezetésével viszonozta a szentgrótiak július eleji látogatását.

Szalay Csaba

A német vendégek huszadikán részt vettek Zalaszentgrót ünnepi rendezvényein, majd másnap a Batthyány-kastély parkjában ünnepi gyűlésre került sor.

Az érkezőket a Brasscom fúvósai fogadták, majd az Európai Unió himnusza után Balogh Annamária magyar és német nyelven is elmondta az erre az alkalomra írt saját versét. A két ország Himnusza után Baracskai József szentgróti, és Marcus Schaile germersheimi polgármester köszöntőjében röviden szólt a találkozás jelentőségéről, az együttműködésről.

A német polgármester befejezésül meglepetéssel is szolgált: Germersheim a kerékpárosok városa is, ezért a szentgróti óvodának egy rollert, egy kerékpárt és egy négykerekűt hoztak ajándékba. Mintegy válaszként egy Germersheimből Zalába települt polgár a kisszentgróti Romtornyot ábrázoló képet ajándékozott neki.

Köves Melinda fagott-játéka után Bene Csaba, a Megyei Közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet, ebben azt is kiemelve, hogy a megye több településének van külföldi kapcsolata, de közöttük az egyik legeredményesebb a szentgrótiaké. Fontos, hogy egy kapcsolat ne csak protokolláris legyen.

A két polgármester, Baracskai József és Marcus Schaile a testvériséget további évekre hivatalossá tevő dokumentumokkal Fotó: Szalay Csaba

Újabb zeneszám után Dieter Hänlein volt polgármester, a germersheimi Német-Magyar Baráti Kör vezetője megemlékezett a kezdetekről, a kapcsolat kiépítéséről, majd dr. Tihanyiné Földesi Gyöngyi, a helyi kör vezetője az eddigi közös munkáról szólt.

Ezt követően a kastélykert több évszázados platánfái alatt, történelmi környezetben a két polgármester az együttműködés megújításaként aláírta az erről szóló oklevelet. Az ünnepi gyűlés zárásaként pedig Birinyi Mónika, Laposa Julcsi és Szili Péter zalai népdalokat adott elő.

Délután a vendégek vendéglátóikkal együtt hajózással összekapcsolt kirándulást tettek Badacsonyba a kastélyban elköltött közös vacsora után pedig a Szent Gróth Termálfürdőbe látogattak.

Szombaton reggel hosszú búcsúzkodás után a germersheimi vendégek a viszontlátás ígéretével Ausztria felé vették útjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!