2014.06.18. 10:00
Közeleg az őrület újabb nagy napja - Kétnapos lesz a Puszika Oszika futam
A Zalavölgyi Kultúrtivornyát követően hamarosan kezdődik az országosan is ismert és kedvelt Puszika-Oszika csónaktúra és flúgos futam (Az őrület napja) nevet viselő vízitúra.
A Zala folyó, illetve a vízi sportok szerelmesei július 25-26-án hódolhatnak kedvtelésüknek, ezúttal első alkalommal két napon át. A túra a szokások szerint a zalabéri Zala hídtól indul szombaton 10 órakor, a résztvevőknek gyári, vagy saját maguk által készített alkalmatosságokkal kell teljesíteniük a távot. A célban, azaz Zalaszentgróton számos program várja az út során megfáradt vízi vándorokat.
Pihenésük során egyebek mellett a Beatrice együttes, az Ossian zenekar, a Rouge énekcsoport, Takács Nicolas, és az Ocho-Macho együttes koncertje jelent majd kikapcsolódást.
A flúgos futamon legtöbben saját tervezésű járgánnyal indulnak (Fotó: Sámel József)
A Puszika-Oszika csónaktúra és flúgos futam szervezője, Bangó Dezső elmondta: valamivel több mint húsz esztendeje egy fogadással indult a program, mely azóta széles körben, országosan ismertté vált. Fiatalok és idősek egyaránt várják, hogy vízre szállhassanak, a cél érdekében legtöbbjük számos, fantáziadús járművet készített az elmúlt években. Így lesz ez idén is, sokan már megkezdték a készülést a flúgos futamra.
A programnak komoly célja is van. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a Zala folyó, valamint környezetének elhanyagolt állapotára. Annak érdekében, hogy a helyzet változzon, tesznek is. A futam előtti időszakban rendezik a területet, s keményen dolgoznak azon is, hogy a folyó vízi járművekkel nehézségek nélkül járhatóvá váljon.
Már most biztos, hogy a futamon sok százan indulnak.