Zalaegerszeg

2013.10.11. 16:54

Folytatni a bevált, kedvelt programokat Zalaegerszegen

Zalaegerszeg - Év végi adománygyűjtés, ingyen ölelés, gólyaavatás, diáknapok, vitakonferenciák, beugró, azaz a bevált és kedvelt programok folytatását is vállalta a Zalaegerszeg új diákönkormányzata.

Arany Gábor

Mindezt a kölcseys Bakos Dóra, az új diákpolgármester mondta el pénteken, a diákparlamenti választás után. A városi általános és középiskolákat közel negyven diák képviselte, ők 10 fős elnökséget választottak, valamint polgármestert, akit a zrínyis Takács Nikolett és az izsákos Juhász Előd alpolgármesterként segít.

A városi önkormányzat alpolgármestere, Balaicz Zoltán a választás kapcsán elmondta, hogy 2011-ben sikerült lendületet adni a diákönkormányzat munkájának, amikor 80 millió forintos pályázati támogatással létrehozták a Diákszigetet, ami négy közösségi-ifjúsági pontot jelentett a városban. Akkor kezdődtek például a jótékonysági gyűjtések, a városi diáknapok, a főiskolás hét.

– A pályázati támogatás lejárt, újakra is aspiráltunk, de a város ezeken kívül is segíti a fiatalokat: A diákönkormányzat, a főiskolai szervezetek munkáját, valamint a diáknapok rendezvényét 1-1 millió forinttal támogatjuk – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!