Zalaegerszeg

2013.03.29. 15:07

Részletekben törleszt a város

Gyutai Csaba zalaegerszegi polgármester és Papp László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója pénteken két évre szóló közszolgáltatási szerződést írt alá, továbbá megállapodás született a veszteségfinanszírozásról.

Hajdu Péter

Lejárt a közszolgáltatási szerződés a megyeszékhely és a helyi közösségi közlekedést biztosító Zala Volán között,  ami aktuálissá tette megújítását, és az elmúlt évek folyamán felhalmozódott veszteség rendezését is. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közreműködésével létrejött megállapodás szerint a  város tíz éven keresztül,  részletekben törleszti a fogyasztói árkiegészítés kompenzálása során felhalmozódott, mintegy 250 millió forint veszteséget.           

A közszolgáltatási szerződésben szerepet kapott az utasbarát szolgáltatói szemlélet kialakításának szabályozása is. Az MNV támogatja a Zala Volán Zrt. és az önkormányzat partnerségében megvalósított ökoprojektet, s így a már meglévő, tavaly üzembe állított, biogázzal üzemelő autóbusz mellé újabb 3 gázüzemű autóbusz közlekedésbe állítására kerülhet sor.

 


Papp László és Gyutai Csaba aláírják a megállapodást (Fotó: Pezzetta Umberto)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!