Zalaegerszeg

2012.02.06. 16:20

438,2 milliós humán beruházásból 12 millió az új gördeszkapályára

A 2012-es költségvetés alapján 438,2 millió forintot fordít Zalaegerszeg a város a humán ágazatban beruházásokra, fejlesztésekre, felújításokra - közölte Balaicz Zoltán alpolgármester.

Horváth A. Attila

Ebből 231,3 millió forintot szociális és egészségügyi intézményekre költ az önkormányzat; a legnagyobb tétel a Zárda utcait kiváltó körzeti orvosi rendelő megépítése (122,8 millió forint). A Landorhegyi út 31. szám alatti felnőtt orvosi rendelők rekonstrukciójára 27,5 millió, az Űrhajós úti bölcsőde pályázati önrészére 24,3 millió, a Kis utcai Tipegő bölcsőde tetőszigetelésére 12 millió forint jut.

Oktatási területen 120,3 millió forint az idei fejlesztési keret, a legnagyobb tétel az Öveges ÁMK óvodabővítésének pályázati önrésze (80 millió forint), míg a Deák-székhelyiskola műfüves pályájának befejezésére 9,2 millió forintot szán a város. Ami a sportot illeti, itt 83,6 millió forint elköltését teszi lehetővé a költségvetés; 60 millió kosárlabdára (látványcsapatsport), 12 millió az új gördeszkapálya megépítésére kell.

Nevelési-oktatási intézményei fenntartására idén 6 milliárd 219,7 millió forintot költ a város (személyi kiadásokkal, bérekkel, működési költségekkel, közüzemi díjakkal együtt), a felsőoktatás támogatására pedig 105,5 millió forint jut. Ez utóbbi fejezeten belül a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványnak 62 millió forintot juttat az önkormányzat, ezzel finanszírozza a műszaki képzést, míg a BGF Gazdálkodási Kara 27,3 millió forint támogatásban részesül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!