Utazó

2014.10.07. 10:00

Nagyerdő - Kulturális és építészeti értékei miatt is kiemelkedően vonzó célpont

Bár a Dunántúlról Debrecenbe az ország másik végére kell utazni, megéri felkerekedni: egész évben sok látnivaló és program várja a látogatókat.

Osváth Sarolta

Bár a hagyományos és egyedülálló augusztus 20-ai látványosságon, a Virágkarneválon már jóval túl vagyunk, érdemes bejegyezni a naptárba a következő évre. A Debreceni Virágkarnevál azok közé az országos események közé tartozik, amelyeket egyszer mindenkinek látnia kell. Évtizedek óta ez a város legnagyobb és egyedülálló rendezvénye, amely messze földről vonzza a látogatókat.

Debrecen történelme rendkívül gazdag, az írásos emlékek szerint már a 13. században létezett, 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, amely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. A magyar történelemben is fontos szerepet játszott: kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben és 1944-ben. Többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban ugyancsak jelentős károkat szenvedett.

A mór és bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusban épült Csokonai Nemzeti Színház Debrecen első és legnagyobb kőszínháza. 1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét. Olyan ismert színészek kezdték itt a pályájukat, mint Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán és Hofi Géza

A legfontosabb látnivalók közé tartozik a híres Déri Múzeum, valamint a Kossuth tér a Református Nagytemplommal – mint a város szimbólumai. A templom hatalmas ikertornyainak 56 mázsás Rákóczi-harangja szép időben egészen a Hortobágyig hallatszik el. Ilyenkor a toronyba is érdemes felmenni és gyönyörködni a kivételes panorámában. A debreceni Református Kollégium – Móricz Zsigmond ismert regényalakja, Nyilas Misi után a rend és szigor intézménye mindannyiunk számára. A több mint 450 éves intézmény falai között több magyar irodalmi nagyság nevelkedett, emlékükkel különböző kiállításokon ismerkedhetünk meg. Nézzünk be a Szent Anna-székesegyházba is, ahol a híres torinói lepel másolatát őrzik. Debrecen belvárosában nehéz lenne elkerülni a feltűnően modern MODEM-et, amely a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magába foglalja, újabban a Déri Múzeum részeként. A város másik modern közösségi létesítménye a Kölcsey Központ, amely nemcsak a régió konferenciaközpontja, hanem izgalmas rendezvények színhelye is.

A legújabb attrakció pedig a Ködszínház, amelyet júliusban adtak át a híres debreceni Nagyerdőben. Ez nem más, mint egy multimédiás szökőkút, amely most a város egyik legattraktívabb látványossága. Gyorsan a debreceniek kedvencévé és büszkeségévé vált, állítólag már a próbák alatt is helyiek tömege figyelte, mi születik az egykori csónakázótó helyén épített mélygarázs fölött. A pazar attrakció a fények és a vízsugarak sajátos játékával Debrecen látványosságait elevenednek meg. A különleges látványosság is része a debreceni Nagyerdőben folyó nagyszabású fejlesztésnek. A Nagyerdőben természetesen vétek lenne kihagyni az Aquaticum Mediterrán Termál és Élményfürdő komplexumot, amelynek 67 fokosan feltörő gyógyvize sokféle betegségre hoz enyhülést. A legimpozánsabb része az élményfürdő: a hatalmas kupolacsarnokban, trópusi növényzettel körülvéve akár egy egész napot is eltölthetünk. Ha gyerekekkel érkezünk, feltétlenül nézzük meg a nagyerdei állatkertet. Ez volt az ország első vidéki állat- és növénykertje, 1958-ban alapították. A kicsiket vidámpark is várja, amit kisvasút köt össze az állatkerttel. Különleges élmény a Toldi Panoptikum, ahol Arany János verses eposzának élethű alakjait láthatjuk viaszfigurákba öntve.

A Zsuzsi-gőzös, amely nemrég ünnepelte 132. születésnapját. Ez az ország legrégebbi, ma is üzemelő kisvasútja. A Debrecenből induló pálya hossza 16 kilométer

A Debreceni Egyetemre is szánjunk figyelmet: az impozáns épületegyüttes város a városban, évszázados múlttal, neves hallgatókkal és oktatókkal, igazi nemzetközi tudományos központ hangulatával. Debrecen vonzerejét fokozza a közeli Hortobágy, az őszi daruvonulás pedig a környék leglátványosabb természeti eseménye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!