Utazó

2008.10.29. 08:51

Egy városban többféle világ

A legtöbb ember, ha Szingapúrba utazik, a Changi nevű repülőtéren érkezik a szigetre. Bár több lehetőség is van, a kapcsolat talán Bécsen keresztül működik a legjobban. Az egyik légitársaság például akciós repülőjegyet ezer euróért ad. A jegyet személyesen kell átvenni, és készpénzben fizetni. Vannak olcsóbb lehetőségek is, de a biztonság ezúttal fontosabb, mint a pénz.

PLT

Ha valakinek esetleg repülőfóbiája van, akkor hajóval is elérheti a városállamot. Sőt, van már két földi kapcsolat is Szingapúr és Malajzia között. Akár vonattal is mehetünk, Bangkok és Kuala Lumpur érintésével. Gépjárművet Szingapúrba importálni ugyancsak drága, előfordul 200 százalékos vámilleték is, nem beszélve arról, hogy a városközpontban minden kilométer igencsak költséges. 

Már a 14. században egy "Temasek" vagy "tengerváros" nevű, jól működő település létezett itt. Dolgos kereskedőhely volt, sok nemzetiségnek, araboknak, kínaiaknak, európaiaknak, indiaiaknak és malájoknak adott munkát. A név, Szingapúr pedig állítólag úgy keletkezett, hogy egy herceg, aki itt telepedett le, elsőként egy oroszlánt látott meg, ezért hívta a szigetet "Singa Pura"-nak, amit szanszkritül annyit jelent: az oroszlán városa.

A mai Szingapúr alapítójának az angol Sir Stamford Rafflest tartják. Raffles 1819-ben jött Szingapúrba, amely akkorra már elvesztette jelentőségét. A hollandok konkurenciájaként nemcsak kereskedelmi állomást, hanem üzleti központot is létesített a Szingapúr folyó mellett, ahol most a Boat Quay fekszik, Szingapúr Wall Streetje.

Ami a mai napig megmaradt, az a hihetetlen sokoldalúság: emberek, kultúrák, tradíciók, innovációk, nyugati és ázsiai értékrendszer és életmód. A város címerállata nem véletlenül a merlion: fent oroszlán, lent hal. Eredetileg minden nemzetiség a saját városrészében élt, amelyeket most mint egyfajta  skanzent tekinthetünk meg.
Kezdjük a sétát Chinatownban. Néhány utca, egy kicsit szűk, mint egy bolhapiac, de csodálatos távol-keleti dolgokat lehet itt vásárolni. Látható, hogy a kínai filozófiában a piros a szerencse színe. A fekete tea kínai nyelven például "vörös". A Chinatown Heritage Centre múzeum (Kína Város Örökség Központ) megmutatja, hogyan éltek egykor a kínai bevándorlók.

A metró - amit itt MRT-nek hívnak - hűsölésre is alkalmas. A légkondicionálás segít, hogy meneküljünk a meleg elől. Chinatown állomástól indulunk a lila vonalon a Little Indiához. Ha gyalog szeretnénk menni, akkor a túlélési csomagot nem szabad elfelejteni. Minden okos szingapúri ezzel utazik: esernyő a nap ellen és vizespalack.
Kis-Indiában az intenzív világoskék és narancssárga színek dominálnak. Az utcák mozgalmasak, de a bal oldali közlekedést nem szabad elfelejteni! Itt hindu templomokat nézhetünk meg és olcsó ruhát vásárolhatunk sok kis boltban. Ez a városrész a legjobb a vegetáriánusoknak. Egy mango lassit persze mi is iszunk, ez egy gyümölcsös joghurtos ital. Az arabok utcáját is érdemes meglátogatni, a muszlimok kultúrája az Indiából vagy Indonéziából származó emberek között is elég erős, ruhájuk, a dzami itt és az egész városban mindenütt látható.

A mai Szingapúr tényleg science fiction. Beton, acél és üveg mindenütt. A város a függetlensége óta hihetetlen fejlődésen ment át. A törté-nelmi épületek, keresztény templomok, múzeumok kiváló állapotban vannak és sugárzóan fehérek. A Szent András-templomot például olyan fehér festékkel festették, ami kagylót, fehérjét, kókuszt tartalmaz. A nagy operaház, "Esplanade theatre on the bay" (Eszplanád színház az öbölnél) úgy néz ki, mint egy Szingapúrban nagyon népszerű gyümölcs, a durián. Az opera, illetve a mellette lévő Suntec City nevű üzleti negyed ott áll, ahol néhány évvel ezelőtt még tenger volt.

Természetesen a híres bevásárlóutcát, az Orchard Roadot sem szabad kihagyni. Ezenkívül parkok, állatkertek várják az utazókat. Ne feledkezzünk meg a trópusi napsütés veszélyeiről sem. A séta alatt eleget kell inni és lassan menni, ahol lehet, mindig a bevásárlóközpontok árnyékában.
Elsőre Szingapúr drágának tűnik, de sok mindent kínál. Rengeteg programot szerveznek, például gasztronómiai fesztivált, nemzeti ünnepséget, ami egy egész hónapig tart. Az ősz pedig nagy szenzációt hozott: itt volt az első éjszakai verseny a Forma1-ben. A város hónapokig készült a nagy attrakcióra.

Ezek is érdekelhetik