Sportvilág

2011.10.10. 10:04

Vettel megdöntötte Schumacher csúcsát is

Szuzuka - A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon elért harmadik helyével Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője még egy rekordot megdöntött: egy idényen belül ugyanis még egy pilóta sem teljesített olyan hatékonyan, mint a sportág történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka.

MTI

Vettel az idei 15 futamon a lehetségesen megszerezhető 375 pontból 324-et gyűjtött, ez pedig 86,4 százalékos eredményességet jelent. A csúcsot eddig a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tartotta, ő 2002-ben, ötödik vb-diadala alkalmával 170 pontból 144-et szerzett meg, így teljesítménye 84,7 százalékos volt.
   
Vettel ráadásul tovább javíthat eredményességi mutatóján, négy futam ugyanis még hátravan az idei szezonból. A hétvégén a Koreai Köztársaságban rendeznek nagydíjat, majd a Forma-1 első indiai versenyére is sor kerül, ezután Abu-Dzabi következik, az idény pedig Brazíliában zárul november 27-én.
   


Vettelt és Schumachert egyre többször hasonlítják össze. A számok alapján egyértelmű, hogy előbbi fiatalabban aratta első sikereit, Schumacher több rekordjától azonban még nagyon messze van.
   

Az összehasonlítás:

                                       Schumacher         Vettel

első futam                  22 év 234 nap    19 év 350 nap
első pole pozíció           25 év 121 nap    21 év 72 nap
első futamgyőzelem          23 év 240 nap    21 év 73 nap
első vb-cím                 25 év 315 nap    23 év 134 nap
második vb-cím              26 év 292 nap    24 év 98 nap
összes vb-cím                      7                  2
összes futam                     283                 77
összes futamgyőzelem              91                 19
rajt-cél győzelmek                11                  3
összes dobogós hely              156                 33
leggyorsabb kör                   76                  7
összes pole pozíció               68                 27
vezető pozícióban megtett körök 5114               1246

További Forma-1-es hírek az f1csatorna.hu-n, kattintson ide!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!