Sport

2017.08.18. 20:45

Mindvégig nagy a győzni akarás - Ma délben Európa-bajnokokat avatnak

NAGYKANIZSA A verseny az verseny! - és ez a tétel a 14. Könnyűrepülő Európa-bajnokság feladatai során is kiderülhetett a résztvevők számára. A kiskanizsai reptéren jól érezhető, hogy a repülősök kontinensviadala a végéhez közeledett, hiszen a zsűrinél is mind többen jelentkeztek kisebb-nagyobb problémáikkal.

Kühne László

Szándékosan nem óvást írunk, de azért vannak helyzetek, elbírálások, melyet az angol, cseh, litván összetételű grémiumnak kell véleményeznie, eldöntenie. Aztán vagy helyt adnak neki, vagy helyben hagyják az elért eredményeket, tudtuk meg ottjártunkkor egy bennfentestől. Azért a happy end nem maradhat el az ilyen volumenű rendezvények alkalmával, hiszen...

- Természetesen mindenki le tud ülni a másikkal egy jót beszélgetni, esetleg a zárás után jót sörözni, de tény, hogy vannak olyan résztvevő válogatottak, melyeknél különösen nagy az ilyenfajta versenyek (főleg egy Európa- vagy világbajnokság) presztízse - adott betekintést a repülősök belső életébe Ferinc Vince versenyigazgató. - A verseny végéhez közeledve, az eredmények kiértékelésével mi is mind jobban egyenesbe kerülünk néha önmagunkkal versenyezvén és valóban oldódik a feszültség. Mert ez nem csupán a versenyzőknek, de nekünk, a földi személyzetnek is komoly erőpróba.

A pénteki, utolsó versenynapon a lengyel Piotr Szczepan Pieszynski és Jakub Podlarz egyeztet a kiskanizsai reptéren - Fotó: Szakony

Nos, ezalatt odafent a pilóták pénteken ismét üzemanyagtakarékossági feladatot teljesíthettek. A csütörtöki négyszög után egyfajta háromszög formában, melynek legtávolabbi csúcsa Letenye térsége volt.

A gépek számára ezúttal sem volt konkrét időpont megadva, hogy mikor startolhatnak, így a kora délutáni órákban a 46 gép közül már bőven akadtak olyanok, melyek visszatértek, míg mások még csak akkor indultak...

Az esti időszak aztán az eredmények összesítéséről szólt, hogy a ma déli - reptéri - eredményhirdetés alkalmával kihirdethessék az egyes kategóriák Európa-bajnokait, valamint helyezettjeit.

Ezek is érdekelhetik