Sport

2017.03.26. 18:15

Megyei I: Gólkülönbséget javított a Kanizsa

A hét végén a 20. fordulóra került sor a megyei labdarúgó I. osztályban. A Nagykanizsa jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán.

Bozó Péter

Nagykanizsa-Zalagrár Pókaszepetk 9-0 (4-0)

Nagykanizsa, 130 néző. Jv.: Németh I.

Nagykanizsa: László - Boros, Papp, Csáki, Hóbor, Kulcsár (Nagy G.), Gerencsér (Zsirai A.), Rácz, Ágoston (Orbán), Szalai (Kotnyek), Kisharmadás (Zsirai P.). Edző: Gombos Zsolt.

Pókaszepetk: Lepár - Kovács M., Büki, Pethő, Farkas (Molnár G.), Csécs (Szekeres), Hemela, Cseke, Bertók (Göncz), Száraz, Horváth Sz. Játékos-edző: Lepár Attila.

A nagykanizsai Csáki József rúgja el a labdát Bertók István (jobbra) mellett a szombati Nagykanizsa-Pókaszepetk bajnoki mérkőzésen
Fotó: Gergely Szilárd

A nagykanizsai csapat szakmai alapon egyfelől kiemelheti ezt a mérkőzést, hiszen kilenc gólt szerezni mindig és minden körülmények között dicséretes, másfelől ennél a találkozónál bizonyára lesz még nehezebb feladata a szezon hátralévő részében. Bár, ha a kanizsaiak így folytatják, fizikálisan aligha lesz gondjuk bárki ellen is és egyre inkább az körvonalazódik, talán a bajnokság első helyére legesélyesebb együttes formálódik az Olajbányász-stadionban, míg a Pókaszepetknek mind jobban kell vigyáznia arra, csapata szét ne essen teljesen a továbbiakra.

Gólszerzők: Nagy G. (2), Rácz, Kisharmadás, Kulcsár, Csáki, Szalai, Hóbor, Zsirai P. Jók: az egész csapat, ill. senki.

Lenti TE Sport 36-Gyenesdiás Kinizsi 4-0 (3-0)

Lenti, 100 néző. Jv.: Varga P.

Lenti TE: Balogh B. (Simon) - Fehér, Czigány, Kondákor (Kiss M.), Lovrencsics, Szabó, Hermán (Porédos), Balog M., Kiss K. (Mayer), Horváth, Bogdán. Megbízott edző: Kovács Béla.

Gyenesdiás: Konkoly - Balogh, Hajba Gá., Pandur, Soós M., Szigeti (Farkas), Sipos, Soós G. (Hegyi), Szabó, Sipőcz (Szőcze), Kocsis (Mátó). Edző: Hajba Géza.

A sportszerűen küzdő vendégek ellen magabiztos, teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Lenti. A mérkőzésen végig a hazaiak akarata érvényesült, és már az első félidőben eldöntötték a találkozót. A sportszerűen és lelkesen küzdő gyenesdiásiak nem tudták megakadályozni a Lenti nagyobb arányú győzelmét. A hazai csapatban egy újabb ifjúsági korú játékos debütált a mérkőzésen: az összecsapás vége felé a Gyenesdiás egy jogos 11-esét ki is védte a hazaiak csereként beálló fiatal kapusa.

Gólszerzők: Kiss K. (2), Bogdán, Balog M. Jók: Szabó, Kiss K., Bogdán, Balog M., ill. Sipos, Szabó.

Türje-Szepetnek 0-5 (0-2)

Türje, 50 néző. Jv.: Kocsondi J.

Türje: Farkas T. - Balázs S., Egyed, Vasas, Ágh (Fodor), Károly, Koczka, Nagy T. (Kanizsai), Nagy A., Balázs R., Tóth A. Edző: Guitprecht László.

Szepetnek: Szőke R. (Zavaczky) - Kalinics (Anger), Szép (Balázs), Bedő (Völgyi), Karakai, Szabó B., László (Petanovics), Nagy T. (Kanizsai), Rákhely, Kollár, Szőke Á. Játékos-edző: Cs. Horváth Gábor.

A mérkőzést végigtámadó vendégcsapat ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott.

Gólszerzők: László, Szép, Nagy T., Karakai, Balázs. Jók: Egyed, ill. László, Szőke Á., Nagy T., Koczka. U19: Türje-Szepetnek 0-1.

Semjénháza-Lets Do It Technoroll Teskánd 4-2 (2-0)

Semjénháza, 150 néző. Jv.: Kubicsek M.

Semjénháza: Szakmeiszter Á. - Kovács (Papp), Latin, Nagy M., Kuzma, Horváth (Szollár), Szakmeiszter J., Orbán, Novák (Kollár), Markek (Varga), Kapuvári. Edző: Markek István.

Teskánd: Bucsics - Gulyás, Viola, Magyar, Hadrik (Boczföldi), Vizsy B., Sziráki, Zsuppán, Kecskés (Vizsy Á.), Major, Pergel. Edző: Pergel Attila.

A mérkőzés elején a hazai csapat magához ragadta a kezdeményezést, ami után az első félidő 2-0-s semjénházai vezetéssel zárult. A második játékrészben két védelmi hibát követően egyenlíteni tudott a Teskánd. Ez után a hazai csapat rátett még egy lapáttal, amely két gól formájában mutatkozott meg, beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt. A nagy szélben, de gyönyörű napsütésben lejátszott, sportszerű mérkőzésen igazságos eredmény született.

Gólszerzők: Kollár (2), Orbán, Szakmeiszter J., ill. Pergel, Vizsy B. Jók: Orbán, Nagy M., Kollár, ill. senki. U19: Semjénháza-Teskánd 0-5.

Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák-Flexibil-Top Zalakomár 1-0 (0-0)

Kiskanizsa, 100 néző. Jv.: Bors B.

Kiskanizsa: Munkácsi - Csordás, Piecs, Lukács, Dolmányos, Szabó, Kálcsics (Emmer), Pál, Horváth, Mulasics, Ganzer. Edző: Sneff Ferenc.

Zalakomár: Tóth-Pajor M. - Bagó, Takács, Fenusz, Tarnóczai (Fábián), Horváth I. (Horváth J.), Szefcsik, Földesi, Szelei, Tóth-Pajor Sz. (Horváth Zs.), Mészáros. Edző: Horváth Gábor.

Gyors hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, azonban az első 20 perc eredménytelennek bizonyult, a kiskanizsai helyzetek kimaradtak. A félidő második felében már a vendégeknek is volt néhány próbálkozásuk, eredménytelenül. Szünet után továbbra is a hazaiak irányították a játékot, több lehetőséget is kialakítottak, de a jobbnál jobb helyzeteket sorra elpuskázták. A vendégek csak ritkán jutottak el a Kiskanizsa kapujáig, egy ízben viszont a hazai kapus bravúrjára volt szükség. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlent hoz a találkozó, amikor a háromperces hosszabbítás második percében egy bal oldali, a 16-os vonalához közeli szabadrúgást követően a zalakomári Horváth Zs. fején megpattanva a hálóba vágódott a labda. Összességében a végig mezőnyfölényben játszó, több helyzetet is kialakító hazaiak a hosszabbításban lőtt góllal értékes három pontot szereztek.

Gólszerző: Horváth Zs. (öngól). Jók: Piecs, Szabó, Csordás, ill. Földesi, Szelei. U19: Kiskanizsa-Zalakomár 1-2.

Kaposi International Transport Csács-NSE-Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrót 3-1 (2-1)

Nemesapáti, 200 néző. Jv.: Novák R.

Csács-NSE: Kozma - Kozári, Éder, Somogyi (Sági), Horváth P., Nyári (Rédei), Lepár, Horváth A., Domján (Kámán), Lukács, Mihalecz (Bandics). Edző: Kovács Imre.

Zalaszentgrót: Tóth Zs. - Horváth D., Bonyhárd (Gájer F.), Csarmasz, Hadrik, Sümegi, Kónya (Tóth R.), Gájer P., Vastag, Horváth B., Csik, Poskolát. Edző: Szarka Péter.

Kiegyenlített mezőnyjáték után a 15. percben Mihalecz ugrott ki a vendégvédők közül és a tehetetlen kapus mellett magabiztosan lőtt a hálóba, 1-0. A 24. percben hatalmas védelmi hibát követően egy mélységből beívelt szabadrúgást fejelt Gájer P. a hazai kapuba, 1-1. Még az első félidőben újra megszerezte a vezetést a Csács-NSE, a vendégvédelem hősies mentéseit követően a jól helyezkedő csapatkapitány, Lepár lőtt a felső léc alá, 2-1. A második játékrész sem hozott jobb játékot, de a rutinos Mihalecz lemásolta a mérkőzés elején lőtt gólját, 3-1. A tavaszi szezon leggyengébb játékával is magabiztosan nyert a hazai csapat.

Gólszerzők: Mihalecz (2), Lepár, ill. Gájer P. Jók: Lepár, Mihalecz, ill. Tóth Zs., Csik, Gájer P. U19: Csács-NSE-Zalaszentgrót 3-1.

A 20. fordulóban Nagykanizsáról Kühne László, Lentiből Kosár Lajos, Csesztregről Kopecskó János, Türjéről Guitprecht László, Semjénházáról Kárpáti István, Kiskanizsáról Kápolnás Zoltán, Nemesapátiból Lukács Péter tudósított a zaol.hu-nak.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Nagykanizsa 19 16 1 2 65-11 49

2. Csács-NSE 19 16 1 2 60-12 49

3. Gellénháza 18 12 3 3 44-20 39

4. Lenti TE 19 11 4 4 48-14 37

5. Szepetnek 19 10 4 5 34-21 34

6. Csesztreg 18 9 1 8 47-28 28

7. Kiskanizsa 19 8 2 9 46-43 26

8. Zalalövő 19 8 2 9 23-36 26

9. Semjénháza 19 6 8 5 30-34 26

10. Zalaszentgrót 18 7 1 10 35-41 22

11. Teskánd 19 6 2 11 22-27 20

12. Pókaszepetk 18 5 1 12 24-63 16

13. Gyenesdiás* 19 4 2 13 28-54 13

14. Zalakomár 19 3 1 15 13-43 10

15. Türje 18 2 1 15 12-84 7

*: 1 pont levonva

Magabiztos csesztregi győzelem

Femat Csesztreg-Szerszámsziget-Zalalövő 4-0 (2-0)

Csesztreg, 200 néző. Jv.: Vincze G.

Csesztreg: Fábián (Kiss Be.) - Kancsal, Elek, Nemsics, Horváth R., Nagy N., Szekeres, Nagy R. (Fülöp), Pethő (Horváth N.), Magai, Kiss Ba. (Őr). Edző: Őr József.

Zalalövő: Dóra - Balogh, Szőke, Tóth B., Cseresnyés, Zsoldos, Nagy D., Gyenese, Sipos (Kellner), Tóth Á. (Kövesi), Darabos. Edző: Vörös István.

Gólszerzők: Pethő (3), Magai. Jók: Pethő (a mezőny legjobbja), Elek, Horváth R., Nagy N., ill. senki. U19: Csesztreg-Zalalövő 1-2.

 

A mérkőzés első részében kiegyenlített játék folyt, majd a hazaiak kezdeményeztek többet. Ennek meg is lett az eredménye, a 31. percben Pethő János távoli lövése került a kapuba. A félidő vége felé egy előreívelés után ismét Pethő volt eredményes, a kapust is kicselezve lőtt szemfüles gólt. A 64. percben Magai Róbert beadása után a harmadszor is betalált a csesztregi támadó, közelről továbbította a kapuba a labdát, 3-0. A mérkőzés utolsó percében Nagy Norbert bal oldali beadása után Magai állította be a végeredményt. Ezzel a Csesztreg hosszú nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Zalalövő ellen. Sportszerű mérkőzésen a hazaiak akarata érvényesült, és ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

A II. osztály hét végi eredményei

Északi-csoport

Z-Service Zalaszentmihály-Zalaszentgyörgy 3-2 (2-0), Páterdomb-Police-Ola 0-4 (0-1), Várvölgy-Nagykapornak 1-7 (0-3), Zalaszentiván-Cserszegtomaj 2-0 (2-0), Zöld Elefánt Étterem Zalaapáti-Böde 0-0, Keszthely Milefa-Helsa Andráshida TE 6-3 (2-1), Rezi Petőfi-Sármellék 1-1 (1-0).

Déli-csoport

Molnári-Reák-Gép Bak 6-0 (1-0), Miklósfa-Gelse Termál 2-2 (1-0), Lenti TSZ-Sportklub Gutorfölde 2-2 (0-1), Felsőrajk-Páka 3-3 (0-2), ZNet-Telekom Becsehely-Sava-Borsfa-Borsfa 0-3 (0-2).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!