Sport

2014.11.04. 14:12

Rédicsi íjász Európa tetején

Rédics, Zalaegerszeg - Nagyszerű magyar és ezen belül zalai sikerről kaptunk hírt: a rédicsi Hajdu Gábor Európa-bajnoki címet szerzett a terepíjászok idei, San Marinóban rendezett terembajnokságán.

Kerkai Attila

A Nemzetközi Terepíjász Szövetség (IFAA) idei terem Európa-bajnokságán, San Marinóban a magyar csapat négy aranyéremmel gazdagodott, s köztük volt a Rédics KSE íjász szakosztályának tagja, Hajdu Gábor is, aki az irányzék nélküli reflexíjjal (barebow) bizonyult a kontinens legjobbjának. Terepíjászat és terem Eb – ami magyarázatra szorul mindjárt és elsőként az immár hazatért friss Európa-bajnok Hajdu Gábort kérdeztük róla, mesélje el, miként is zajlik egy ilyen viadal.

– A hagyományos terepíjászathoz képest annyi a különbség, hogy teremben fiksz távolságra lő az ember a háromnapos viadal során – kezdte ezzel a rédicsi fiatalember. – Mindez napi hatvan lövést jelent, vagyis összesen száznyolcvan célra tartást, ami megterhelő. szerencsére végig vezettem, ráadásul napról napra egyre jobban lőttem, ennek is köszönhető ez a sikerem.

Hajdu Gábor a dobogó tetején az eredményhirdetéskor, kezében a magyar lobogóval  és Rédics zászlójával

Gábor azt persze gyorsan hozzátette: készült a viadalra, méghozzá nem is keveset, hiszen már egy éve „kinézte" magának a San Marinói Európa-bajnokságot. S hogy miként zajlott a felkészülés és miben látja a legfőbb különbséget a terepíjászat falak közé „terelt" változatában, erről ismét őt kérdeztük.

– Kemény felkészülés áll mögöttem, gyakorlatilag a hazai versenyeimet is feláldoztam ebben az évben annak érdekében, hogy az Eb-n sikeresen szerepeljek – folytatta Hajdu Gábor. – Korábban szereztem idehaza magyar bajnoki címet és ezüstöt is, s az eredményeim alapján éreztem úgy, hogy meg kellene próbálnom az Eb-n való indulást. Rengeteget lőttem, az utolsó két hétben napi négy órát gyakoroltam, hogy minél felkészültebb legyek. Ami pedig a teremváltozatot illeti, szerintem nehezebb, mint a hagyományos terepíjászat. Egymást mellett lőnek a versenyzők, látják a másik eredményeit, plusz a nézők figyelme miatt is stresszesebbnek tűnik, legalábbis nekem. Annyit megjegyeznék, bár egyénileg készültem fel, azért a Körmenden élő és tapasztalt Molnár József instrukciói nagy segítséget adtak ehhez.

Hajdu Gábor mostani sikere Rédicsen sem maradt visszhang nélkül, mert mint mondta, most már arra ösztökélik, hogy vegyen részt az Észtországban márciusban rendezendő világbajnokságon is. Természetesen rédicsi és magyar színekben, de még nem döntött egyértelműen.

– Lesz rá idő, hogy vállalom-e a részvételt, s a tél majd eldönti. Lehetnek mélypontok, szóval sok mindentől függ ez, ráadásul a vb már kissé bonyolultabb, hiszen az első két nap után itt a harmadikon már váltott távú lövészet van. Szóval kell egy kis idő, hogy elváljon, megyek vagy sem – mondta el még Hajdu Gábor, aki saját bevallása szerint tíz éve foglalkozik komolyabban az íjászattal, s azon belül két éve a reflexíjjal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!