2014.08.08. 19:36
Mányoki megcsinálta!
Magyar idő szerint szombaton hajnali fél ötkor Mányoki Attila célba ért Japánban: 7 óra 29 perc alatt megtett 37,1 kilométert, és átúszta a világ egyik legveszélyesebb hasonló képződményét, a Tsugaru-szorost.
Az interneten – többek közt a Zalai Hírlap honlapján, a zaol.hu-n is – élőben követhető volt a zalaegerszegi sportember útja, ami magyar idő szerint nem sokkal péntek este 9 óra után kezdődött. Attila a Gongen-Zaki fokról indult útnak, ami az eredetileg tervezett, és az átúszáshoz ideális starthelytől 10 kilométerre található. Ezt a megoldást az úszást szervező helyiek javasolták, a szorosban uralkodó áramlat-viszonyok miatt. Az út így – mint várható is volt – nagyjából kétszeresére nőtt, de sikerült, s ezek szerint nagyon is megérte változtatni.
Az oklevelek, melyek Mányoki Attila sporttörténeti teljesítményét igazolják
– Sikerült, elértem a célomat! – kezdte lapunknak ímélben adott „győzelmi nyilatkozatát” Mányoki Attila. – Nagyon elfáradtam, sokat kivett belőlem a mai menet. Az első óra nyugodtan telt, de aztán nagyon felerősödött a hullámzás és a szél is megélénkült. Szerencsére az áramlat idővel lassult és a szél is kedvező irányba fordult, így erős tempót tudtam menni. Végig nagyon erősnek éreztem magam, de a cél előtt meg kellett állnom, mert körülöttem több nagy cápa is körözött. Aztán tiszta lett a tenger, és Hokkaidóig már csak annyi gond volt, hogy erősen lehűlt a víz, és rengeteg lett benne a medúza. Néhány fájdalmas csípést kaptam is ezektől.
Fotó: Tompa Gábor
Ám ez nem volt túl nagy ár a célba érkezés öröméért cserébe. Mányoki Attila első magyarként, a történelem 13. úszójaként, és minden idők második legjobb „menetidejével” úszta át a Tsugaru-szorost, a Japán-tenger és a Csendes-óceán határán.
Az átúszás térképe
A zalai sportember zárásként köszönte a támogatást és szeretetet a szurkolóinak, akik az internetes visszajelzések szerint bizony sokan voltak. A csapat Hokkaidón a jól végzett munka jóleső érzésével térhetett pihenni.
Vidám csapatkép a túlparton. Balról a Koyo Maru kísérőhajó kapitánya, Mizushima, hátul tudósítónk , Tompa Gábor és Haász Annamária, elöl Tompa Mátyás, Mányoki Attila és Takács András. A képről csupán az azt készítő Györe János hiányzik
Az események percről-percre
Augusztus 8. 21:35 - Mányoki Attila nekivágott
A zalaegerszegi hosszútávúszó vízbe szállt Japánban, a Csendes-óceán és a Japán tenger találkozásánál lévő Tsugaru-szorosban. Helyi idő szerint nem sokkal múlt hajnali 4 óra, Attilára az előzetes számítások szerint 30-40 kilométer megtétele vár a meglehetősen hideg, erős áramlatokkal "tarkított" vízben, ahol a cápák és a medúzák is mindennaposak. Mányoki Attilát két hajó kíséri - remélhetőleg a célig. Hogy mennyi ideig tart az út, azt egyelőre megtippelni sem nagyon lehet.
Mányoki Attila segítő csapatának egyik tagja, Tompa Gábor töltötte fel ezt a képet a Facebook-ra. A kísérőhajók közt a vízben látszó zalai sportember ekkor ötven perce volt a tengerben.
Augusztus 8. 23:19 - Már két órája...
Lassan éjfélhez közeledünk, Mányoki Attila már több mint két órája úszik. A Facebook-on legutóbb közzé tett fénykép nyugodt tengert mutatott, illetve reményt keltő adatokat közöl az úszó útját regisztráló műholdas nyomkövető. Eszerint a zalaegerszegi sportember útja eddig nagyjából egyenes vonalban tart a cél felé, azaz nem kényszerült felesleges kitérőkre. Másfelől - szigorúan szemmérték alapján - az út harmadát megtette már. Szóval továbbra is: hajrá Attila!
Augusztus 9. 00:21 - Vízen lebegve reggelizett
Néhány perccel éjfél után, amikor a Tsugarun szombat reggel hét óra múlt éppen, Mányoki Attila a Facebook-on közzétett fotók szerint éppen "reggelizett": lebegve a vízen vette magához azt a speciális, folyékony táplálékot, amit a segítők a kísérőhajóról szolgáltak fel neki. A fotó hátterében látható, a tenger továbbra is szinte teljesen nyugodt - de persze attól, hogy hullámverést nem látni, még lehetnek benne erős áramlatok.
A GPS képe szerint a zalai úszó erre az időre túl volt az út felén. És ami még nagyon fontos: kímélve erejét továbbra is majdnem teljesen egyenes vonalban haladt. Persze mindez a Csendes-óceán és a Japán-tenger összefolyásánál nem elhatározás kérdése.
Augusztus 9. 2:19 - 25,8 kilométer
Magyar idő szerint hajnali egy órakor került fel a világhálóra a kép Tompa Gábortól, melynek kísérő szövege szerint Mányoki Attila már 4 órája úszik és 21,8 kilométert tett meg közben. Ha az eredetileg tervezett rajthelyről indult volna, most már a célban lenne, így azonban van vissza a feladatból jócskán. Egy óra múlva "25,8 kilométer" volt az üzenet, vagyis Mányoki Attila újabb 4 kilométert haladt, miközben tempója valamicskét lassulni látszik. Ennek oka nemcsak a fáradtság lehet, hanem esetleg egy szembe "dolgozó" áramlat is. A GPS-es nyomkövetés szerint közben úgy tűnik, az úszó elfordul a túlpart hozzá legközelebbi részétől. Persze, nem mondta senki, hogy ott a cél, csupán józan paraszti ésszel oda tűzi ki az ember. Az viszont biztos, hogy Mányoki Attila hősiesen küzd, és halad a csatorna túlsó partja irányába. Az internetes visszajelzések azt mutatják, hogy sokan vannak fenn idehaza ezen a hajnali órán (Japánban közben délelőtt 9 óra is elmúlt), és szorítanak a zalaegerszegi sportemberért.
A fotókat elnézve továbbra sem háborog számottevően a tenger. Bár ami itthonról simának tűnik, a vízben küzdve nyilván egészen más.
Augusztus 9. 4:16 - Karnyújtásnyira a céltól
Hajnali négy órakor Zala megyéből nézve karnyújtásnyi távolságra került a cél.
Tompa Gábor utolsó híradása szerint (ez fél 4 előtt nem sokkal került fel a Facebook-ra) Mányoki Attila 32,8 kilométert úszott már, és a műholdas helymeghatározó szerint csupán egy hajszál választotta el a céltól. Erre a pillanatra kiderült az is, hogy a túlpartnak valóban azon a kiszögellésére kellene érkeznie, ami ránézésre legközelebb esik a túloldalhoz, csak éppen ezt a helyet nem nyílegyenes úszással, hanem S-alakú pályán éri el. Valamelyik tegnapi híradásban, a helyiekre hivatkozva írták is ezt a zalai úszó segítői, de gondolta a fene, hogy amit mondanak, azt ilyen szinten komolyan kell venni. Mindenesetre hajnali negyed ötkor talán már egy kilométer sincsen hátra a partig!
Augusztus 9. 4:25 - Irány a part!
A következő percekben, 4 óra 20-ig Mányoki Attila a műholdas térkép szerint hirtelen kanyarral a partnak fordul.
És a Facebookon megjelenik Tompa Gábor következő bejegyzése: "431 perc, 35,9 km. Alakul". Ha már a helyszínen lévők is ennyire bizakodók, akkor miért csüggednénk mi, akik idehaza, "a meleg szobában" szurkolunk? A képeken a tenger továbbra is csendes, bár a legutóbbi képen úszik a tetején valami olajzöld dolog. Cápára mondjuk nem hasonlít... És a Facebook szerint még mindig sokan élőben követik az eseményeket a világhálón.
Augusztus 9. 4:49 - Sikerült!
Az utolsó métereket volt a legnehezebb kiszurkolni a gép előtt - és gondolom pláne nehéz volt leúszni Japánban. A műholdas nyomkövető ráadásul a frászt hozta az emberre, 4:31-kor ugyanis hirtelen azt kezdte mutatni, hogy a magyar úszó elindult vissza, a tenger felé. De percekkel később megjelent a Facebook-on Tompa Gábor rövid közlése: "Sikerült!".
Ezt a fotót az a bizonyos Masayuki Moriya töltötte fel, aki az úszást szervező japán cég képviselője, és az egyetlen ember az országban, aki átúszta ezt a szorost
Bekövetkezett tehát a történelmi pillanat: Mányoki Attila Zalaegerszegről elérte, amit előtte a földkerekségen csupán 12-en tudtak megcsinálni: Honsu-szigetről átjutott Hokkaidóra a Tsugaru-szoros vizében úszva. Minden elismerés és gratuláció jár ezért a teljesítményért!
Rövidesen kiderült az is: Mányoki Attila minden idők második legjobb idejét produkálta.
Lehet-e túlzásnak minősíteni azt a kommentet, mely azt javasolta: a zalaegerszegi uszoda vegye fel a sportoló nevét?
Hősünk balra, körülötte a csapat tagjai, a képről csak Tompa Gábor hiányzik, a "tudósítónk", aki a felvételt készítette
Augusztus 9. 8:30 - A második legjobb átúszó idő
Legújabb információim szerint Mányoki 36,8 kilométert úszott, ami közel kétszerese az ideális esetben 19,5 km-es távnak. Nem nagyon zavarta azonban a változás, 7 óra 29 perc alatt, minden idők második legjobb Tsugaru-átúszó idejével ért célba.