Sport

2014.05.31. 15:49

Lett siker Zalakaroson

Szombaton befejeződött a 33. Zalakaros Sakkfesztivál, amely minden korábbbi, a zalai fürdővárosban rendezett viadalt felülmúlt színvonalában.

Kerkai Attila

A 9 fordulós versenyben magyar sakkozó nem  fért fel a dobogóra,  a legjobb hazai versenyzőnek a hetedikként zárt, s egyben magyar férfi egyéni bajnoknak - Berkes Ferenc - bizonyult.

Azt már a múlt pénteki nyitányon tudni lehetett, hogy nagyon erős mezőny gyűlt össze, s a rendező Zalakaros városa szakított a hagyományokkal. A viadal küzdelmeit ugyanis két helyszínen, a legmagasabb Élő-ponttal rendelkezők számára a zalakarosi spa-ban, míg az úgy nevezett B-csoport csatározásait a Móra Ferenc iskolában bonyolította le. Az A-csoportban  28 nagymester ült asztalokhoz, köztük  a honi válogatott kerettagok nagy része is ott volt a mezőnyben, hiszen ez a verseny  válogatót jelentett az augusztusi sakkolimpiára is.

Horváth Tamás adja át a kupát és gratulál a női bajnok Mádl Ildikónak (Fotó: Szekeres Péter)

Az utolsó fordulót szombaton reggel kezdte a mezőny s az már szinte borítékolható volt, hogy a mieink közül a fő verseny dobogójára már senki nem kerülhet fel. Végül így is lett, a legjobb hazai sakkozó Berkes ferenc lett, aki hetedikként zárt, a mezőny legmagasabb Élő-ponttal rendelkező indulója, Rapport Richárd pedig a tizedik lett. S hogy a rendezés mellett zalai sikerről is beszámoljunk, a női egyéni bajnoki címet Mádl Ildikó, a Z. Csuti-Hydrocomp SK  versenyzője szerezte meg, akinek  az olimpiai csapatba kerülés szempontjából ez a győzelem nagyon jól jött. A 33. Zalakaros Sakkfesztivál fő  versenyét a lett  Igor Kovalenko  nyerte.

Az ünnepélyes díjátadón Novák Ferenc, Zalakaros  polgármesetere, Horváth Tamás, a verseny szakmai felelőse és Mészáros Attila, a Magyar Sakkszövetség főtitkára gratulált a legjobbaknak.

A 33. Zalakaros Sakkfesztivál végeredménye: 1. Igor Kovalenko (lett)  7 pont, 2. Axel Bachman (paraguayi) 6,5, 3. Alexander Kovchan (ukrán)  6.5.

Az egyéni férfi bajnokság végeredménye: 1. Berkes Ferenc (Paks) 6 pont, 2. Erdős Viktor (Aquaprofit-NTSK) 6, 3. Rapport Richárd (Haladás) 6, 6. Horváth Ádám (Z. Csuti-Gydrocomp SK).

Az egyéni női bajnokság végeredménye: 1. Mádl Ildikó (Z. Csuti-Hydrocomp SK) 4,5 pont, 2. Hoang Thanh Trang (Dunaharaszti) 4,5, 3. Gara Tícia (Aquaprofit-NTSK) 4,5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!