Sport

2013.11.12. 17:00

Matyasovszky minden számot nyert, amelyben indult

Zalaegerszeg - A zalaegerszegi EuropTec Zalavíz ZÚK úszói az alapozás után megkezdték őszi versenyeiket. A nyári európai ifjúsági olimpián (EYOF) győztes Matysovszky Dalma például Kecskeméten remekelt.

Kerkai Attila

Fogalmazhatunk úgy is, hogy Matyasovszky Dalma „mindent vitt" a dr. Dobai Gyula Emlékversenyen. Az új kecskeméti uszodában rendezett viadalon ugyanis abban a számban, ahol indult nem engedte át a győzelmet másnak. Összesen nyolc elsőséget szerzett az egerszegiek tehetsége, ráadásul időeredményei is nagyon biztatóak a jövőre nézve. Horváth Csaba vezetőedző tanítványa az országos bajnokságokon, valamint a nyári ifjúsági olimpián (EYOF) elért első helyezéseket követően tehát máris remek formában versenyez.

És akkor nézzük a részleteket. Matyasovszky Dalma nyert az 50 méteres hátúszásban (0:30,35 perces idővel), 100 m háton (1:04,02) és 200 m háton (2:19,35); majd jöttek a gyorsúszó sikerek: 50 m (0:28,06), 100 m (1:00,62), 200 m (2:04,87). A két vegyes szám pedig csakis a ráadást jelenthette ezek után: 200 m (2:25,69) és 400 m (5:11,66).

A verseny érdekessége – illetve a versenyzők számára apró nehézsége – volt, hogy a medencét a két napon nem ugyanabban az irányban használták: az első napon hosszában, és így 50 méteres távon úsztak a résztvevők, másnap viszont „elfordították" a pályákat, keresztben úsztak, és így 25 méteres távon zajlott már a vetélkedés.

Az EuropTec-Zalavíz ZÚK 8-11 éves korosztályú úszói közben Székesfehérváron szálltak medencébe. Összesen 42 csapat 492 indulója vett részt a viadalon, s az egerszegiek közül a legeredményesebben Gergye Milán (2004-es születésű) szerepelt, aki 50 m pillangón 2., 100 m gyorson pedig 3. lett. A lányoknál Bedi Boglárka versenyzett eredményesen, aki 50 m mellúszásban állhatott a dobogó harmadik fokára. A többi egerszegi versenyző is szép eredményekkel térhetett haza. Polgár Dániel például remek egyéni csúccsal 200 m háton elérte az országos bajnokság nevezési szintjét. Társai közül Horváth Gréta (2004) és Horváth Iván (2005) is egyéni csúccsal bizonyította, hogy jó volt a szeptember óta elvégzett edzésmunka.

A ZÚK tagjainak jobb helyezései. Fiúk. 2004-es születésűek. 50 pillangó: 2. Gergye Milán 2004 0:39,64. 50 hát: 7. Gergye Milán 0:42,35.100 m gyors: 3. Gergye Milán 1:16,39. 2005-ös születésűek. 50 m mell: 8. Horváth Iván 0:51,11. Leányok. 2006-os születésűek. 50 m mell: 3. Bedi Boglárka 0:53,57.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!