Sport

2013.08.23. 16:46

Labdarúgás - A megyei I. osztály slágergyanús párosításai

Zalaegerszeg - A második fordulóval folytatódik a hétvégén a labdarúgó megyei bajnokság új kiírásának sorozata, és több izgalmas találkozót is rendeznek szombaton, illetve vasárnap.

Varga Andor

A megyei I. osztályban az 1. forduló után megfeleződött a mezőny, hiszen két csoportra oszlott: voltak győztesek és vesztesek, döntetlen ugyanis nem akadt. Az pedig már a bajnokság előtt nyilvánvaló lett, hogy talán még az eddigieknél is kiegyenlítettebb a mezőny, hiszen négy-hat csapatot is dobogóesélyesnek tartanak a szakemberek. Ezen belül persze az aranyérem várományosai is ott vannak, de messze még a vége...

Piros-feketében a lenti Sárkány Bence a Tungsram pályáján. Csapata az 1. fordulóban 1-0-ra nyert (Fotó: Katona Tibor)

A második fordulóban mindjárt szombaton a 18 órakor sorra kerülő Hévíz- Semjénháza találkozó számít izgalmasnak. Az NB III-ból kiesett fürdővárosiak 5-0-ás győzelemmel rajtoltak Pókaszepetken, ugyanakkor a Semjénháza hazai pályán kapott ki (1-2) a Gellénházától. Ettől függetlenül hiba lenne lefutottnak tekinteni ezt a találkozót. Ugyancsak szombaton rendezik 17.30 órától a Lenti TE- Letenye mérkőzést, aminek a két klub korábbi vetélkedései adnak rangot. Az LTE élcsapatnak számított az elmúlt szezonban is, viszont az újonc Letenyét sokan az egyik meglepetéscsapatként emlegetik. Sőt, ha hozzávesszük, hogy vendégeknél most már az a Hermán István edző irányít, aki az elmúlt szezon döntő részében a Lenti TE kispadján ült, ahonnan a bajnokság utolsó mérkőzései előtt távozott, ez a párosítás lehet az egyik legpikánsabb mérkőzés ebben a fordulóban.

Vasárnap (17.30) a Gellénháza -Szerszámsziget Zalalövő mérkőzés az első fordulóban két győztes csapat összecsapását takarja, így ez a találkozó is a forduló egyik rangadójának számít. Ráadásul mindkét együttes a már említett dobogóesélyesek között tartják számon, úgyhogy valóban izgalmas csata várható kettejük között. A legutóbbi kiírásban még NB III-as Nagykanizsa LE kikapott az első fordulóban és vasárnap (17.30) a Tótszentmárton vendége lesz, ahol Keszei Ferenc az edző. Ez a párosítás is izgalmasnak ígérkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!