2011.06.17. 16:18
Túra: hétfőtől Zalában a jubileumi menet
Ötven esztendővel ezelőtt indult útjára az Országos Kéktúra-mozgalom, s ennek apropóján a Magyar Természetbarát Szövetség vándortáborszerű túrát kezdeményezett.
A Zala Megyei Természetbarát Szövetség nevében a főtitkár, Kissné Katona Valéria érdeklődésünkre elmondta: az év kiemelt programja, az Írottkőtől Hollóházáig tartó Országos Kéktúra Vándorlás csapata hétfőn érkezik megyénkbe. A zalai szövetség képviselői ekkor köszöntik a túrázókat, akiket Kisvásárhelyen az önkormányzat vendégül is lát. Ezt követően teszi meg a csoport még az aznapi pár kilométert Sümegig.
A további Zala megyei túraútvonal a következőképpen alakul: 21-én Sümeg-Sarvaly-Tátika-vár-Sztupa-Zalaszántó, 22-én pedig Zalaszántó-Rezi-vár-Hévíz-Keszthely útvonalon halad majd a csapat. Keszthelyen csütörtökön szünnap következik, majd 24-én Keszthely-Gyenesdiás-Vállus-Lesence-völgy-Tapolca etap következik.
A túrázókhoz bárki csatlakozhat megyénkből is, de az MTSZ honlapján bővebb információk is megtudhatók. Kissné Katona Valéria viszont azt is elmondta, hogy a Zala Megyei Természetbarát Szövetséget kérték fel, hogy jövőre rendezze meg a Gyalogtúrázók Országos Találkozóját, melynek központja Gyenesdiás lesz. Ide az ország minden pontjáról érkeznek majd természetjárók, s a rendezvény a zalai Balaton-part egyik kiemelt esménye lesz.