Sport

2011.04.23. 02:29

Huszonnégy órás röplabdatorna

Az Ostoros-csarnokban szombaton délután három óráig 24 órás röplabdatorna zajlik. A sportág népszerűsítését célzó rendezvényen tizenhárom vegyes csapat vetélkedik.

Varga Andor

- Január óta hivatalosan is újra létezik a ZTE RC - kezdte Légrádi Ádám, a 24 órás viadal egyik szervezője, az említett klub vezetésének tagja. - A férfi csapat ősztől az NB II-ben versenyez majd, de van már női együttes is, legalábbis az edzéseken rengetegen vesznek részt a szebbik nemből. A 24 órás verseny nekik is versenyzési lehetőséget nyújt, hiszen vegyes (3-3 fiú és lány) csapatok nevezhettek, illetve segíti a röplabda további népszerűsítését is. A tendenciával elégedettek lehetünk: évről évre több csapat nevez a megmérettetésre.

A szabályok szerint futó órával 25 percig tart egy mérkőzés az Ostoros két pályáján, aztán megszólal a zene, s a játéktéren lévőknek a folyamatban lévő labdamenetet van még lehetőségük befejezni. A 13 csapat körmérkőzést játszik, a meccseket tíz perc bemelegítés választja el, s a számítások szerint ezzel épp eltelik a 24 óra. A győztes persze az lesz, aki az egy nap alatt a legtöbb győzelmet szerzi.

A megnyitó végén Balaicz Zoltán kitartást kívánt a küzdőknek, s erre nyilván szükségük is volt, hiszen hajnalban már nemcsak a játék, de az egyszerű ébrenlét is kihívást jelenthetett.

További képek itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!