Sport

2010.11.25. 03:25

Megrázó vereség - A tartalékos Izzónak esélye sem volt

Hatalmas zakóba futott bele az NB I B-s női kézilabda-bajnokságban szereplő N. Izzó csapata. A tartalékosan játszó kanizsaiak a korosztá- lyos válogatottakkal tűzdelt Győrtől kaptak ki.

Benedek Bálint

Izzó: Hrankai - Papp 1, Gácser 5/1, Dabóczi, Pintér 2, László R. 2, Csaba E. 2. Csere: Gyurákovics (kapus), Gyánó, Betlehem 1, Anek D., Rozs, Tóth M. Edző: Bujáki Tibor.

A kanizsaiaktól néhányan iskolai és munkahelyi elfoglaltságok miatt hiányoztak, míg Gyánó bordasérüléssel vállalta a játékot. Az alapemberek hiányát megérezték a kanizsaiak, hisz védekezésben és támadásban sem tudták felvenni a ritmust. A mérkőzést a győriek uralták, míg a dél-zalaiak még gól sem tudtak lőni. László R. ugyan küzdött, ám számtalanszor a kapu mellé lőtt. Az első vendég gólig a félidő végig kellett várni.A második játékrészre sem tudott megújulni a kanizsai gárda, így a jobb fizikai állapotban lévő győriek már tetemes előnyre tettek szert. A hiányos vendég védősor ellenére a hálóőr Hrankai mindent megtett, hiszen számtalan lövést hárított, ám így is nagyarányú vereséget szenvedett a csapata.

Jó: Hrankai.

Bujáki Tibor: A korosztályos válogatottak egész sorát felvonultató győriek ellen erőtlenül és pontatlanul játszottunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!