Sport

2010.07.20. 02:27

Lendületben a szan-diások

A Szan-Dia Fitness SC versenyzői az ukrán nemzetközi bajnokságon és táncfesztiválon remekeltek, ahol hét ország táncosai mérték össze tudásukat. A szan-diások nem pihennek, hisz július 27. és augusztus 4. között az angliai Lougborogh-ban a kötélugró-világbajnokságon indulnak.

Benedek Bálint

A májusi International Dance Federation (IDF) táncvilágbajnokságon a rendező Szan-Dia FSC fiataljai a versenyen barátságot kötöttek a népes ukrán küldöttséggel. A jó kapcsolat később is megmaradt, s a közelmúltban az ukránok nívós viadalon látták vendégül a dél-zalaiakat. A kanizsai klub négy legeredményesebb indulója, Szabó Tímea, Felső Brigitta, Várszegi Zsófia és Horváth Barbara fantasy és freeshow kategóriában szerepelt. A Krím-félszigeten tartott összecsapáson a lányok kitettek magukért, hisz öt arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel a nyakukban tértek haza. Sőt, a gálaműsorban is a szan-diások Óz című produkciója kapta a legnagyobb tapsot.

Vágó Alexandra és Vágó Diána edzők tanítványai nem pihennek, ugyanis kilenc indulóval képviseltetik magukat a Londonhoz közeli Loughborogh-ban július 27-én kezdődő kötélugró-világbajnokságon és világifjúsági játékokon. A mezőnyben minden kontinens indít csapatot. Magyarországról 40 fős különítmény indulhat, de Zala megyét egyedül a Szan-Dia FSC gárdája képviseli. Közülük is talán a legnagyobb esélye a15 év felettiek között induló Hárs Gergőnek van, akit az erős mezőnyben is az első hat helyezett közé várnak edzőik.- A többiektől tisztes helytállást, s kiváló gyakorlatokat várunk - mondta Vágó Alexandra a Szan-Dia FSC trénere. - A világifjúsági találkozó szintén fontos állomás lesz a fiatalok életében, hiszen naponta keményen készülnek, hogy a legsikeresebben szerepeljenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!