Pars Krisztián éremért utazott a vb-re, de az alapozás kimaradt...

- Túl sok volt a verseny, hogy ezt a viadalt már nem kockáztatta meg?

- A versenyből soha nem elég, ráadásul én még szeretem is ezeket a kihívásokat. A gond csak az, hogy tavaly decemberben megsérültem, de ezt az évet muszáj volt végigcsinálni, komolyabb alapozás nélkül is. Elárulhatom, most is MR-vizsgálaton voltam az egerszegi kórházban, hiszen a végére akarunk járni, mi okozza a problémát. Az eddigi diagnózis szerint a medence-csonthártya sérült meg, ettől vannak a fájdalmak.


Pars Krisztián a pénteki viadalon, s ha nem is dobott, de természetesen a "szert" azért kézbe vette - ZH fotó: Ohr Tibor

- Szakberkekben az is elhangzott: nem lett volna szabad, főleg a világbajnokság évében ennyit dobókörbe állnia, s emiatt maradt el az érem, s lett végül negyedik Berlinben. Egyetért ezzel?

- Egyáltalán nem, hiszen az előző években is átlagban 20-25 viadalon álltam rajthoz, ahogy az idén is. Versenyezni kell, az edzések és a technika miatt is, hogy tudjam, mi az, amin csiszolni kell a köztes időszakokban. A világbajnokságon sajnos minden összejött, Pali bácsi már nem lehetett ott, és nagy teher nehezedett rám a média részéről is. Mindenki várta, így persze én is az érmet. Sőt, az aranyra is esélyes voltam, s ezzel a helyzettel meg kell majd birkóznom a jövőben is, hogy jobban tudjam kezelni.

- Említette edzőjét, a januárban elhunyt Németh Pált, akit joggal emlegetnek Dobópápaként. Mit jelentett Önnek és társainak az ő személye?

- Tizenkét esztendeje kerültem hozzá, mondhatom, a második apám, apánk volt Pali bácsi. Mindent megtett értünk, a sport mellett tanított bennünket az élet egyéb dolgaira is. Maximalista volt, mindent ki akart hozni az emberből, s amikor sikerült, sugárzott róla az öröm. Pekingben sajnáltam, hogy ott a helyszínen nem sikerült a dobogóra állnom, aztán két hónappal később kiderült, hogy az előttem végzett két fehérorosz dobó doppingvétséget követett el. A második helyre léptem elő, Pali bácsin akkor láttam, hogy mennyire örül: végre sikerült az egyik tanítványának olimpiai érmet szereznie.

- A magyar atléták közül gyakorlatilag Pars Krisztiántól várható el az elkövetkező években, hogy érmet szerezzen az aktuális világversenyeken. Bírja majd ezt a nyomást?

- Amikor tizenkét éve a kalapácsvetésre adtam a fejem, gyakorlatilag mindet erre tettem fel. Nem titkolom, egyszer olimpiát akarok nyerni, előbb viszont meg kell gyógyulnom. Kezelések következnek, hogy az alapozásra minden rendben legyen. Jövőre Világkupát rendeznek, azon kellene jól teljesíteni.

- Közben viszont viharfelhők gyülekeznek a kalapácsvetés felett. Még az olyan nagy sztárok, mint Iszinbajeva és Bolt is szót emelt az ellen, hogy a szám kikerüljön az új, jövőre induló Diamand League nevű sorozatból. Tudja már, hogy mi lesz a sorsuk?

- Azt mondják, hogy a kalapácsvetés népszerűtlen szám az atlétikán belül, ahelyett, hogy inkább a probléma megoldásával foglalkoznának. A kalapácsvetés ideje alatt nehéz a többi számot párhuzamosan megrendezni, hiszen vannak ennek veszélyei. Ezt kellene megoldani, de nem a kiiktatásával. Az nagyon szép dolog, hogy a sztárok is kiállnak mellettünk, ám van egy nagy gond: ebben a számban jelenleg nincs meghatározó tudású atléta azon országokból, melyek nagyhatalomnak számítanak a sportágon belül... Itthon viszont kellenek a példaképek, a siker miatt jönnek le a gyerekek a pályára, hiszen látják: közöttünk is vannak olyanok, akiket a világon mindenki ismer.

BALATON-PARTI EMLÉKEK
Mielőtt elfeledkeznénk róla, a szombathelyi dobósikereknek mégha áttételesen is, van zalai vetülete. A vasiak hosszú évek óta Keszthelyen kezdik az alapozást, így azt is megkérdeztük Pars Krisztiántól: vajon az idén is találkozhatunk velük? A kiváló kalapácsvető elmondta: egyelőre még nem tudják, miként alakul a programjuk, azonban a Balaton-parti időre futások élénken élnek az emlékezetében. Persze nem a legkellemesebbek, de a sikerekért így is meg kell küzdeni...