Rendőrségi

2014.08.06. 06:36

Órákon keresztül dühöngött egy nagykanizsai férfi

A 48 éves nagykanizsai ember először a lakásában, majd a lépcsőházban verekedett, később a kórházban rongált.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet súlyos testi sértés bűntett, könnyű testi sértés vétség és garázdaság vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt rendeltek el.

A 48 éves nagykanizsai férfi 2014. február 3-án délután Nagykanizsán lakásukban szóváltásba keveredett volt feleségével. A gyanú szerint a férj többször megütötte az asszonyt, akinek súlyos sérülései keletkeztek. A nő a férfi elől lánya szobájába menekült, aki édesanyja védelmére kelt. A férfi a rendelkezésre álló információk alapján a 17 éves lányt is bántalmazta. A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalkorú édesapja is megérkezett, akire a 48 éves férfi már a lépcsőházban rátámadt. Az apának és lányának nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. Az „ámokfutás” még aznap este a nagykanizsai kórházban folytatódott, ahol a férfi szidta a dolgozókat és több alkalommal beleütött és belerúgott az ajtóba is. A nagykanizsai rendőrök a férfit elfogták és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, elmondta, hogy megbánta tettét.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett, könnyű testi sértés vétség és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat F. Csaba ellen szóló vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!