Rendőrségi

2012.07.26. 18:53

Szétbontották a javításra váró autóját

Zalaegerszeg – Mások okulására számolt be lapunknak az őt ért sérelmekről Oláh Ferenc. A megyeszékhelyen vállalkozást vezető férfi sikkasztás károsultja lett, és az igazságszolgáltatásban is csalódott.

Horváth A. Attila

Oláh Ferenc – aki megmutatta az üggyel kapcsolatos bírósági végzést és ítéletet is – elmondta: még 2008-ban megsérült a ´97-es évjáratú Mazdájának jobb eleje. A kerék kitört, de az autó motorikusan hibátlan állapotban volt. Ferenc külföldön dolgozott, ezért nem tudott a javíttatással foglalkozni, végül 2010 októberében megbízta sógorát, hogy keressen egy autószerelőt.

Az autót többen is megnézték, végül T. Sándor karosszérialakatost kérték fel a javításra. Oláh Ferenc elmondta: 16 ezer forint előleget adott át, s abban állapodtak meg, hogy megpróbál alkatrészt szerezni, addig viszont az autó a karosszériásnál marad. Miután a tulajdonos és sógora nem jutott alkatrészhez, el akarták hozni az autót. Csakhogy a szerelő hónapokra eltűnt előlünk, a telefonját nem vette fel, nem tudtuk elérni. Végül tavaly nyáron személyesen felkerestük, számon kértem rajta az autót, mire ő azt válaszolta: az már nincs meg, szétbontotta és darabokban leadta egy fémhulladéktelepen. A segédjétől megtudtam, hogy nem az én autóm volt az első, amelyik így járt, de más nem tett feljelentést. Én igen – részletezte Oláh Ferenc.

A Zalaegerszegi Városi Bíróság idén január 27-én sikkasztás vétségében bűnösnek nyilvánította T. Sándort, és 125 ezer 500 forint kártérítés, valamint 63 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, továbbá 150 óra közérdekű munkára ítélte.

– Több probléma is van az üggyel: például az illető azóta sem fizetett nekem. Én éjjelnappal dolgozom és nincs autóm, őt meg, aki állítólag munkanélküli, többször láttam autót vezetni. Ez persze senkit nem érdekel, és az sem, hogy a Mazdám nem 125 ezret ért. Ezt az összeget maga a bűnös találta ki, de ha engem is megkérdeznek, elmondtam volna, hogy legalább 400-500 ezer volt az értéke sérülten. Azokat a szerelőket sem hallgatta meg senki, akik korábban látták az autót, és azzal sem foglalkoztak, hogy állítólag nem ez volt az első ilyen eset. Na és egy autó ellopásáért 6 nap közmunka jár? – sorolta panaszait Ferenc, aki már több fórumon keresett jogorvoslatot. Mint mondta, eredménytelenül: a jegyzőkönyvekbe az említett részletek nem kerültek bele, és rendszerint azt a választ kapja, hogy ebben a stádiumban már nincs mit kezdeni az üggyel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!