Rendőrségi

2011.06.22. 18:08

Egy nappal az M70-esen történt baleset után: a halálutat okolják a tragédiáért

Hat sérült maradt még a nagykanizsai kórházban a kedd hajnalban az M70-es autóúton történt, hat halálos áldozatot követelő buszbaleset sérültjei közül. mint megtudtuk, a közeljövőben nem várható aautóút átépítése, ám a helyiek a sorozatos balesetek miatt tiltakozó akciót, akár polgári engedetlenségi mozgalmat is szerveznének.

Zalai Hírlap



A halálutat okolják a tragédiáért

A kedden reggeli,  hat halálos áldozatot követelő közúti baleset  okait a rendőrség még vizsgálja, ám annyi bizonyos, hogy a főleg vendégmunkásokat szállító román busz sodródott át a szemközti sávba, s ütközött frontálisan a szemből érkező szlovén kamionnal.

 Az autóúton ez már a sokadik hasonló baleset volt, ami annak is betudható, hogy a gépkocsivezetők sokszor nem érzékelik, hogy kétszer egy sávra szűkül a pályatest. A környéken élők -  így Simon Zoltán csörnyeföldei polgármester is  - hangoztatják: az első tervek szerint végig kétszer két sávosra kellett volna az utat megépíteni. A komoly összeget felemésztő műtárgyak  el is készültek, így néhány milliárd forintból a hiányzó közel tíz kilométeren is kiépülhetne a kétszer két sáv.

 - Az M70-es autóutat 2004-ben adták át  - mondta Simon Zoltán.  - Azóta próbáljuk felhívni a döntéshozók figyelmét a veszélyre. A tragédiák sajnos minket igazolnak, a halálos balesetek többsége figyelmetlenségből, a szemközti sávba történt átsodródásból következett be.

  Simon Zoltán hozzátette, a letenyei kistérség települései már korábban is tervezték, hogy együtt lépnek fel az átépítés érdekében, ám a kedden történtek miatt úgy döntöttek, nem várnak tovább. Szeretnének félpályás útzárral tüntetni, ha ehhez nem kapják meg a szükséges engedélyeket, akár polgári engedetlenséghez is folyamodnak. Mindenképpen az idegenforgalmi szezonban akarnak demonstrálni, a nemzetközi figyelem miatt. Az akcióhoz a szomszédos szlovén települések is csatlakoznának.

 - A Jobbik Zakó László képviselő által interpellációt nyújt be az autóút azonnali építése érdekében  -mondta lapunknak Völgyi Zoltán, a párt lentiletenyei választókerületi elnöke.

 A térség egyéni országgyűlési képviselője, Pintér László kérdésünkre pedig annyit válaszolt: hónapokkal korábbi ígérete szerint a jövő héten kérdést intéz az illetékes miniszterhez.

 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontját lapunkkal tudató Arzt Gergely kommunikációs főosztályvezető szerint viszont az M70-es átépítése a közeljövőben elsősorban forráshiány miatt nem várható. Az osztályvezető azt is elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint ezúttal nem téves helyzetértékelés vezetett az ütközéshez. Az útszakasz baleseti statisztikája a legutóbbi vizsgálat szerint nem rosszabb a többi kétszer egy sávos út átlagánál. A minisztérium szerint megfelelő tájékoztató táblák, speciális burkolati jelek elhelyezésével, a sorozatos előzéseket kiváltó sebességtúllépések visszaszorításával lehet eredményt elérni. Az autópályakezelő a hét végén például újabb burkolati jeleket festet fel, ettől a forgalom lassulását remélik.

 



 Hatan maradtak, mindenki túlvan az életveszélyen (15:17)

Hat maradt az M70-es autóúton történt kedd hajnali tragédia 27 sérültjéből a Kanizsai Dorottya Kórházban - közölte munkatársunk, Horváth-Balogh Attila érdeklődésére szerdán délután  dr. Fröhlich Klára, az egészségügyi intézmény sajtóreferense. Elmondta: valamennyien túl vannak az életveszélyen, állapotuk stabil. A betegeket a traumatológián, az intenzív terápiás osztályon, illetve egy 16 éves gyermeket a gyerekosztályon ápolnak. A szükséges beavatkozásokat már kedden elvégezték rajtuk: egy páciensnek a lépét kellett eltávolítani, egy másik betegnél pedig szintén felmerült a lépsérülés gyanúja, ám esetében nem volt szükség beavatkozásra. Őt továbbra is megfigyelés alatt tartják. A többieknél töréseket láttak el, s néhány esetben agyrázkódás gyanúja merült fel. Kérdésünkre jelezte, a szerencsétlenül járt busz sérültjeinek nagy valószínűséggel még átlagosan egy hetet kell eltölteniük a kórházban.
Hasonló idő-intervallumot valószínűsít Ioan Bente, a román nagykövetség belügyi attaséja is. Mint azt érdeklődésünkre elmondta: mivel nem rossz az általános állapotuk, megvárják, amíg annyira felépülnek, hogy az orvosok egyetértésével távozhatnak a kórházból. Hazaszállításukról az Atlassib gondoskodik. Kedd este egyébként összesen 22 fő folytatta útját az értük küldött autóbusszal Spanyolországba, öten pedig az Atlassib, illetve hozzátartozójuk autójával visszatértek Romániába.

 
A hétvégén új burkolati jeleket festenek fel (14:43)


Mint arról korábban már beszámoltunk, az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. az elmúlt hétvégére tervezte, hogy dupla záróvonalat és a vonalak közé vastag vörös csíkot festenek fel az M70-es autóút egy szakaszán, ami sebességcsökkentésre kényszeríti a járműveket. Az eső miatt akkor a festés elmaradt, most úgy tűnik, ezen a hétvégén el tudják végezni a munkát.

Az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. szóvivője, Béni Gyöngyi azt mondta: éppen az előző hétvégére tervezték a 2,3 kilométer hosszú felfestést, de a hétvégi esőzés meghiúsította ezt az elképzelést, ezért tették át a munkát erre a hétvégére. Hozzátette, hogy az új burkolatjel nem a keddi buszbaleset helyszínén lesz, hanem az autóút egy másik, szintén balesetveszélyesnek bizonyult szakaszán - írja az MTI.
   
Az ÁAK szóvivője elmondta: ez az utolsó forgalomtechnikai eszköz, amivel az autósok sebességét csökkenteni próbálják, az elmúlt években új táblákkal, felfestésekkel már minden más lehetőséget kihasználtak. Arra az autóút nem alkalmas, hogy sávelválasztó korlátot vagy betontömböket helyezzenek el rajta.
   
A vörös csíkot és a dupla záróvonalat a 6-os és 10-es kilométer között festik fel, a csík optikailag szűkíti a sávokat és ezzel lassításra kényszeríti a vezetőket. A burkolatmarással együtt járó munkálatok költsége 7,5 millió forint.
  


Hét sérült még a kórházban (9:50)

Hét sérült maradt még a nagykanizsai kórházban a kedd hajnalban az M70-es autóúton történt, hat halálos áldozatot követelő buszbaleset sérültjei közül.
Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: hét sérült fekszik még az intézményben, közülük hárman kerültek be súlyos állapotban, négyen könnyebben sérültek meg. Hozzátette, hogy egyetlen ember sincs már életveszélyben.
   
Egy középkorú asszonyt kellett megműteni még kedden, a lépét távolították el, de mára stabilizálódott a sérült állapota. Egy súlyos tompa hasi és egy szintén súlyos mellkasi sérüléssel fekvő beteget folyamatos megfigyelés alatt tartottak, de a klinikai és CT-vizsgálatok alapján úgy ítélték meg, hogy esetükben nincs szükség műtéti beavatkozásra.


Ioan Bente, a budapesti román nagykövetség belügyi attaséja kedd este azt mondta: öt beteg maradt még a nagykanizsai kórházban; azoknak a többsége, akik nem vagy csak kevésbé sérültek meg, Spanyolországba, néhányan pedig Romániába utaztak tovább. Szerdán az MTI érdeklődésére az attasé közölte: az előző napi tájékoztatásával szemben két sérülttel több maradt Nagykanizsán, mégpedig azért, mert családtagjaik kedd estig mégsem nem tudtak eljönni hozzátartozóikért, őket várhatóan a nap folyamán viszik haza.
   
Az attasé elmondta, hogy időközben gond nélkül megérkezett Spanyolországba az a 22 ember, akikért az Atlassib busztársaság küldött mentesítő járatot. Telefonon hívták fel az utasok, akik tájékoztatták az érkezésükről, illetve köszönetet mondtak a nekik nyújtott segítségért. 



Kapcsolódó cikkeink:

Sokkoló beszámoló: hat halott az M70-esen (kedd esti összefoglaló)

Frontális karambol az M70-esen (folyamatos keddi hírfolyam)


 

Szerző: Gyuricza Ferenc, Horváth-Balogh Attila, MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!