Rendőrségi

2011.02.10. 11:30

Drogkereskedőtől csaltak ki pénzt álrendőrök

Drogkereskedőtől csaltak ki mintegy egymillió forintot álrendőrök, az elkövetők közül három embert elfogtak, negyedik társukat még keresik - közölte a rendőrség csütörtökön.

MTI

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2010 áprilisában az elkövetők kábítószer-vásárlási szándékkal Szigetszentmiklós lakatlan területére hívták T. Tamást, aki K. Viktorral együtt jelent meg a találkozó helyszínén. Utóbbiról később kiderült, hogy ő is részt vett a bűncselekmény megszervezésében.
   
Az elkövetők közül ketten símaszkban jelentek meg, ők rendőrnek adták ki magukat, intézkedést színleltek, és azzal fenyegették meg T. Tamást, hogy amennyiben nem ad át nekik nagyobb összegű készpénzt, akkor tíz év börtönt kaphat. A sértett ennek hatására ekkor 450 ezer forintot adott át, de ezt a pénz az elkövetők kevesellték - olvasható a rendőrség közleményében.
   
Másnap T. Tamás újabb félmillió forintot adott át, de ezt is kevésnek tartották, folyamatosan fenyegették a férfit, aki emiatt a rendőrséghez fordult.
   
A nyomozás során olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek alátámasztották azt a verziót, hogy a T. Tamás mellett sértetti szerepet eljátszó K. Viktor is részt vett a bűncselekmény megszervezésében, elkövetésében. K. Viktort - aki jelenleg előzetes letartóztatásban van - február elsején fogták el.
   
Három társa közül kettőt február 8-án szigetszentmiklósi lakásukon fogtak el, majd őrizetbe vették őket. A negyedik gyanúsítottat már beazonosították, rövid időn belül eljárás alá vonják. A rendőrség közlése szerint a házkutatások során több bizonyítékot is lefoglaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!